Mi folyik a kisebbségek ügyében Lettországban?

2017. október 23-án több száz orosz tüntetett a lett oktatási és tudományos minisztérium rigai székháza előtt. Evidens módon nem a magyar forradalom 61. évfordulójáról emlékeztek meg, ám demonstrálni így is jó okuk volt: ugyanis sok orosz felháborodását váltotta ki a lett kormány pár éven belül bevezetendő oktatási reformcsomagja, ami a kisebbségek számára lényegében ellehetetlenítené az anyanyelven történő oktatást, és a kultúra- és történelemórákon kívül gyakorlatilag az összes tárgy oktatása lett nyelven folyna.

Hogy ez mennyire komoly probléma,

ugyanakkor a fő célpont mind Ukrajna, mind Lettország részéről az orosz kisebbség volt. Északkeleti szomszédunknál a népesség 17,3 százaléka vallja magát orosznak, míg 29,6 százalék az oroszt tekinti anyanyelvének. A cseppnyi Lettország kétmilliós népességének eközben a hivatalos adatok szerint csupán 62 százaléka lett nemzetiségű, míg 27 százalék – több mint félmillió ember – orosznak vallja magát, de az orosz média gyakran emleget 40 százalékos számot is a balti államban élő oroszok számát tekintve.

De miként vált a lettországi orosz kisebbség a Krím 2014 orosz annektálása után a politika célpontjává, és egyáltalán hogyan történhet meg, hogy a népesség 14 százaléka, mintegy háromszázezer ember nem is rendelkezik lett állampolgársággal, mivel nem beszéli az államnyelvet?

Körképünk a lettországi oroszok különös sorsáról.

^{Rigát nevezik a Baltikum ékszerdobozának is}

***

Lett-orosz visszavágó

A modern Lettország nem rendelkezik különösen hosszú államisággal, a történelem pedig igazolja a csodával határos módon a cári és a szovjet olvasztótégelyt is túlélő lettek oroszok felé irányuló gyanakvását: az 1700-1721-es északi háborúban a lettek 40 százaléka halt meg az éhezés és a nagy pestisjárvány következtében. Később a cári Oroszország kebelezte be az országot, majd a két világháború között rövid kegyelmi állapot következett: Lettország független lett egészen 1940-ig, amikor is a Szovjetunió olvasztotta magába a területet. A háború után megkezdődött a tagköztársaság eloroszosítása: a kisebbségi iskolák áldozatául estek az asszimilációnak, a hivatalokban pedig az orosz nyelv használatát erőltették. Végül pedig 1959-re négyszázezer oroszt telepítettek be más szovjet tagköztársaságokból, amivel a lettek aránya 62 százalékra esett vissza.

És bár a rendszerváltás és a függetlenség visszanyerése óta az oroszok aránya folyamatosan csökken, a lett kormány a kevert népesség ismeretében – és a lettek minden lépését figyelő keleti szomszéd árgus tekintete mellett – igen óvatosan nyúlt hozzá az oktatási törvényhez: A '90-es évek közepéig két, párhuzamosan működő iskolarendszer létezett külön-külön oktatási programokkal. Végül a millenium után fogalmazódott meg az a cél, hogy a lett mint hivatali nyelv váljon dominánssá. A hivatalos indoklás szerint „olyan oktatási rendszerre volt szükség, mely egyenlő feltételeket biztosít a munkaerőpiacon és az oktatásban az iskolákból távozóknak” – vagyis az eddig életben lévő szabályozás szerint a kisebbségi oktatásban a tárgyak 60 százalékát lettül, maradékot pedig a kisebbség nyelvén kell tanítani, ugyanakkor azt nem írták elő, mely tantárgyak mely nyelven oktathatók. 

Ezzel szemben a jobbközép lett kormány tavaly ősszel a feje tetejére állította az eddigi szabályozást, és elkezdett az oroszok asszimilációjához vezető legrövidebb úton haladni. Mind az alap- és középfokú, mind a felsőoktatásban

Az oktatási minisztérium az alábbi négy ponton reformálná meg a kisebbségi oktatást:

• A 9. és a 12. osztályban végzendő központi vizsga csak lett nyelven folytatható le.
• A 2018/19-es tanévtől már ötéves kortól az is óvodákban is növelik a lett nyelv szerepét, mely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi gyermekek már lettül tanulhassanak az általános iskolában.
• Emellett három opciója van a kisebbségi iskoláknak 1-6. osztályig: vagy a tárgyak közel 100 százalékát, vagy 80 százalékukat, vagy 50 százalékukat lett nyelven oktatják. A 7-9. osztályosok esetében a tananyag legalább 80 százalékát államnyelven kell tanítani.
• 2020/21-től kezdve pedig 10-11. osztályban minden általános tárgyat lettül tanítanak, ez alól csak a kisebbségi nyelv, irodalom, kultúra- és történelemórák képeznek kivételt.

A kisebbségek felháborodását már ezen elképzelés is bőven kiváltotta, de a kormány nem állt meg itt: a felsőoktatás reformját is elkezdték, melynek keretében az állami- és magánegyetemek esetében is megszüntetik az orosz nyelvű képzéseket. Természetesen a szabályozás látszólag nem az oroszok ellen irányul, ugyanakkor a célja pontosan az orosz nyelvű felsőoktatás kiiktatása. Az előírás szerint ugyanis az egyetemeken az oktatás az Európai Unió egyik hivatalos nyelvén, avagy lettül kell, hogy folyjon – és mily' meglepő, az uniós országok egyikében sem számít hivatalos nyelvnek az orosz.

A jogszabály kimondja: amely egyetemek és főiskolák nem tartják be a fentebb előírt nyelvi korlátozásokat, azon képzéseiket nem folytathatják akkreditációs időszakuk lejárta után. A jelenlegi törvény alapján az állami intézményekben a hivatalos nyelven folyhat csak a tanítás, az előírásban az igazi újdonságot az jelenti, hogy a magánegyetemekre is vonatkoznának a korlátozások: ez a magánintézmények harmadát érintené, ezekben folyt ugyanis a tavalyi tanévben orosz nyelvű oktatás.

Politikai termék az oroszellenesség

Így áll tehát a lettországi oroszok ügye, akik természetesen

Az októberi szabályozásra válaszul orosz civil szervezetek nyílt levélben fordultak Māris Kučinskis miniszterelnökhöz, ahogy az oktatási minisztert, Kārlis Šadurskist is keresték. Nem járván sikerrel igen erős transzparensekkel vonultak fel az egyébként a lettek és oroszok között szinte pontosan egyenlő arányban lakott Rigában: „STOP az etnikai diszkriminációra”, „Állítsuk meg az orosz oktatás holokausztját Lettországban!”, „Mindegy, mi úgyis oroszul fogunk álmodni”, „Reform = erőszakos asszimiláció” – állt a táblákon.

^{A lett parlament, a Saeima ülésterme}

Šadurskis a következőképp válaszolt a felvetésekre: „Az integrációs politika célja, hogy egy olyan társadalmat hozzunk létre, mely tiszteli, megbecsüli nemzetét és büszke rá. Ismeri Lettország történelmét, magához kapcsolja a lett kultúrát és szabadon használja anyanyelveként a lett nyelvet”. Emellett a minisztérium állásfoglalásában azt hangsúlyozta, céljuk a reformmal az, hogy az oktatást elhagyók lett nyelvtudásukkal versenyképes belépőt nyerjenek a munkaerőpiacra vagy tanulmányaik folytatásához. Kiemelik: összesen 104 oktatási intézményben folyik többnyelvű oktatás, a 176 ezer iskolásból pedig 49 ezer kisebbségi oktatási képzésben vesz részt. Ugyanez a középfokú oktatásban a 37 ezer iskolásból 9 ezer diákot jelent.

Az orosz civilszervezetek azonban politikai játszmával gyanúsították a kormányt: szerintük a döntés arra jó, „hogy aláássa a [lettek és az orosz kisebbség közötti] törékeny békét”. Az oktatási miniszter szerintük „populista versengésbe kezdett” a markánsan jobboldali Nemzeti Szövetség párttal. 

És az orosz civilek érvelésében lehet is valami ráció: Lettországban a 2014-es parlamenti választásokon az oroszbarát-szociáldemokrata Harmónia párt és fiatal jelöltje, Nils Ušakovs kapta a legnagyobb szavazatot, de az arányos lett választási rendszerben ez nem volt elég hatalomra kerülésükhöz: kormányt alakítani a zöldpárti-agrárius-középjobbos Zöldek és Parasztok Uniója tudott, koalícióban a liberális-konzervatív Egység párttal és a nemzeti-konzervatív Nemzeti Szövetség tudtak.

A Māris Kučinskis által vezetett zöldpárti-liberális-konzervatív koalíció ugyan működik, de

a Harmónia ugyanis, bár folyamatosan veszít népszerűségéből, ám az oroszok hathatós támogatásának köszönhetően még mindig a legerősebb párt a politikai palettán – az más kérdés, hogy a tisztán lett pártok kategorikusan kizárnak velük mindennemű együttműködést. 

Ennél fontosabbak a koalíción belüli mozgások: nagyon megerősödött a miniszterelnök pártja, a Zöldek és Parasztok Uniója, akik, ha minden így marad, októberben a koalíció egyértelmű első erejévé nőhetnek ki. A Nemzeti Szövetség is elégedett lehet: szavazótáborukat többé-kevésbé tartani tudták. A jelenlegi nagy vesztes az urbánus-liberális Egység: ők a második legerősebb pártból csúsztak le 8-9 százalékra, így érthető módon a céljuk a koalíciós partnerektől szavazókat rabolni. És itt jön a képbe az Egységben politizáló Kārlis Šadurskis, akiről pont emiatt állították az orosz civilek, hogy „populista versengésbe” kezdett a Nemzeti Szövetséggel. 

Putyin-ellenes bolsevistából hűséges aktivista

Az oroszok részéről az oktatási törvényből leginkább a Kreml álláspontját szajkózó kisebbségi párt, a Lettországi Orosz Unió nevű szervezet próbál hasznot húzni: a legtöbb demonstrációt is ők szervezik, ahogyan az ő aktivistáik tematizálják az ezzel kapcsolatos közbeszédet – kérdés, hogy ezzel inkább ártanak, vagy használnak a saját ügyüknek.

Rögtön ott van például a Kreml-párti orosz médiában rendszeresen megnyilvánuló Vlagyimir Linderman politikai aktivista-újságíró. A '80-as években még szamizdatban szerkesztett irodalmi magazinokat, de igazán ismert azzal lett, hogy ő indította el a posztszovjet térség egyik első erotikus magazinját,

Ezzel rengeteg pénzt keresett, a '90-es évek végére pedig a politikába is beszállt: persze nem a hagyományos pártok mellé, hanem a szélsőségesen nacionalista, és azóta betiltott Nemzeti Bolsevik Pártba, amely radikális Putyin-ellenes akcióiról vált ismertté. Az aktivista tevékenysége olyannyira felbőszítette az orosz hatóságokat, hogy 2008-ban vissza is toloncolták Lettországba.

^{Vlagyimir Linderman}

Úgy tűnik, a Kreml már megbocsátott múltjáért Lindermannak: a szexbizniszből meggazdagodott bolsevista már boldogan gyűjt aláírásokat a „homoszexuális propagandáról” szóló oroszországi törvény lettországi bevezetése mellett, szakértőként nyilatkozik különféle orosz Putyin-párti tévéknek és magazinoknak,

A Lettországi Orosz Unió március végi tüntetésén a demonstráció „radikalizációjára” szólított fel, májusban pedig „állam elleni bűncselekmény” gyanújával egy furgonba tuszkolva le is tartóztatták. A rendőrség közölte, az aktivistát azért állították elő, mert az orosz Zvezda TV-ben elemzőként arról nyilatkozott, amerikaiak által szervezett provokáció várható május 9-én a lett fővárosban. A rendvédelmi szervek szerint Linderman akciója „kivételesen provokatív” volt, ami „dezinformálta” a lakosságot.

A tüntetések körül egy másik ellentmondásos személyiség is áll, mégpedig a Lettországi Orosz Unió társelnöke és volt európai parlamenti képviselője, Tatjána Zsdanok. Linderman letartóztatásának napján Zsdanok ellen is büntetőeljárás indult állítólagos „lett-ellenes kijelentéseiért”, amikeet a március 31-i felvonulás során tett. Zsdanok egyébként Brüsszelből visszatérve indult volna az októberi választásokon, ám valószínűleg jelöltségét megakadályozzák, mivel a politikus 1991 januárja után is a szovjet kommunista párt tagja volt. Ugyanakkor egy ilyen döntést könnyen a maga javára fordíthatna, bizonyítékot adva arra, hogy a lettek elnyomják a kisebbségeket. A volt EP-képviselő egyébként a Kreml régi támogatójának számít, elismerte a Krím jogellenes annexióját, ahogyan Oroszország szíriai beavatkozása mellett is hitet tett.

Több százezren állampolgárság nélkül

Bármilyen furcsa figurák legyenek is a lettországi orosz politikai életben, egyvalamiben egészen biztosan igazat kell adnunk nekik:

és az anyanyelvhasználatot sárba tipró oktatási törvény csupán egy tünete az ezzel kapcsolatos rendszerszintű problémáknak az országban. 

Például a balti államban nem is létezik hagyományos jobb-bal felosztás, a politikai élet kizárólag a kisebbségekhez való viszony alapján formálódik. Nyíltan baloldali gondolatokat csupán az oroszok között erős szociáldemokrata párt (Harmónia) és az elhanyagolható támogatottságú Lettországi Orosz Unió képvisel, ők azonban elszigetelt részei a politikai palettának, akikkel a többi párt nem keresi az együttműködést.

^{Tatjána Zsdanov beszédet mond}

A másik oldalon a jobboldali, liberális és konzervatív lett pártok állnak, számukra pedig könnyű politikai tőkét hoz az oroszok elleni burkolt uszítás. A lett parlament helyettese, Edvīns Shnuore például egyszer egy '30-as évekbeli lett minisztert idézve így szólt az orosz kisebbségről: „Ha egy orosz tetű bemászik a kabátodba, nehéz lesz tőle megszabadulni. És valóban, azok az oroszok, akik a szovjet időkben érkeznek, csak folytonosan kritizálják Lettországot, de nem hagyják el azt”. Shnuore egy szimpla figyelmeztetéssel megúszta a nyíltan diszkriminatív kijelentést.

Azon felül, hogy a kormányban az oroszok soha nincsenek reprezentálva, talán még komolyabb probléma, hogy

Ez a népesség többnyire olyan oroszokból áll, akik egyszerűen sem Oroszországnak, sem Lettországnak nem a polgárai. Ez egész egyszerűen úgy történhet meg, hogy a lett állampolgárság feltétele a lett nyelv ismerete és egy történelemteszt kitöltése – az a több százezer ember, aki erre nem hajlandó, az alkotja az „állampolgárság nélküliek” csoportját.

És amíg ez a probléma fennáll, nem várható jelentős előrelépés a lett-orosz együttélés tekintetében: nem minden Lettországban élő orosz számára adatik meg, hogy részt vegyen a közügyek formálásában, így az oroszok által lakott délkeleti területeken érthető módon sokkal alacsonyabb a választási részvétel is. A kisebbségek ugyanis sokszor nem érzik úgy, hogy esélyük lenne beleszólni a dolgok alakulásába, mikor a kisebbségi pártokat rendre kiszorítják a kormányból, és a nyelvhasználatukat ellehetetlenítő intézkedéseket hoznak.