Sokkoló ügy Romániában: mentális betegséggel küzdő embereket tartott rabszolgasorban egy férfi

Az áldozatok havi rokkantsági járadékát is elvette.


Az áldozatok havi rokkantsági járadékát is elvette.


Hamis apákkal német útlevélhez: férfiak tucatjával ismernek el olyan gyermekeket, akikhez semmi közük, amivel rendesen lehúzzák a német államot, a külföldi anyák pedig tartózkodási engedélyhez jutnak.


A Tisza Párt elnöke igyekszik terelni, hárítani, csak a nyilvánvalóról nem beszél.



Az ügyet román ügyészség 2020 óta vizsgálja egy másik, összetettebb emberkereskedelmi ügy részeként.


A férfi tagadja az ellene felhozott vádakat.


Emberkereskedelem és fiatalkorúakkal való visszaélés vádjával vették őrizetbe a gyanúsítottat.


A stylist október 27. óta nem tett közzé semmit közösségi felületein.


Egy „családi vállalkozás” keretében kereskedtek emberekkel a kecskeméti banda tagjai.


A lap szerint Olaszországban kellett volna létrehozni a migránsközpontokat.


Több házkutatást is tartottak a román hatóságok.


Az ügyészségi jegyzőkönyv részletei felháborítóak lesznek a tisztességes emberek számára a dokumentumokat nyilvánosságra hozó bíró szerint.


Az elkövetők a gyanú szerint 2018-tól kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőket szerveztek be belgiumi prostitúciós munkavégzésre.


A kétoldalú megbeszélésen Giorgia Meloni hangoztatta, hogy véget kell vetni az illegális migrációnak és az emberkereskedelemnek.


A hatóságok 16 csúcskategóriás járművet, luxuscikkeket, valamint 40 ezer euró készpénzt foglaltak le.


Ezt a gépezetet táplálja Soros György a milliárdjaival, ami ép ésszel fölfoghatatlan.


A kiszolgáltatott nőknek naponta 10-12 kuncsaftnak kellett szexuális szolgáltatást nyújtaniuk.


A román és brit hatóságok nagy mennyiségű készpénzt, fegyvereket, ékszereket és luxusjárműveket foglaltak le az Egyesült Királyságban és Romániában egyaránt.


A Tate fivérek küzdősportokat űztek, kick-box-versenyeken vettek részt, de főleg a közösségi médiában hívták fel magukra a figyelmet videóikkal.


Az ENSZ már korábban bírálta az Európai Uniót.
