Egy, a The New York Times napilapnak a neve elhallgatását kérve nyilatkozó amerikai kormányzati tisztségviselő kijelentette, hogy az amerikai katonai jelenlét a nemzetközi biztonsági erő (ISAF) harci missziójának ez év végi befejeződése után csak akkor maradhat fenn Afganisztánban, ha Kabul megköti Washingtonnal a régóta függőben lévő kétoldalú biztonsági egyezményt. Erre pedig az afgán elnökválasztás két hét múlva megtartandó második fordulóján megmérkőző mindkét jelölt ígéretet tett.
A csapatkivonásról szóló bejelentéséről Barack Obama kedden telefonon előzetesen tájékoztatta Hamid Karzai afgán elnököt.
John Boehner, az amerikai képviselőház elnöke üdvözölte a bejelentést, hozzátéve, hogy a csapatkivonással kapcsolatos döntéseket a helyszínen lévő parancsnokoknak, nem pedig Washingtonból kell meghatározni. John McCain, Lindsey Graham és Kelly Ayotte republikánus szenátor azonban „monumentális hibának” nevezte az afganisztáni teljes csapatkivonás határidejének kihirdetését, rámutatva, hogy szerintük az a politika megfontolások győzelmét jelenti a stratégia és a józan ész felett.