Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az eredeti tervek szerint kedden kezdték volna meg a júliusban Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító roncsainak Hollandiába szállítását. Végül ezt meghatározatlan időre elhalasztották, orosz híradások szerint azért, mert a holland szakértők nem értenek egyet az EBESZ és a szakadárok által közösen készített jegyzőkönyvvel.
A holland szakértők kérésére meghatározatlan időre elhalasztották kedden a kelet-ukrajnai donyecki szakadár területen júliusban lezuhant malajziai repülőgép roncsainak elszállítását Hollandiába – közölték a donyecki hatóságok. Orosz hírügynökségek szerint a halasztásnak az az oka, hogy a holland szakértők nem hajlandóak aláírni a roncsok elszállításáról szóló, a szakadár „köztársaság”, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői által közösen készített jegyzőkönyvet, mert nem értenek egyet a dokumentum szövegével.
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata a Donyeck megyei Hrabove településnél, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen zuhant le július 17-én. A tragédiában 298-an vesztették életüket, köztük 196 holland állampolgár. A tragédiát senki nem élte túl. A nyugati hírszerző szolgálatok szerint oroszbarát szakadárok lőtték le a gépet Buk típusú, orosz gyártmányú légvédelmi rakétával, Moszkva viszont az ukrán fegyveres erők felelősségét emlegeti.

A holland hatóságok által folytatott nyomozás még nem ért véget, mert a fegyveres konfliktus miatt mindeddig nem tudták elszállítani a helyszínről a roncsokat, hogy megvizsgálják őket. A minap abban állapodtak meg, hogy ez kedden megkezdődik, és a donyecki hatóságok a szakértők rendelkezésére is bocsátották az ehhez szükséges nehézgépeket, darukat, tehervagonokat.
Szemjon Kuzmenko, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság közlekedési minisztériumának vezetője sérelmezte a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva, hogy a holland szakértők „nagyon követelőzők, újabb és újabb feltételeket szabnak”, hogy aláírják a szállítmányozási jegyzőkönyvet, és emiatt késik a roncsok elszállítása.