Bárcsak jól megfizetné Soros a munkánkat! – az Amnesty a Mandinernek
2017. január 25. 08:12
A civil jogvédők egymás közt rendszeresen poénkodnak azon, hogy bárcsak jól fizetné őket Soros György. A kormány vagyonnyilatkozatos ötleteire pedig azt mondják: boldog lenne az a társadalom, ahol minden olyan átlátható lenne, mint az ő gazdálkodásuk. Iván Júlia a Mandinernek elárulta, mennyit keres, de kikérdeztük migrációról, terrorizmusról és a külhoni magyarok jogvédelméről is. Nagyinterjúnk az Amnesty International Magyarország ideiglenes igazgatójával és emberi jogi szakértőjével.
2017. január 25. 08:12
p
0
0
397
Mentés
El fogja árulni, hogy mennyit keres, ha vagyonnyilatkozat-tételre kötelezik?
Iván Júlia: Nem én vagyok a vezető tisztségviselő, hanem az elnök. De ha ez az operatív munkában vezető szerepet betöltő munkavállalókra is vonatkozni fog, akkor természetesen el fogom árulni.
És addig nem árulja el a Mandiner olvasóinak?
I.J.: Az, hogy én keresek 360 ezer forintot, nem hiszem, hogy olyan borzasztóan izgalmas. De ez nem titok.
Egyébként mi az álláspontjuk erről a kormányjavaslatról? Ennek ugye az egyik eleme a vagyonnyilatkozat-tétel, a másik pedig a külföldi támogatásokkal való elszámolás.
I.J.: A külföldi támogatásokkal való elszámolás most is megvalósul, tehát ez egy már létező helyzet kodifikálása lenne, ami persze fakadhat ilyen-olyan szándékból. Most is látszik, hogy a mi költségvetésünkben mi az, ami a szervezet londoni központjából érkezik például.
A kormány másik nagy kedvence, a Norvég Civil Alap is szerepel a támogatók listáján, meg például a Belga Nagykövetség...
I.J.: Nagykövetségektől azzal a megkötéssel tudunk csak támogatást elfogadni, hogy az emberi jogi oktatási programunkra fordítjuk, mert nem minden tevékenységre lehetséges, hogy bármilyen kormányzattól támogatást elfogadjunk. A magyar kormánytól pedig semmilyen támogatást nem fogadunk el, és nem is kérünk.
Ez felmerült egyáltalán? Kínálták?
I.J.: Nem kínálják, de ez a függetlenség záloga. A mozgalom erre világszerte úgy tekint, hogy nem fogad el a helyi kormánytól pénzt. Más kormányzattól is csak az emberi jogi oktatásra – mert az, hogy a gyerekek tanuljanak arról, hogy ha más a bőrszínünk, az nem baj, az úgy tűnik, hogy az egész Amnesty International küldetésébe belefér, mivel alapvető fontosságú tevékenységünk. De mondjuk abba, hogy milyen jogsértéseket vizsgálunk ki, milyen akciókat szervezünk, miről írunk jelentést, ilyenekre egyáltalán nem lehet kormányzathoz köthető pénzeket elfogadni, hogy ne legyen befolyásolható ezáltal a szervezet.
„Az Amnesty minden adományozót átvilágít”
Az 51 millióból 32 millió érkezik a londoni központjuktól. De nekik honnan van a pénzük?
Akkor Soros Györgyöt abban a listában kell keresni eszerint! Mert a magyar Amnesty honlapján sajnos nem találtam.
I.J.: Az Amnesty minden adományozót átvilágít egyébként, hogy megfelel-e a mi standardjeinknek. Ha valaki súlyos emberi jogi jogsértéseket követ el, például egy cég vagy magánszemély, és ez dokumentálható és fellelhető, akkor nem fogadunk el tőle adományt. De én úgy tudom, hogy Soros György átment a szervezet nemzetközi központjának a szűrőjén. Tehát valószínűleg az amnesty.org-on a támogatók között lesz olyan szervezet, mint az Open Society Foundation, amelytől részesültek támogatásban.
Mi lehet a kormány célja ezzel az egésszel? Hogy kiderüljön, hogy önök Soros pénzéből nagyon gazdagok?
I.J.: Az én esetemben, aki három hete dolgozom itt, biztos, hogy nagyon gazdagságról nem szólhatnék. Soros György pénze sem egészen klappol az Amnesty Magyarország esetében, mert nincsen szó erről. Gondolom az a cél, hogy példát statuáljon a kormányzat a civilekkel. Ehhez képest a saját országgyűlési képviselőik vagyonnyilatkozatának a valóságtartalma szerintem izgalmasabb kérdés, de már itt a közhatalom gyakorlása és a legitimáció is előkerült ezekben a sajtónyilatkozatokban. Felteszem, hogy rendcsinálás lehet emögött is, és ha valaki nagyon gazdag lenne, mondjuk kiderülne, hogy horvátországi jachtja van a TASZ vezetőjének – amit én meglepetten hallanék, mert nem tudok róla, hogy bárki ilyen jómódú lenne – és ez Soros györgytől van, akkor nyilván lehetne kongatni a vészharangot, hogy ezek a civilek micsoda álságosak.
És mi van, ha az derül ki, hogy önök szegényen tengődnek Soros katonáiként?
I.J.: Az emberi jogokkal foglalkozó magyarországi civilek körében ez rendszeres poénforrás, hogy bárcsak jól megfizetné Soros György a munkánkat. Mi is szeretnénk nyilván jól élni, mint minden más ember. Szóval lehet ezen viccelődni, de ez egyelőre tényleg csak vicc.
Mi lenne a jó taktika az önök részéről? Elébe menni a dolgonak és még jobban kitenni mindent az ablakba, hogy egy rossz szó se érhesse önöket, vagy azzal visszavágni a kormánynak, hogy saját magán kezdje az átláthatóságot?
I.J.: Jogászként azt hiszem, hogy van különbség aközött, hogy egy civil szervezet milyen befolyást tud gyakorolni a társadalom működésére, közpolitikákra; és aközött, hogy közhatalom gyakorlójaként vagy országgyűlési képviselőként, hatósági személyként mik a lehetőségei. Nem véletlenül van az, hogy főszabály szerint – és ez a jellemző nem csak Magyarországon, hanem más európai országokban is – azoknak kell vagyonnyilatkozatot tenniük, akik valamilyen hatalmi eszközzel tudnak élni mások fölött. A civil szervezeteknek a legjobb esetben is lehet szakmai befolyása: mondjuk egy szakmai kerekasztalon elmondjuk, hogy mit gondolunk az azonos neműek házasságáról, és ha ezt meghallgatja a politikai hatalom, a jogalkotó, akkor lehet, hogy ez bekerül egy jogszabályba. Erről egyébként szó sincs Magyarországon: ahhoz képest, hogy mi mekkora állítólagos politikai befolyással bírunk. Nekem ez egy picit túlzottnak tűnik, ennyi erővel akár az egyetemek vezetőit vagy iskolaigazgatókat, újságírókat is lehetne vagyonnyilatkozat-tételre kötelezni. Adott esetben sokkal több emberhez jut el egy hírportálnak az anyaga, mint mondjuk az Amnesty International Magyarországnak a cikkei – sajnos. Mi is nyilván azon dolgozunk, hogy minél szélesebb elérésűek legyünk, de még nem vagyunk azok. Ha a véleményformálás egy vagyonnyilatkozat-köteles dolog, akkor nagyon messzire mentünk – és akkor a gazdasági elitet még nem is említettem. Tehát szerintem ez egy nagyon veszélyes irány.
Lesz valami ebből a javaslatból önök szerint?
Demeter Áron: Nem tudjuk, még nem láttuk a konkrét törvényjavaslatot. Nyilván vizsgálni fogjuk, hogy mennyire van a hazai és a nemzetközi jogszabályokkal összhangban. De én azt gondolom, hogy boldog lenne az a társadalom, ahol mindenki annyira átláthatóan működne, mint ezek a jogvédő szervezetek.
El tudják képzelni, hogy esetleg az Alkotmánybíróságon támadják majd meg a törvényt?
I.J.: Mondjuk ha az egyesülési jogot annyira érinti, hogy akár megfélemlítően hatna állampolgárok csoportjaira, és nem mernének egyesületeket alapítani, akkor lehetne ebből ilyen próbaügyet csinálni, de...
D.Á.: De tényleg minden azon fog múlni, hogy mi a jogszabályszöveg és mi az indokolás. De egyelőre azt se tudjuk, hogy a civil szervezetek esetében ez pontosan kiket érint: az elnökséget vagy az operatív vezetést. Az elnökség sokszor társadalmi munkában végzi az egyesület vezetését, például nálunk is. Nem világos, hogy az ő pénzügyeikre kíváncsiak-e, hiszen ők sem a szervezet szakmai működésére nincsenek befolyással, és még annyira sem befolyásolói a magyar közéletnek mint mi.
„Ennyi erővel akár az egyetemek vezetőit vagy iskolaigazgatókat, vagy újságírókat is lehetne vagyonnyilatkozat-tételre kötelezni.”
Még a Helsinki Bizottságnál dolgozott, amikor egy rendezvényen arról beszéltek, hogy a genfi menekültügyi egyezmény teljes mértékben használható most is a tömeges és részben gazdaságilag motivált migrációs hullám esetén is. Fenntartja ezt a véleményét?
I.J.: Amikor 1951-ben aláírták Genfben, akkor a II. világháború utáni helyzetre reagáltak, és ennek az első próbája az '56-os magyar forradalom utáni menekülthullám volt. Sok minden változott a történelemben, és nyilvánvaló, hogy a menekültügyi rendszert tovább kell fejleszteni. Nem biztos, hogy azok az eljárások jók, amiket 1951-ben kigondoltak. De mivel az Európai Unió ezen folyamatosan dolgozik, és most már a menekültügyi szabályozás sokadik generációja van érvényben az EU-ban, semmilyen vészharangot nem kell kongatni azon kívül, hogy alkalmazni kellene a szellemiségének megfelelően ezeket a szabályokat. Van egyébként a tömeges beáramlásra is EU-s irányelv, de furcsa módon egyetlen európai kormánynak se jutott eszébe alkalmazni. Erről az Európai Tanácsnak kellene dönteni, tehát a tagállamok kormányai együtt felvethetnék. Mint nagyon sok EU-s dolog, ez is azt feltételezi, hogy együtt kellene működni a többi tagállammal és Brüsszellel. Ha mondjuk óriásplakátok helyett szakmai munkában fejeződne ki a Brüsszellel való kapcsolat, akkor ezek talán megvitathatóak lennének. De ugye erről szó sincs, teljesen más irányba ment el az EU-val való kapcsolat, akár a hotspotok, akár a Törökországgal való együttműködés ügyében.
A Törökországgal kötött menekültügyi megállapodást hogy értékelik, hogyan muzsikál?
I.J.: Nem muzsikál túl jól, hiszen azt látjuk, hogy alig érkezik onnan bárki is: már a legelején minden szakértő megmondta, hogy ez nem biztos, hogy jó irány lesz.
De nem örülni kellene, hogy kevesebben jönnek?
I.J.: Én személy szerint nem örülök neki, mert Aleppóban elképesztő vérengzés volt karácsony előtt is. Aki a menedékjogot komolyan veszi, az nem örül annak, hogy emberek nem tudják a biztonságot jelentő országokat ténylegesen elérni. Hogy Törökország biztonságos ország-e vagy nem, erről lehet vitatkozni.
Tehát azt gondolja, hogy Aleppóból azért nem mertek többen elindulni, mert Törökországban meg az EU-ban olyanok a kormányok, hogy ez elriasztja őket?
I.J.: Nem ezt mondom, csak azt, hogy minél több adminisztratív eszközzel próbáljuk megakadályozni azt, hogy ténylegesen Európába érkezzenek ezek az emberek, annál többen maradnak veszélyben. A törökökkel kötött megállapodás sem azt segíti, hogy egy fair és európai színvonalú eljárásban kapjanak ők védelmet.
Akkor mit kellene csinálni?
I.J.: Például a humanitárius vízum, ami sok országban volt, az egy olyan lehetséges jogi eszköz, amivel be tudna lépni egy menedékkérő az EU területére, akár úgy, hogy vesz egy repülőjegyet. Tehát még Kósa Lajos álma is megvalósulhatna. De erre nem ad lehetőséget egyetlen tagállam sem jelenleg: így várják el, hogy jogszerűen érkezzen a menedékkérő.
Gondolom azt várják, hogy adjanak be menedékkérelmet a határon.
I.J.: Nem egészen ezt várják, hanem a magyar szabályozásnak van egy ilyen olvasata. Máshol ez nem így van: vannak határon lefolytatandó eljárások és van rendes menekültügyi eljárás. De a kérdés, hogy a krízisövezetből hogyan lehet eljuttatni biztonságos helyre ezeket az embereket. Azt látjuk, hogy ez nagyon lassan megy, holott sok EU-s tagállam tízezres nagyságrendben vállalta, hogy letelepít szír menekülteket.
„Aki a menedékjogot komolyan veszi, az nem örül annak, hogy emberek nem tudják a biztonságot jelentő országokat ténylegesen elérni.”
Most arról van szó, hogy Magyarországon „visszaállítják” az idegenrendészeti őrizetet. Ha jól értem valójában ez most is létezik, de csak akkor lehet elrendelni, ha félő, hogy az illető megakadályozza a kitoloncolását vagy kivonja magát az eljárás alól. Hogyan szélesítenék ezt most ki? Automatikusan őrizetbe vesznek mindenkit a határon?
I.J.: Lehet, hogy ez a terv, megint akkor lehet látni, ha a konkrét jogszabályszöveget látjuk. Erről már volt jó pár évvel ezelőtt, 2010 után is hosszas szakmai vita, amely egyébként a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság elé jutott, és ott minden idegenrendészeti üggyel kapcsolatos ügyben elmeszelték a magyar államot és megállapították, hogy ez a szinte egyéniesítés nélküli, sablon-indokokra támaszkodó fogvatartás nem felel meg annak a mércének, amit egy európai országnak alkalmaznia kéne. Tulajdonképpen arról volt szó, hogy pusztán azért, mert nincsenek papírjai valakinek, ez elég lett volna ahhoz, hogy bezárják. Az idegenrendészeti őrizet arról szól, hogy a kitoloncolás megvalósítását elősegítse, de korlátosan lehet, csak szigorúan célhoz kötve.
A másik kérdés az, hogy hova toloncoljuk ki? Ez nem csak a mi problémánk, Németország se nagyon tudja visszaküldeni az elutasított menedékkérőket Algériába vagy Marokkóba, mert nem hajlandók visszafogadni a saját állampolgáraikat. Gondolom, itt már diplomáciai játszmák is szóba jönnek.
I.J.: Ezért tart fenn nagyon komoly diplomáciai apparátust még Magyarország is. Ez valóban arról szól, hogy van-e megállapodás erről.
A németeknek elvileg van, csak Algéria és Marokkó azt mondta, hogy ők ezt egyoldalúan most inkább nem tartják be.
I.J.: Ilyen van, úgy tűnik, ezek az országok is élnek azokkal a kártyákkal, amikkel tudnak. Akkor veszi vissza egy ország csak az illetőt, ha tényleg meggyőződik arról, hogy a saját állampolgára. Ezekben az országokban – akár Észak-Afrikát vesszük, akár mondjuk Közép-Ázsiát – simán lehet, hogy valakit nem anyakönyveztek a születésekor, nem volt rendes személyi igazolványa. Úgy azért tényleg nehéz utánajárni, hogy ki hol született és ki kicsoda.
Csakhogy akik meg rosszban sántikálnak, azok meg ötféle különböző személyazonossággal jönnek. Talán nem ok nélküli a gyanakvás, hogy nem hisszük el bárkinek, hogy nincs irata vagy anyakönyve, nem? Főleg, miután több terrorcselekményről kiderült, hogy olyan személyek követték el, akik a menekültútvonalon érkeztek.
I.J.: Ha megnézzük, hogy hány menekült érkezett az Európai Unióba az elmúlt három évben, és hány terrorcselekmény volt, amit valóban menekült követett el, akkor sokkal jobban félhetek attól, hogy valaki a harmadik emeletről a fejemre fog dobni egy téglát. Tehát nem hinném, hogy érdemes ezt a kérdést a menekültek kriminalitása körében vizsgálni. Sokkal érdekesebb kérdés az, hogy milyenek ezek a nyugat-európai társadalmak...
Milyenek?
I.J.: Ezekből az esetekből úgy tűnhet, hogy nem nagyon sikerült integrálniuk azokat a bevándorlókat, akiket ők maguk hívtak be a hatvanas években.
Az egy dolog, de mi van azokkal, akik most nemrég jöttek? Őket csak simán beengedtük. Magyarországon is átjöttek.
I.J.: Mert annyira jól őriztük a határt.
Most már jól őrizzük, van egy kerítésünk. 176 ezerről 28 ezerre csökkent azoknak a száma, akik átjöttek. Ezt hogyan értékelik?
I.J.: Biztos lesz egy ilyen füzet, hogy Magyarország jobban teljesít, és ezt is bele lehet írni. Meg lehet nézni, hogy hányan vannak Görögországban, és hová mennek Magyarország helyett ezek a személyek. Alaptézise a migrációt kutató szakemberek, hogy az emberek nem fognak attól eltűnni, hogy építünk egy kerítést, hanem csak más útvonalat fognak választani.
Erre azt lehet mondani, hogy az már nem a mi problémánk.
I.J.: Mivel az EU-ban közös schengeni térségben vagyunk, ezért a mi problémánk. Ez az érvelés legfeljebb a Holdon ülve állja meg a helyét.
D.Á.: A kerítés nem oldotta meg a problémát, csak elterelte. Aki szerint ez siker, az nem nagyon érti a migrációs válságot.
„A kerítés nem oldotta meg a problémát, csak elterelte.”
Akkor mi lenne a siker? Az, hogy nyitott kapukkal hagyunk mindenkit bejönni?
I.J.: Ha mondjuk a kötelezettségeink szerint működünk. Nagyon büszke lennék a hazámra, ha ahelyett, hogy hat-hét éve a szégyenpadon csücsül minden egyes EU-s migrációs rendezvényen, tök jó lenne, ha egyszer úgy jöhetnék haza egy konferenciáról vagy úgy olvashatnék el újságcikkeket, hogy nem az szerepelne benne, hogy a magyar jogalkotás és hatósági gyakorlat súlyosan sérti a nemzetközi egyezményeket, szinte az összes uniós irányelvet és a dublini rendeletet.
A dublini rendelet szerint fel se kéne vennünk őket, hanem vissza kellene küldeni őket Görögországba.
I.J.: A dublini rendelet nem ezt írja elő.
Dehogynem. Mert ott léptek be az EU területére.
I.J.: Csakhogy 2011 óta egyetlen tagállam sem küld senkit vissza Görögországba.
Akkor ők se tartják be.
I.J.: 2011-ben egy híres esetben a strasbourgi bíróság megállapította, hogy a görög állapotok teljesen alkalmatlanok arra, hogy ott menedékkérők legyenek. Ezt minden egyes tagállam elfogadta.
Voltak olyan perek is, amikben Magyarországgal kapcsolatban vetettek fel hasonlókat.
I.J.: Számos esetben le is állítottak Magyarországra irányuló dublini átadásokat.
Máskor meg nem. De akkor Magyarország is a görög irányba halad ezek szerint?
I.J.: Azzal, hogy nem hajlandó a bevándorlási hatóság tisztességes táborokat fenntartani, normális, humánus eljárásokat lefolytatni, azzal valóban a görög irányba haladunk.
D.Á.: Van egy olyan EU-s tendencia, ami az egész menekültválság kiszervezésére irányul. Ebben Magyarország is élen jár, amikor Orbán Viktor arról beszél, hogy Líbiában kellene óriási menekülttáborokat felállítani. Ez vagy azt jelenti, hogy Orbán Viktornak fogalma sincs arról, hogy éppen mi zajlik Líbában; vagy rendkívül kegyetlen, hiszen egy polgárháború sújtotta, kormány és közigazgatás nélküli országba akar védelemre szoruló embereket telepíteni.
I.J.: Az EU-s politikák terén van egy szemléletes angol kifejezés, a „race to the bottom”, vagyis ha egy tagállam bedob valamit, amivel csökkenti a védelem színvonalát, akkor egy idő után a többi tagállam is azt fogja követendő példának értékelni. Ez figyelhető meg a migrációs politikában is: ha valahol szigorítanak, akkor más tagállamok – attól tartva, hogy az ő rendszerük ahhoz képest megengedőnek tűnik – szép lassan elkezdenek egyre szigorúbb és egyébként a nemzetközi joggal ellentétes szabályozást elfogadni. Ebben Magyarország elég erőteljesen befolyásolja a szomszédait regionális szinten, de a nagypolitikát is. A nagyravágyás végül is sikeres ebből a szempontból. De a szigorúság mellett is lehet humánusnak lenni.
Akkor a terrortámadások után is úgy gondolják, hogy nem kell szigorítani?
I.J.: Most is megvannak az eszközök. Magyarországon minden nemzetbiztonsági átvilágítással foglalkozó hatóság részt vesz az eljárásokban.
Ehhez az is kellene, hogy a migránsok igénybe vegyék az eljárást és adjanak ujjlenyomatot, nem?
I.J.: Igen. Ez mondjuk akkor működik, ha nem gumibottal meg harapós kutyával várjuk őket a határon, hanem emberszámba vesszük őket. Magyarországon azért nem szeretnének maradni a menedékkérők, mert azt látják, hogy gyűlölik őket, fogdába zárják és ott megverik őket.
D.Á.: Senki nem mondja azt, hogy ne kéne őket ellenőrizni, ez folyamatosan történik. Azon lehet vitatkozni, hogy ez mennyire hatékony. Az viszont látható tendencia az elmúlt két évben Magyarországon, hogy mi nem akarunk ide senkit beengedni: ezt jelenti a kerítés, ezt jelenti a tranzitzóna, ezt jelentik az országon belüli körülmények és tulajdonképpen a menedékjogi eljárás is. Nem gondolnám, hogy ez feltétlenül a menedékkérők hibája lenne. Egyébként az Europol, amit aztán tényleg nem lehet liberális jogvédelemmel vádolni, minden évben kiad egy jelentést az európai terrorhelyzetről: évek óta megállapítja, hogy nem használják a terroristák szisztematikusan a menekültútvonalakat, éppen azért, mert egy menekültet hosszadalmas és alapos eljárásokat tesznek ki, és sokkal egyszerűbb pár száz dollárért venni egy hamis útlevelet és egy repülőjegyet. Ez nem azt jelenti, hogy nincs arra esély, hogy a menekültek csoportjaival ne jönnének rossz emberek – ezért kell egy olyan menedékjogi eljárás, ami ezt kiszűri.
„Ahmed H. egy megafonba beszélt: azt se sikerült pontosan megállapítani, hogy mit, kinek és milyen nyelven.”
Egy másik jellegű „terrorcselekményről” beszéljünk még: önök petíciót indítottak a röszkei zavargások miatt terrorizmus miatt első fokon tíz évre ítélt Ahmed H. szabadon engedéséért. A terrorcselekmény Btk-beli definíciójába viszont látszólag belefér az ügy, hiszen állami szerv valamire való kényszerítése szerepel benne célzatként – adott esetben a határ kinyitása. Önök szerint a Btk. van rosszul megfogalmazva, vagy a bíró értelmezte rosszul a szöveget? Ráadásul a törvényi minimumot szabta ki. Mit kellene kapnia akkor Ahmed H-nak önök szerint?
D.Á.: Két dologgal vádolták meg Ahmed H-t: határzár tiltott átlépésével és terrorcselekménnyel. Egyrészt azt gondoljuk, hogy a terrorcselekmény tényállás a magyar Btk-ban nagyon homályosan van megfogalmazva. Másrészt a feltárt bizonyítékok alapján azt tárták fel, hogy Ahmed H. három alkalommal eldobott valamilyen szilárd tárgyat. Sem azt nem lehetett megállapítani, hogy az mi volt; sem azt, hogy azzal bárkit eltalált volna. Illetve, hogy egy megafonba beszélt: azt se sikerült pontosan megállapítani, hogy mit, kinek és milyen nyelven. Ez alapján mi azt gondoljuk, hogy ez nem terrorcselekmény, és a magyar bíróság tévesen alkalmazta a tényállást.
De valamit azért csak kellene kapnia, nem? Vagy tétlenül kellene néznie az államnak, hogy valaki egy ilyen zavargásnak az élére áll?
I.J.: A sajtó felvételein azt látszik, hogy Ahmed H. azt mondja angolul a rendőröknek, hogy „mi békével jöttünk, nyissák ki a kaput”, és talán, hogy „gyerekek és nők vannak velünk”. Ez elhangzik többször is, és mivel ő tud angolul és arabul is, ő próbált közvetíteni a rendőrsorfal és a tömeg között. Ezt nem nevezném annak, hogy „élére áll” valami felkelésnek vagy zavargásnak. A büntetőjog egyik alapelve ráadásul, hogy kétséget kizáróan kell bizonyítani, hogy valaki bűnös. Ehhez képest a rendőr tanúk egymásnak ellentmondtak, és vannak videófelvételek, amik rendelkezésre állnak, de nem foglalkozik velük a bíróság szánt szándékkal.
Szánt szándékkal? Miért? Hogy a kormány akaratának megfeleljen?
I.J.: Azért azt láthatjuk, hogy a szegedi bíróság agyon lett nyomva az egész határral kapcsolatos mizériával, és ezres nagyságrendben ítélt el embereket egy olyan jogszabályhely – a határzár tiltott átlépése – alapján, ami korábban még csak szabálysértésnek sem minősült.
De ez nem a bírók hibája, nekik alkalmazni kell a mindenkor hatályos törvényt.
I.J.: Kivéve, ha ez a törvény alkotmányellenes vagy nemzetközi egyezménybe ütközik.
Tehát bírói kezdeményezéssel kellett volna élniük az Alkotmánybíróságon?
I.J.: Szerintem igen. Azt is tudjuk, hogy oda kirendelték a bírákat az ország más részeiből, meg az elmúlt években ugye kényszernyugdíjazták is őket. Tehát az elmúlt években az igazságszolgáltatás intézményét olyan változások érték, ami nem biztos, hogy arra sarkall egy fiatalabb bírót, hogy bátran kérjen normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. Az meg már egy másik kérdés, hogy az Alkotmánybíróság milyen szakemberekből áll.
A menedékkérőket képviselő jogvédők is élhetnek alkotmányjogi panasszal, nem?
I.J.: Az alkotmányjogi panasz lefolytatása kicsit hosszadalmasabb ahhoz képest, hogy ezekben az eljárásokban valakit 48 óra alatt elítélnek és kitoloncolnak.
Végezetül egy kérdés, ami rendre előkerül a kommentekben: ha az arab országokból érkező menekültek jogait ilyen vehemensen védik, miért nem szólalnak fel a külhoni magyarokat ért jogsértések miatt?
D.Á.: Nem igaz, hogy nem. Például az Amnesty éves jelentéseiben például a Malina Hedvig-üggyel többször részletesen foglalkoztunk. Egyébként az Amnestynek vannak olyan közleményei, amelyek a Szerbiában vagy Szlovákiában történt magyarellenes támadásokat elítélték. Az Amnesty akkor lép közbe, ha egy magyar állampolgárt azért bántalmaznak külföldön, mert magyar állampolgár – ahogy ezt megteszi nem csak magyar állampolgárokkal. Egyébként pedig egy csomó országban – mint például Szlovákiában meg Ukrajnában, ahol magyar kisebbség él – van helyi Amnesty.
Tehát nekik kell ezzel foglalkozni?
I.J.: Mindenki a saját országával. Felelősen igazán arról tudunk beszélni, ami a saját nyelvterületünkön, olyan joghatóság alatt történik, amit ismerünk, ahol tudunk tájékozódni. Nem biztos, hogy ez egy külföldön történő esetnél így van.
Ferenc pápa békepárti, Joe Biden sorosista, Magyarország Brüsszel ellenzéke, Magyar Péternél meg amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Összefoglalónk!