A politikus beszédében ultimátumot – vagy ahogyan ő fogalmazott „tanácsot adott” – Porosenkónak, hogy mondjon le. „Ha a nap végére ezek az emberek nem tesznek semmit a nép érdekében, további követeléseket kell megfogalmaznunk. Amíg itt van Porosenko, nincs haladás és korrupcióellenes harc. Amíg itt van Porosenko, szegénység lesz. Amíg itt van Porosenko, folytatódik a kivándorlás” – ecsetelte a helyzetet a volt grúz elnök.
A hangulat olyan forró lett, hogy az egyik kormányzati épületből kilépő politikust, Andrej Goncsarenkót tojással dobálták meg a tüntetők.
Ezután a szervezők úgy döntöttek, áthelyezik sátraikat az Alkotmány téren álló Verhovna Rada elé, ám ebben a Nemzeti Gárda akadályozta meg őket. Dulakodás tört ki, melyben a rendőrök könnygázt használtak a tüntetők ellen. A hivatalos adatok szerint az összecsapásban három tüntető és egy rendőr sérült meg. További adatok szerint a 4500 tünető ellen 3500 rendőr vonult fel.
A szervezők szerint a sátrak mindaddig állni fognak a Rada környékén, amíg meg nem valósul a nagyszabású politikai reform. „Ha lenne rá igény, ezeket a követeléseket akár egy nap alatt keresztül lehetne vinni a bizottságokban” – magyarázta az egyik szervező.