A pillangó után második volt egyetlen századdal lemaradva brit riválisa mögött, háton az élre állt és hét tizedes előnyt szedett össze. Ez mellen eltűnt, azaz dönthetett a gyors, ami óriási küzdelmet hozott, s végül nyolc századdal Hosszú diadalmaskodott.
„Ez a szívemből jött. Nagyon szerettem volna megnyerni ezt a versenyt, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült” – nyilatkozott az európai szövetségnek a célba érkezést követően. Hozzátette: „Igazi kihívás volt, a győzelem megmutatta, hogy a körülmények ellenére képes vagyok keményen versenyezni. Most minden eddiginél motiváltabb vagyok, kőkeményen fogok edzeni és az úszásra összpontosítani a következő években.”
Hosszú a magyar küldöttség hatodik medencés érmét szerezte. Korábban győzött 200 méter pillangón Milák Kristóf és Kapás Boglárka, második lett 200 m pillangón Kenderesi Tamás és 800 m gyorson Késely Ajna, illetve utóbbi harmadikként csapott a célba 1500 gyorson.
(MTI)