Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

Az Iszlám Állam terrorszervezetet a koalíciós hadsereg Líbiáig üldözte, ahol megölte a helyi vezetőt – mondta Barack Obama a nemzetbiztonsági tanács ülését után. Az amerikai elnök kijelentette: a többi dzsihádista vezetőre is ez a sors vár.
„Novemberben több bombát dobtunk a dzsihádisták állásaira, mint a hadjárat kezdete óta bármikor. Közben a terrorszervezet több vezetőjét is megöltük” – mondta Barack Obama a nemzetbiztonsági tanács ülését követően a Pentagonban.
Az amerikai elnök hozzátette: Az Iszlám Állam terrorszervezetet a rakkai főhadiszállásukig, onnan pedig Líbiáig üldözték, ahol a helyi vezetőt, Abu Nabilt is megöltét.

Obamának a terroristák vezetőihez is volt pár szava: „Azt üzenjük a dzsihádisták vezetőinek, hogy nem bújhatnak el, ők lesznek a következők”.
