„A menedékjogi elhelyezés 2012 óta duplájára nőtt. A sürgősségi szállások száma megduplázódott. Nem tudjuk ezt a végtelenségig fokozni” – hangsúlyozta a tárcavezető, megemlítve, hogy évente 2 milliárd eurót (mintegy 624 milliárd forint) költ a kormány a menedékkérők ellátására.
„Nem fogadhatunk be mindenkit exponenciális módon, ahogy egyesek azt szeretnék. Azt mondják, hogy nem szükséges szelektálnunk, nem kell választanunk azok között, akiknek menedékre van szükségük és a gazdasági bevándorlók között. De igen! Muszáj megtennünk, mert egy adott pillanatban nem fogunk tudni mindenkinek jövőt biztosítani” – fogalmazott Gérard Collomb.
A miniszter szerint amennyiben a törvények tiszteletben tartása mellett a kormány nem rendezi a problémás kérdéseket „egyrészt befogadással, másrészt azok kitoloncolásával annak, akiknek nem jár a befogadás, akkor olyan mozgalmat gerjeszt, amely szélsőséges gondolkodáshoz vezet” – szögezte le, utalva arra, hogy a német parlamentbe „99 szélsőjobboldali képviselő” jutott be a választásokon.