Obama megvétózná a menekültek alaposabb átvilágítását

2015. november 19. 07:49

Az amerikai elnök kilátásba helyezte, hogy ha a törvényhozás megszavazza a Szíriából és az Irakból érkező menekültek fokozottabb átvilágítását célzó törvényt, akkor meg fogja azt vétózni. Obama szerint a javaslat hátráltatja az USA menekültprogramját és emellett nem is fokozná az amerikaiak biztonságát.

2015. november 19. 07:49

Vétót helyezett kilátásba Barack Obama amerikai elnök azzal a törvénytervezettel kapcsolatban, amely a Szíriából és az Irakból érkező menekültek fokozottabb átvilágítását célozza – közölte szerdán a washingtoni Fehér Ház. Az elnöki hivatal szerint a törvénytervezet, „tarthatatlan”, mert ahelyett, hogy fokozná az amerikaiak biztonságát, csak jelentősen hátráltatná a menekültbefogadási programot, amely pedig mind a humanitárius, mind a nemzetbiztonsági szempontoknak eleget tesz.

Republikánus törvényhozók, akik a pénteki párizsi terrortámadásokra kívántak reagálni, középutas megoldásként jellemezték az átvilágítást szigorító törvénytervezetet. A készülő jogszabály ugyanakkor nem tesz eleget néhány, a konzervatív ellenzéki párt némely elnökjelölt-aspiránsa által is megfogalmazott követelésnek, miszerint a menekülteket vallási kikérdezésnek is alá kellene vetni, vagy le kellene állítani a menekült-betelepítési programot.

A szövetségi kongresszus felsőházában Dianne Feinstein demokrata és Jeff Flake republikánus szenátor olyan törvénytervezetet kíván benyújtani, amelynek értelmében minden olyan személy ügyében korlátoznák a vízumkiadást, aki az elmúlt év során Irakban vagy Szíriában élt. A tervezett jogszabály azt is előírná, hogy a belbiztonsági miniszter, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója és a nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) egyaránt szavatolja, hogy a vizsgált menekültek nem képeznek nemzetbiztonsági kockázatot.

Alig fogadott be eddig menekülteket az USA

A szíriai polgárháború kitörése óta eltelt több mint négy év során legfeljebb 2200 menekültet fogadtak be az Egyesült Államokban, s átvilágításuk akár három évig is eltarthatott. A folyó költségvetési évben az Obama-kormány 10 ezer szíriai menedékkérőt kíván betelepíteni.

Szakértők szerint a szenátus várhatóan a hálaadás napjáig (november 26-ig) nem szavaz majd az ügyben. Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke a hét elején bejelentette, hogy a szövetségi törvényhozás alsóháza csütörtökön egy törvénytervezetről fog szavazni, amelynek értelemében felfüggesztenék a szíriai menekültek befogadását mindaddig, amíg az illetékes hatóságok megállapítják, hogy az alkalmazott átvilágítási rendszer képes-e kiszűrni közülük a terroristákat.

A párizsi terrortámadások nyomán 31 amerikai szövetségi tagállam kormányzója foglalt állást a szíriai migránsok államukba történő betelepítése ellen.

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2015. november 19. 11:49
Eu usa jön a "humánus" butító mesével ,ki tudja kényszeríteni a terroristák befogadását.. Európai nép elég hülye hogy türi ezt diktatúrát ,nem fog fegyvert a hazája megvédése érdekében.
áfonya
2015. november 19. 11:46
""Csak ma 8 terroristát kapcsoltak le, akik migránsokkal jöttek volna. A térképen látható, hogy menekültek útvonalát használva hajóval akartak először Görögországba jutni, onnan Szerbián át Magyarországra, majd tovább a végcél, Németország felé. "" Ez is bizonyíték hogy usa hajóval szállítja Európába a terroristákat..Magyaroknál határzár van,nem hiszem hogy regisztráltatta volna magát úgy lép tovább. http://magyaridok.hu/kulfold/csak-ma-8-terroristat-kapcsoltak-le-akik-migransokkal-jottek-volna-160948/
bookmark
2015. november 19. 11:31
A teljes téboly kiteljesedett. Ahelyett, hogy a kégicsapásokbután küldenének szárazföldi csapatokat és vagy megölnék vagy összefogdosnák az IA katonáit és megkezdenék az érintett országok ujjáépítését itt vacakolnak. Ez egy olyan háború, amiben a győzelemért senki nem akar katonát áldozni. Fegyvertelen pacifistákkal nem lehet háborút nyerni.
bookmark
2015. november 19. 11:22
Barack Hussein Obama tartja magát a fehér holokauszt tervhez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!