Össze kell kapcsolni a múltat a jelennel!

A történelmi eseményeket a jelenhez kapcsolódó módszerrel tanítanak a Los Angeles-környéki középiskolákban és a Dél-kaliforniai Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán. Erről adott elő a Mathias Corvinus Collegium október 14-i pedagóguskonferenciáján az esettanulmányokra alapozott módszertan terjesztője, az egyetem tanára, Teresa Hudock, akit módszeréről és az amerikai oktatási rendszerről kérdeztünk.

Milyen speciális módszereket alkalmaznak önök az oktatásban?

A mi intézetünk a nemzetközi tanulmányok szakhoz tartozik a Dél-kaliforniai Egyetemen. A szakon tanító professzorok munkáját segítjük a módszereinkkel. Mi indítottuk el az esettanulmányokra alapozó módszert az 1990-es években, aminek a lényege, hogy több felelősséget teszünk a diákokra. Megkapják az eszközöket, és nekik kell elemezni egyes eseteket. Az ötlet a Harvard esettanulmányokra alapozó módszertanából származik, amit többek között a jogi, orvosi és az üzleti szakokon is használnak. Az eseteket több szempontból kell megvizsgálnia a diákoknak: például egyrészt ideológiaiból – liberális-konzervatív –, politikatudományiból, gazdaságiból, avagy pszichológiai, esetleg morális szempontból. És ezt alkalmazzuk középiskolákban is.

Gondolom, ott nem diplomáciai esetekkel dolgoznak.

Így van, s pont ez a lényeg. A középszintű oktatásban nem mindig világos a történelmi események jelennel való kapcsolata, de mi mindig összekapcsoljuk a múltat a jelennel. Nem csak olvasnak, olvasnak, olvasnak és nem értik, miért, hanem az a lényeg, hogy tudják, hogy mit keresnek. 

Miért?

Milyen koncepciókat keresnek, politikai vagy gazdasági faktorok után… Később ez szűrő lehet abban, hogy hogyan olvasnak híreket, szöveggyűjteményt, beszédeket.

Hogyan ültetik át ezeket középiskolába?

Az egyetemen harminc oldalas tanulmányokat várunk. A középiskolában a National Public Radio számunkra általuk legépelt riportjait használjuk, ezekből lesznek az esetek, kérdéseket írunk róluk. És ezekre kell alkalmazniuk a fent leírt eszközöket. Az eszközök ugyanazok. Egyszer megtanítjuk nekik, és később csak ezeket kell alkalmazniuk. Hagyományosan úgy tanítunk, hogy elolvastatjuk a fejezetet, a végén vannak kérdések, nem túl lehetőség van a kritikai gondolkodásra.

Van erre idő a tanrendben?

Ha értik a kereteket, eszközöket, akkor csak egyszer kell megtanítani, s utána már használhatják folyamatosan azokat. Ha egyszer megtanítottuk nekik ezeket, akkor a módszer már időt spórol meg éppenséggel. 

Magyarországon az a kép él az amerikai oktatási rendszerről, hogy az éppen nem „hagyományos”, hanem már régen igencsak kreatív. Ön nem így látja?

Jó hallani, hogy ez a benyomás, ez a kép él az amerikai oktatásról, de nem tudom, mennyire terjedtek el ezek a módszerek, szerintem nem annyira. Ahol alkalmazzák őket, ott mesebeli dolgok történnek. A mi módszerünk, mint említettem, a Harvardról érkezett, együtt dolgoztam egy ott ezt tanító professzorral, és mondtam neki, hogy nekünk középiskolákban is alkalmaznunk kell ezt, mert mi egyetemi erőforrás vagyunk az iskolák számára. S azt mondtam: ha az esettanulmányi módszer csak ennyi, ez nagyon jó tanulási módszer! Nemes egyszerűséggel alkalmazzuk, amit tanulunk! Ez nagyon egyszerű módszer arra, hogy megvizsgáljuk a résztvevő egyéneket, az állami faktorokat és a rendszerfaktorokat, ennyi. Három diák dolgozhat egy csoportban, mindegyik valamely faktort vizsgálja, és egy jelentést kell írniuk, amiben mindhárom összetevő szerepel. Érvelni kell, meg kell állapítani, melyik faktor volt a meghatározó. Például az iraki háborúban Bush elnök és a neokonok egyéni szinten, vagy az olaj és a gazdasági érdek az állami szinten, vagy a rendszerszinten a hatalmi viszonyok megváltoztatása volt a cél? Vagy mind a három együtt? S nincs egy jó válasz, de fejlődik a vitakészség, az érvelési készség, be tudják mutatni a diákok a bizonyítékaikat.

A másik dolog, amit a magyarok tudni vélnek az amerikai oktatásról az az, hogy nincs igazán benne tananyag, műveltség – az, amiből a magyar oktatási rendszerben sok van, és ezért az amerikaiak műveletlenek. Számos ilyen amerikai tanulmány is van, ami hiányolja a tényszerű tananyagot.

Valahol a kettő között van az igazság. A legnagyobb feszültség aközött van, hogy mi történelem és mi kortárs téma. A tanárok szerint tudniuk kell a történelmet a diákoknak, de hát tudják! Szóval ez egy csata a történelem és a mai dolgok között. 

Gyakorlati tudás vagy klasszikus tudás?

Igen, ez is hasonló probléma, de a mi esetünkben, az esettanulmányokra alapozó módszertannál történelmi esetekkel foglalkozunk. Az Egyesült Államokban van egy kötelező tananyag, s emellé van egy keret. Ennek része, hogy tanítani kell a történelmi gondolkodásmódot: mi a változás, mi köti össze a múltat a jelennel – na, ez tűnik úgy, hogy eltűnőben van. A diákoknak úgy kellene tanulniuk, hogy közben használják a készségeiket is: történelmi gondolkodás, sokféle szempont figyelembe vétele, ok-okozatok. Ha nem használják ezeket, és nincs kapcsolat múlt és jelen jövő között, akkor csak simán átmennek a tananyagon. Az én feladatom, hogy több kortárs esetet adjak a kezükbe. Ugyanakkor mindig lehetőség lett volna a múlt-jelen kapcsolatok figyelembe vételére, de ezt nem használtuk ki az oktatásban. Nem csak kortárs ügyeket szeretnénk tanítani, hanem kapcsolni szeretnénk őket a múlthoz. Hogyan tanulmányozzuk a múltat és tanuljunk belőle a jelenre vonatkozóan egy leckén belül? Szerintem még eléggé az elején vagyunk a társadalomtudományok tanításának kifejlesztésében. Számomra ezt az elemzői eszközök hatékonysága jelenti.

A módszertanuk a megbeszélésen alapszik. Működik ez egy olyan környezetben, ahol az egyetemi campusokon egyre inkább eluralkodik a szólásszabadság-ellenes, szélsőbalos eszmevilág?

Nálunk nem igazán van ilyen, ez inkább a Berkeley-re jellemző. De nagyon furcsa, ironikus, hogy az a baloldal, ami az erőszakmentességről volt híres, most egyre militánsabb. 

Fotók: Havasi Máté, MCC