Nemzetállammá nyilvánította magát Izrael

2018. július 19. 09:28

Egy szűk többséggel elfogadott rendelkezés szerint „Izrael a zsidók történelmi hazája, ezért kizárólagos joguk van a területén történő önrendelkezésre”. Az arab képviselők a demokrácia végéről beszélnek.

2018. július 19. 09:28

Egy szűk többséggel megnyert parlamenti szavazást követően nemzetállammá nyilvánította magát Izrael – írja a BBC. A több pontján is vitatott törvény „zsidó nemzetállamként” írja le az országot, nemzeti érdeknek nevezve a zsidók letelepedésének elősegítését. A törvénykezés azt is tartalmazza, az ország „egységesen” Jeruzsálemet tartja fővárosának.

A Knesszetben ülő arab képviselők elítélték a törvényt, Benjamin Netanjahu miniszterelnök azonban „meghatározó pillanatként” értékelte annak elfogadását. Az elfogadott szabályozás kimondja, „Izrael a zsidók történelmi hazája, ezért kizárólagos joguk van a területén történő önrendelkezésre”.

A javaslat elfogadása előtti vita több mint nyolc órán át tartott. Végül 62 képviselő szavazta meg azt 55 ellenében. 

A most elfogadott törvény azonban csak egy enyhített verzió: az izraeli elnök és főügyész több rendelkezést is kihúzott belőle, többek között a kizárólagos zsidó közösségek létrehozásáról szólót. Izraelben az arabok a népesség 20 százalékát teszik ki – a törvények szerint egyenlő jogokkal bírnak, ők azonban már régóta úgy érzik, másodrendű állampolgárokként kezelik őket, rosszabb oktatást, egészségügyi ellátást és lakhatási feltételeket biztosítanak nekik.

Ahmed Tibi arab képviselő egyenesen a „demokrácia halálának” nevezte a rendelkezést, egy arab NGO pedig rasszista politika folytatásával vádolta meg a kormányt. Netanjahu a bírálatokra múlt héten azzal reagált: „továbbra is biztosítani fogjuk az állampolgári jogokat az izraeli demokráciában, de a többségnek is vannak jogai, és a többség fog dönteni”.

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Graf
2018. július 20. 20:22
duzur > az egyetlen , lényeges probléma egyben óriási hazugság az, hogy a zsidók Egyiptomban voltak és ott raboskodta. Semmilyen tárgyi vagy egyéb bizonyíték nincs erre Eggyiptomban ... ez egy zsidó mese mese meskete. A legújabb kutatások ezt kétségtelenül alátámasztják / Borbála Obrusansky/
Graf
2018. július 20. 20:04
Usrael magasról sz@rik mindenre. Gátlástalanságát a 150 nukleáris töltet adja. Megkérdezte valaki e nagy világon milyen nemzetközi fórum engedélyezte a zsidóságnak, hogy nukleáris fegyvere legyen? Ritka egy aljas alfaj ez.
annamanna
2018. július 19. 18:12
Az egész nemzetállamosdinak ad egy vajszínű árnyalatot ez a cikk: http://tortenelem.mandiner.hu/cikk/20160721_stumpf_andras_zsidok_es_filiszteusok_kanaan_es_palesztina_diplomaciai_atlaszhaboru A zsidók azért harcolnak körömszakadtáig, hogy a történelmi atlaszokban a terület ősi nevét KÁNAÁNként tüntessék fel, aminek lakóit Izrael 12 törzsének köztudottan szigorú parancsként ki kellett irtaniuk. Ez volt a honfoglalás: a héberek elfoglalták a területet a kanaeusoktól. Persze sosem sikerült őket teljesen megsemmisíteni. De mégis roppant érdekes, hogy a zsidók a Kánaánnal való történelmi közösségért harcolnak foggal-körömmel, nem a héberért. Tehát valóban ősi joggal a sajátjuknak tarthatják ezt az országot, de mint a KÁNAÁNITÁK (lelki, szellemi, esetleg genetikai) utódai, akik visszafoglalják a földet a héberek genetikai utódaitól, a palesztinoktól, akik persze ki tudja, kik, de esetleg nagyobb mértékben van bennük az ősi izraelita vérvonalból, mint az askenázikban. Az askenázikban sémita héber vérvonal.... hát hm. Annyi bennem is van.
korona
2018. július 19. 13:33
Orbánnak csak gratulálni tudok !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!