Ferenc pápa: Az emberkereskedelem a civilizált társadalom szégyene

2015. február 08. 16:32

A kormányok határozott fellépését szorgalmazza Ferenc pápa a modernkori rabszolgaság ellen. A katolikus egyházfő szerint az emberkereskedelem a civilizált társadalom szégyene. A Vatikán szerint 36 millió embert kényszerítenek rabszolgamunkára, prostitúcióra és szervkereskedelemre a világon.

2015. február 08. 16:32

A kormányok határozott cselekvését sürgette a modernkori rabszolgaság összes formájával szemben Ferenc pápa vasárnap az emberkereskedelem elleni fellépés imanapján. Ferenc pápa a Szent Péter téren délben mondott beszédében a civilizált társadalom szégyenének nevezte az emberkereskedelmet, amely férfiakat, nőket és gyermekeket taszít rabszolgasorba, kizsákmányolva őket.

A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy az emberkereskedelem áldozataiból „munkaeszköz és a kedvtelés tárgya” lesz, megkínozzák, megcsonkítják és megalázzák őket emberi méltóságukban is. Az egyházfő a kormányok határozott fellépését szorgalmazta az emberkereskedelem okainak felszámolására.

Az egyház első alkalommal tartotta meg az emberkereskedelem elleni fellépés imanapját, amely február 8-ra, a 2000-ben szentté avatott Bakhita Szent Jozefina (1869-1947) ünnepnapjára esik. A szudáni származású nőt gyerekkorában rabszolgaként eladták, később felszabadították. Ferenc pápa megválasztása óta sürgeti az általa modernkori rabszolgaságnak tartott emberkereskedelem felszámolását. A Vatikán adatai szerint a világon mintegy 36 millió embert kényszerítenek rabszolgamunkára, prostitúcióra és szervkereskedelemre. A pápa vasárnap emlékeztetett arra, hogy február 11-én tartják az egyházban a betegek napját, az egyház egyik missziója pedig a betegekről való gondoskodás.

Az ENSZ Közgyűlése 2013-ban július 30-át jelölte ki az emberkereskedelem elleni küzdelem világnapjának, amelyet tavaly ünnepeltek először.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2015. február 08. 22:21
A munkaerő kölcsönzés nem számít emberkereskedelemnek? Mert szerintem de, csak egy finomabb változat. Adják veszik az emberek munkaerejét és sokan abból élnek.
Anti Komcsi
2015. február 08. 19:44
És mi a helyzet a pedofil katolikus papokkal? Őket miért védi az egyház?
bispora
2015. február 08. 17:55
Cigány csicskáztatók, gyereklányokat adó-vevő barna bőrű stricik jutnak az eszembe. Ferenc pápa szerint ők a társadalom szégyenei- jó ezt a minősítést hallani, de esetleg arról a kultúráról is lehetne valamit mondani, ahol gyerekek őszintén és szégyenérzés nélkül mondják, hogy uzsorások és stricik szeretnének lenni, ha megnőnek.
magnamater
2015. február 08. 17:32
Az emberkereskedelem ellen leghatásosabb lenne,ha a jog nem a bűnözőket, hanem az áldozatokat védné, vagyis a média minden esetben közölné az emberkereskedők nevét, címét, minden adatát és leginkább a fotóját, akkor is , mikor elfogják, és amikor a börtönből kiengedik őket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!