Figyelmeztető lövést adtak le a válogatottnál – ez lett az eredménye
Mint ismert: a magyar női kézilabda-válogatott arannyal felérő bronzérmet szerzett ezüstvasárnap.
Az elkövetők a gyanú szerint 2018-tól kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőket szerveztek be belgiumi prostitúciós munkavégzésre.
Nyitókép: Police.hu
***
A belga hatóságokkal együttműködve, közös nyomozócsoport segítségével számoltak fel egy belga és magyar bűnözőkből álló, emberkereskedelemmel foglalkozó bűnbandát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói.
A KR NNI azt közölte kedden a police.hu oldalon, hogy az ügyben még 2022 decemberében indítottak nyomozást a Nemzeti Információs Központ jelzése és a belga hatóságokkal folytatott nemzetközi adatcsere alapján.
Az elkövetők a gyanú szerint 2018-tól kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőket szerveztek be belgiumi prostitúciós munkavégzésre.
Az esetenként még kiskorú, rossz szociális és egzisztenciális körülmények között élő nőket egy budapesti nő toborozta több esetben a valós munkakör eltitkolásával, vendéglátóipari, jól fizető munka – felszolgáló, takarító, ügyintéző – ígéretével.
A jelentkezőket ő kötötte össze egy belga férfival, aki Belgiumban, Oostende településen több vendéglátóipari egységet – éttermet, éjszakai bárt – üzemeltetett.
A gyanú szerint a 34 éves nő segítette a munkára beszervezett nők kijutását Belgiumba
– ő szállította ki őket kocsival vagy elkísérte őket a repülőúton –, valamint fontos szerepet játszott az áldozatok Belgiumban regisztrált, online szexhirdetéseinek kezelésében is.
Belgiumban a már említett férfi kezdetben a kiközvetített nők bizalmába férkőzött, több nőt luxus életkörülményeivel szerelembe ejtett, majd néhány hét eltelte után prostitúcióra kényszerítette őket az általa üzemeltetett, oostendei bárokban.
A férfi elvette a lányoktól a pénzüket, a fizetésüket visszatartotta, abból nekik csak a mindennapi létfenntartásukhoz szükséges összeget adta vissza.
A nők prostitúciós tevékenységét személyesen vagy videókamerán keresztül figyelte, és többször erőszakosan lépett fel velük szemben, olykor megütötte, bántalmazta is őket – írták.
(MTI)
A felvételt itt tudja megtekinteni: