Tessék mondani, ez már a világháború?
Joggal teszi fel a címbeli kérdést egyre több újságolvasó.
Innentől kezdve a kelet-ukrajnai lázadók a csecsen terrorizmus legvéresebb korszakának legvéresebb kezű alakjaival kerültek egy kalapba. Ha balfaszságból követték el, amit elkövettek, akkor is.
„A kép természetesen csak sokára fog teljesen kitisztulni – ha egyáltalán ki fog –, de valamennyire összeállni látszik. Hiába vádolják egymást a felek, sokkal-sokkal valószínűbb, hogy az akciót a Donyecki Népköztársaság idiótái követték el. Az már mindegy, hogy banálisnak vagy rettenetesnek gondoljuk-e, hogy a célpontot bizonyára ukrán katonai gépnek nézték, és aztán ők maguk is kétségbeesetten ámuldoztak, hogy egy maláj Boeingot sikerült leszedniük, fedélzetén rengeteg hollanddal és több tucatnyi gyerekkel.
Tény, hogy volt Buk föld-levegő rakétájuk, június végén zsákmányolták, büszkélkedtek vele az interneteken. Tény, hogy az akció után egy gép lelövésével is eldicsekedtek. Tény, hogy a történtek óta csak hazudoznak összevissza. Hogy az ukrán SZBU által közzétett hangfelvételek mennyire hitelesek, nem én fogom innen eldönteni, de nélkülük is kereknek látszik a sztori.
Innentől kezdve a kelet-ukrajnai lázadók a csecsen terrorizmus legvéresebb korszakának legvéresebb kezű alakjaival kerültek egy kalapba. Ha balfaszságból követték el, amit elkövettek, akkor is. Most nem arról beszélek, hogy Ukrajna hogyan jutott el idáig, hogy mekkora a szerepe az ország törékeny stabilitásának összeomlásában a kijevi forradalomnak – vagy minek –, vagy hogy a keletukrán konfliktus eszkalálódásához mennyiben járultak hozzá az oroszok. Csak arról beszélek, hogy a donyecki és a luganszki lázadók immár nem lázadók, népfelkelők, sőt nem is szeparatisták, hanem egyszerűen csak terroristák. Immár a hivatalos ukrán terminológia szerint kell emlegetni őket.”