Lobbiznia kell a határon túli magyaroknak az USA-ban

„Általános bevezetőként elmondható, hogy a jelentések kifejezetten magyar vonatkozású megállapításai csak ott fedezhetők fel, ahol egy adott egyházhoz szervesen magyar közösség kapcsolódik – ilyen például Szerbia vagy még inkább Románia esete. Szlovákiában a katolikus egyház többségi egyház lévén, itt a jelentésekben nem különíthetők el azok a megállapítások vagy esetleg kritikák, amelyek vallási hovatartozásuk miatt a magyar közösséget érintik. Ilyen értelemben tehát a hitélettel és a vallásszabadsággal kapcsolatos észrevételekből sokszor nehéz, vagy kifejezetten lehetetlen kihámozni a magyar közösségre vonatkozókat. (...)

A jelentésekben foglalt másik fontos témakor az egyházi oktatás kérdése, ezek érintik mind a közoktatás vallásóráinak kérdését, mind a felekezeti oktatás ügyét. A vallásórák kapcsán a 2014-es évi jelentés megemlíti az Alkotmánybíróság döntését a választható vallásórák lemondása ügyében, miszerint alkotmányos ugyan, hogy egy diák számára kötelezően választható tárgy legyen a vallásóra, de minden másra (így a lemondásra is) további törvényi rendelkezkezés szükséges.

A jelentések visszatérő eleme az ortodox egyház államilag tolerált (és burkoltan támogatott) expanzív magatartásának kritikája is. A jelentések sorra megállapítják, hogy bár törvény szerint nem létezik államvallás, a valóságban mind a kormány, mind pedig maga az ortodox egyház úgy viselkedik, mintha létezne. Az ortodox egyház egyfajta román nemzeti öntudat megtestesítőjeként lép fel a társadalomban – azaz ha nem vagy ortodox, akkor nem is vagy igazi hazafi. Az ortodox egyház expanziója a jelentések szerint megnyilvánul abban is, hogy például a tábori lelkészek között is csak egyetlen római katolikus és egy evangélikus lelkészt találunk.

Összefoglalva a négy ország összesen húsz jelentésében foglaltakat megállapítható, hogy az amerikai diplomácia változatlanul fogékony a különböző érzékeny egyházi kérdésekre, mint például az egyházi ingatlanok visszaadása vagy a felekezetek közötti egyenlőség. Ugyanakkor azt is megállapíthatjuk, hogy egyes témák azért kerülnek be hangsúlyosabban az amerikai jelentésekbe, mert azok igen erős kommunikációs és lobbicsatornákkal rendelkeznek. Ilyen téma a zsidó hitközség sajátos problémái, vagy például a romániai görög-katolikus egyház ügyei. Éppen ezért, akárcsak az emberi jogi éves jelentések esetében, nagyon fontos az, hogy a magyar közösség problémái – legyenek azok emberi jogi vagy vallási kérdések – megfelelő súllyal megtalálják az amerikai diplomácia érdeklődési körét. Például nem kerülte el a romániai jelentés figyelmét az, hogy a konstancai polgármester náci ruhában lépett fel egy divatbemutatónak szánt rendezvényen, ám minden bizonnyal legalább ennyire fontos lenne számunkra, ha az amerikai diplomaták kellő hangsúllyal tudomást szereznének és említésre méltónak tartanák a moldvai csángó közösség magyar nyelvű misézésre vonatkozó és évtizedek óta megoldatlan kérését is. Tehát a legfontosabb tanulság mindezekből a jelentésekből az, hogy maga a magyar közösség – társadalmi, politikai, közéleti vagy vallási képviselői révén – megfelelő rendszerességgel és nyomatékkal tájékoztassák az amerikai külképviselet munkatársait a számukra fontos kérdésekről.”