Azerbajdzsán: fejlődés és feszültség a Kaukázusban

Európa és Ázsia határán

Azerbajdzsán népessége folyamatosan növekszik, az ország lakossága mára meghaladja a 9 millió főt. Ebből a karabahi konfliktus miatt lakhelyük elhagyására kényszerülők aránya mintegy 10 százalék. A mai országot a történelmi területtel összevetve „Észak-Azerbajdzsánnak” is nevezhetnénk, a déli szomszédban, Iránban élő „dél-azerbajdzsániak” száma 22-24 millió fő. Baku elsődleges célja a karabahi kérdés rendezése, a déli területekkel való egyesülés azonban deklaráltan nincs a napirenden, nem törekvése – és nem is érdeke – a jelenlegi vezetésnek.

Azerbajdzsán a Dél-Kaukázus egyetlen muzulmán vallású országa. Tekintettel azonban a rendszer világi jellegére, ebből a mindennapokban alig érzékelünk valamit: a nők arca nincs elfátyolozva, 1918 óta rendelkeznek szavazati joggal (számos európai országban ennek bevezetésére csak évtizedekkel később került sor), a szórakozóhelyeken pedig lehet alkoholt fogyasztani. Ami a lakosság identitását illeti, alapvetően kaukázusi népnek tekintik magukat, ugyanakkor a török rokonságnak is kiemelt jelentőséget tulajdonítanak. Mivel az ország Európa és Ázsia között helyezkedik el, adódik a kérdés, hogy az emberek melyik kontinenshez sorolják magukat. Anar Valijev, az Azerbajdzsáni Diplomáciai Akadémia dékánja viccesen úgy határozza meg ezt a hovatartozást, hogy amennyiben inzultálni szeretnénk egy azerbajdzsáni állampolgárt, nyugodtan nevezzük ázsiainak.

A politikai berendezkedés az intézményrendszert tekintve demokratikus, a demokratikus elvek és értékek érvényesülésével kapcsolatban ugyanakkor erősen megoszlanak a kormánypárti és az ellenzéki vélemények. A regnáló politikai elit a demokratikus értékek mentén határozza meg politikáját, az ellenzék pedig éppen ezen értékek hiányára panaszkodik: a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság rendszeres korlátozását veti a vezetés szemére. Ezen felül gyakran hallhatjuk, hogy a pozíciók betöltése során a klánrendszeren belüli hovatartozás az elsődleges rendezőelv. Ezzel kapcsolatban azonban árnyalandó a kép: a klánrendszer alatt alapvetően már Azerbajdzsánban sem a családi, vérségi köteléket értjük. Gyakorlatilag ugyanazt a kapcsolati tőkét jelenti, amely a nyugati világban is kiválóan működik. A különbség abban áll, hogy míg Európában, illetve az Egyesült Államokban ez a tőke a tanulmányok során alakul ki, illetve a különböző társadalmi szervezetekhez való tartozásból fakad, addig Azerbajdzsánban – ezek hiányában – a család, illetve a regionális ismeretségek töltik be ezt a funkciót.

A család szerepe az azerbajdzsáni lakosság szemében más tekintetben is eltérő: az individualizálódó nyugati világhoz képest a családnak még van egyfajta szentsége. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy a szülők próbálnak befolyást gyakorolni gyermekük párválasztására, illetve, hogy az azeri lányok – részben a társadalmi elvárások miatt is – 30 éves korukra feltétlenül szeretnének férjhez menni.

A kormányzó Új Azerbajdzsán Párt

Az Új Azerbajdzsán Pártot (Yeni Azerbaijan Party) 20 évvel ezelőtt alapította Hejdar Alijev, az ország előző elnöke. A szervezet a Szovjetunió felbomlását követően, rendkívül nehéz gazdasági és politikai helyzetben alakult meg. A legjelentősebb kihívást az örményekkel vívott háború, illetve az újonnan függetlené vált állam gazdasági helyzetének stabilizálása jelentette – beszél a kezdetekről lapunknak Ali Ahmadov, a párt főtitkára. Az ország számára új vízióra volt szükség, ezt tükrözi az „Új Azerbajdzsán” elnevezés is. Hejdar Alijev, és pártja, 1993-as hatalomra lépésekor átfogó politikai és gazdasági reformokat vezetett be, melynek célja egy demokratikus, piacgazdasági rendszer kialakítása volt.

Ali Ahmadov

A párt jelenlegi vezetője Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnöke, az alapító, Hejdar Alijev fia. A szervezet önmeghatározása szerint liberális-konzervatív értékeket képvisel. Konzervatív jobbközép pártként együttműködik az Európai Néppárttal, célja a kooperáció erősítése.

Az Új Azerbajdzsán a parlamentben a képviselői helyek közel 60 százalékával rendelkezik. Az ellenzéki pártokkal ápolt kapcsolatokról Ahmadov elmondja: alapvetően nem különbözik attól, mint amit a legtöbb ország kormányzó és ellenzéki pártjai esetében megfigyelhetünk, a kapcsolat jellegét maximum az azeri nép hevesebb vérmérséklete színesíti. Úgy látja, sajnálatos módon csak ritkán alakul ki konstruktív együttműködés, inkább a kölcsönös kritikák jellemzik a politikai életet. A közös ügyeket a nemzeti érdek határozza meg – ennek mentén elképzelhető az együttműködés az ellenzékkel, ilyen közös ügy például Hegyi-Karabah felszabadítása – fejti ki lapunknak Ali Ahmadov.

Ellenzéki erővonalak

Az azerbajdzsáni kormányzó erőnek alapvetően kétféle ellenzékkel kell szembenéznie. Az egyik erő a demokratikus ellenzék, amely javarészt a békés átmenetben hívő fiatalokból áll, akik célja, hogy bizonyos kampányokkal – mint a tavaszi Eurovíziós Dalfesztivál idején indított „Sing for Democracy”, mely azóta „Art for Democracy”-vá nőtte ki magát – felhívni a Nyugat figyelmét az országban tapasztalható demokráciadeficitre, illetve az emberi jogok megsértésére.

A másik ellenzék az iszlamistákból áll, akik a jelenlegi rendszerből kiábrándult állampolgárok számára a valláshoz való visszatérést kínálják alternatívaként. A két irányvonal közül a jelenlegi rendszer, illetve az ország jövője szempontjából az utóbbi jelent nagyobb fenyegetést – tekintettel a nemzetközi radikális muszlim szervezetekhez fűződő kapcsolataira.

Kaukázusi konfliktuskörök

Azerbajdzsán 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásával nyerte el függetlenségét. Az újonnan szuverénné váló ország számára a legnagyobb kihívást a fentebb már említett karabahi konfliktus jelentette. Azerbajdzsán megértéséhez elengedhetetlen a konfliktus gyökerének, illetve történetének ismerete.

A szovjet időkben az örmény többségű Hegyi-Karabah autonóm státuszt élvezett Azerbajdzsánon belül. 1988-ban a nemzetiségi ellentétek felerősödtek, a karabahi örmény vezetése felvetette a terület önállóságának, illetve Azerbajdzsántól való elszakadásának kérdését. Az 1989-1991 közötti harcok több mint harmincezer halálos áldozatot követeltek. Az örmény csapatok nemcsak Hegyi-Karabahot szállták, meg, hanem az Örményországgal való összeköttetés garantálása, illetve a biztonsági zóna kialakítása jegyében a vitatott terület körülötti, annak háromszorosát kitevő, többségében azeriek lakta országrészeket is. A harcok következtében több százezer azeri kényszerült lakhelye elhagyására: a karabahi, illetve a belső menekültek száma csaknem egymilliót tesz ki. A karabahi örményeket az anyaország, illetve Oroszország támogatta. 1993-ban Baku az Európai Együttműködési és Biztonsági Szervezethez fordult a konfliktus rendezése érdekében. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa több alkalommal is felszólította Jerevánt, hogy hagyjon fel a területek megszállásával, illetve szüntesse be a harcokat. A fegyveres összeütközéseknek az 1994-ben aláírt tűzszüneti megállapodás vetett véget. A konfliktus végleges rendezésére azonban azóta sem került sor; a megszállt területek határán újra és újra előfordulnak lövöldözések, az azeri menekültek átmeneti otthonokban élnek, és várják, hogy hazatérhessenek.

Hegyi-Karabah felszabadításának kérdésében gyakorlatilag teljesen egységes Azerbajdzsán, és ezt a célt akkor sem adják fel, ha a nemzetközi közvetítés nem vezet eredményre. Nem véletlen tehát, hogy az ország katonai költségvetése meghaladja Örményország éves összköltségvetését. Egy esetleges háború ugyanakkor a függetlenné válás óta elért összes gazdasági eredmény feláldozását követelhetné Bakutól, jó időre megfosztva az országot fejlődési perspektívájától.

Az újonnan függetlenné vált állam – a karabahi kérdéstől függetlenül is – rendkívül robbanásveszélyes geopolitikai adottságokat örökölt: északról Oroszország határolja, amelynek nagyhatalmi törekvéseit Bauknak mind az energiapolitika, mind a karabahi konfliktus kapcsán kezelnie kell. Déli szomszédja a nukleáris programja miatt világpolitikai fenyegetést jelentő Irán. A két ország kapcsolatában jelentős konfliktus-potenciál a perzsa ország északi részében élő, az anyaországi lakosság két és félszeresét kitevő, 22-24 milliós azeri népesség. Azerbajdzsán keleti partjait a nyersanyagokban gazdag Kaszpi-tenger mossa – sem Türkmenisztánnal, sem Iránnal nincs megállapodás a kitermelési zónák határát illetően. Egyik nyugati szomszédjával, Örményországgal való viszonyára már utaltunk a karabahi konfliktus kapcsán. A két ország hadban áll egymással, a határok le vannak zárva, nincs semmiféle átjárás. A szomszédok közül egyetlen üdítő kivétel Grúzia, Azerbajdzsán stratégiai partnere, az egyetlen „kijutási pont” Baku számára Európa felé. Ha már az európai összeköttetésnél, illetve Azerbajdzsán stratégiai partnereinél tartunk, meg kell említenünk Törökországot, mint fontos tranzitállamot, és olyan regionális középhatalmat, amely Bakut már csak a török és azeri népek rokonságából kifolyólag is támogatja. (Az azeri-grúz-török szövetség mind az európai szállításokat lehetővé tévő infrastrukturális projektekben, mind a Hegyi-Karabah kérdésében elfoglalt álláspontban tetten érhető.)

Ezen érzékeny és meglehetősen összetett geopolitikai helyzet ismeretében nem csodálkozhatunk, hogy az azeri elnök alá tartozó Stratégiai Kutatások Központjának vezetője, Farhad Mammadov, illetve a külpolitikai részleg vezetője, Rovsan Ibrahimov egyaránt az ország függetlenségének fenntartását és a karabahi kérdés rendezését jelölik meg Azerbajdzsán külpolitikai prioritásaként. Ellenzéki szakértői vélemények szerint az ország stabilitásának záloga a nagyhatalmak egyfajta kiegyezése; a nagyhatalmi egyensúly megbomlása, illetve az erőviszonyok átrendeződése – például Washington kihátrálása Ilham Alijev elnök mögül – ugyanis földcsuszamlásszerű változásokhoz vezethetne.

Épül a gubai múzeum

Az azeri-örmény konfliktus egy korábbi epizódja – a gubai mészárlás

Guba városa, illetve az azonos nevű körzet az ország északi területén található, közel az orosz-azeri határhoz. A város az azeri-örmény konfliktus egy korábbi epizódjának szörnyű emlékét őrzi, a 2007-ben feltárt hatalmas tömegsírok egy része ma is látogatható, más részét éppen múzeummá alakítják át. A leginkább hatalmas medencékként elképzelhető gödrök annak a kb. 16 ezer embernek a tetemét őrzik, akik 1918 folyamán estek a szovjet, illetve a szovjetek zászlaja alatt harcoló örmény csapatok áldozatául. A katonai akció, és az azt kísérő mészárlás célja a független Azerbajdzsán Szovjetunióba történő integrálására volt. Az áldozatok magas számára, illetve haláluk embertelen körülményeire azonban nehéz bármilyen racionális magyarázatot találni.

Mire elég az olaj?

Az olajbevételeknek köszönhetően az ország, de mindenekelőtt a főváros rendkívül prosperál, Baku belvárosában sétálgatva inkább az olajmonarchiák jutnak eszünkbe, mintsem a szovjet örökség.

A fellendülés azonban nem egyik napról a másikra következett be. Bár Azerbajdzsánban az olajkitermelés nagy múltra tekint vissza, és az ország igen jelentős szerepet játszott a Szovjetunió többi tagköztársaságának üzemanyag-ellátásában, a moszkvai „koordináció” megszűnése radikálisan átrendezte Baku lehetőségeit. Az új vezetés – Hejdar Alijev elnök, és az általa vezetett Új Azerbajdzsán Párt – a piacgazdaságra való áttérésben látta a megoldást; 1994-ben döntés született a külföldi vállalatok beengedéséről az olaj- és gázszektorba.

Mindennek köszönhetően a kétezres évek elején, de igazán jelentős mértékben 2006-tól megkezdődött az olajbevételek beáramlása az országba. A beérkező pénzmennyiség lehetővé tette a kormányzati kiadások drasztikus növelését, egyrészt az infrastrukturális fejlesztések, másrészt pedig a szociális juttatások területén. Az elmúlt évtizedben kiépült az ország külkereskedelme szempontjából kulcsfontosságú Baku–Tbiliszi–Cheyhan olaj-, illetve a Baku–Tbiliszi–Erzurum gázvezeték, továbbá a Baku–Tbiliszi–Karsz vasútvonal. A fővárost – legalábbis a központját – teljesen újjáépítették: a klasszicista, neoklasszicista épületek mellett helyenként hatalmas, modern, illetve posztmodern felhőkarcolók nőnek ki a földből; a Heydar Alijev Kulturális Központ alakját például az elnök aláírásáról mintázták.

A szovjet örökség a külvárosokban és vidéken azért még gyakran visszaköszön: itt szép számmal találunk romos épületeket, pusztuló paneleket, valamint Ladákat és Volgákat egyaránt. Ugyanakkor a régiók fejlesztésére irányuló politika eredményei is kézzelfoghatóak: a fővároson kívül is zajlanak felújítások, kórházépítések, illetve új ipari komplexumok kialakítása. A szociális juttatások tekintetében sokatmondó, hogy az elmúlt nyolc évben a szegénységi küszöb alatt élők arányát a hatodára sikerült visszaszorítani. Ugyanakkor a lakosság tart attól, hogy az olajbevételek elapadása estén ez a kedvező állapot nem lesz tovább fenntartható.

A véges olajbevételekkel az ország vezetése is tisztában van. Mint Elkin Nurmammadov, az Azerbajdzsáni Diplomáciai Akadémia gazdaságtudományokban jártas professzora kifejti: az ország olajkészletei még körülbelül 20-30 évre elegendőek, és bár a gázüzletág felfutóban van, jóval kevésbé nyereséges, mint a fekete arany. Éppen ezért az azeri gazdaságpolitika egyik fő célja a diverzifikáció, a nem olajipari ágazatok fejlesztése. Az ágazatok köre egyelőre nem meghatározott, a döntéshozók többek között a mezőgazdaságban, a turizmusban, illetve az ország nemzetközi szállítási és átrakodóközponttá alakításában látják a fejlődés fenntartásának lehetőségét. A gazdaságpolitika célja továbbá az azeri befektetések és az export ösztönzése a nem olajipari ágazatokban, e célok megvalósítása érdekében került sor az AZPROMO elnevezésű szervezet létrehozására.

Az AZPROMO-t (Azerbaijan Export and Investment Promotion Foundation) 2003-ban alapította a Gazdaságfejlesztési Minisztérium – mondja el Rufat Mammadov, a szervezet elnöke. A szervezet alapításának célja a gazdasági fejlődés fenntartása a nem olajipari ágazatokban, egyrészt az azeri termékek exportjának, másrészt a nem olajipari vállalatok külföldi befektetéseinek támogatásával. A kormányzati és a magánszféra közös kezdeményezésére jött létre, mindkét szektorral szoros együttműködésben működik. Az azerbajdzsáni cégek külföldi piacszerzésének, illetve befektetéseinek elősegítése mellett logisztikai és információs (befektetési környezet, jogi keretek) támogatást nyújt az Azerbajdzsán iránt érdeklődő külföldi befektetőknek. Mammadov szerint a külső érdeklődők számára a mezőgazdaság, illetve az élelmiszer-feldolgozó ipar kínálja a legnagyobb lehetőséget.

Az azerbajdzsáni gazdasági kérdéseket számba véve nem feledkezhetünk el a korrupcióról sem. A jelenség létezését senki nem tagadja, a helyzet súlyosságát, illetve a kiutat tekintve a hivatalos vélemények és a hétköznapi beszélgetések során elhangzó vélekedések azonban jelentősen eltérőek. Rufat Mammadov, az AZPROMO elnöke szerint a korrupció elleni harc nem csak üres szóbeszéd, számos gyakorlati lépés is történt a kérdés rendezése érdekében. Az e-kormányzat bevezetése eszköz a hivatalnok és az ügyfél közvetlen érintkezésének megszüntetésére, ezáltal ellehetetlenítve a pénz átadását. Az utca embere viszont jóval sötétebben látja a helyzetet. Csak egy példa: egy reptéri biztonsági őr havi 400 manatot keres (1 manat kb. 1 euró), az állás megszerzéséért viszont 4000-et fizet, azaz egy évnyi ingyenmunka a jövőbeli állás záloga.

Az azeri-magyar gazdasági kapcsolatok perspektívái

A kapcsolatok jövőbeli fejlesztésének lehetőségeit a fenti kontextus figyelembe vételével lehet számba venni. Bár a két ország közötti külkereskedelem jelenlegi szintje szinte minimálisnak mondható, az azeri vezetés lát perspektívát a hazánkkal való együttműködésben. A diverzifikációra, a nem olajipari szektorok fejlesztésére irányuló bakui törekvések teret engednek a magyar vállalatok számára, hogy egyenlő partnerekként működjenek együtt azeri cégekkel azok magyarországi, illetve a magyar üzletek azerbajdzsáni fejlesztése érdekében.

Az energetikai szektor azonban ennél jóval keményebb diónak ígérkezik. Itt maximum befolyásolni próbálhatjuk az azeri döntéseket, de nem vagyunk Baku számára egyenlő partnerek. Ennek alátámasztására elég csak az azeri olajipar két meghatározó szereplőjét, a SOCAR-t és a SOFAZ-t említenünk. Előbbi az azeri állami olajvállalat, amely – többek között – 10 százalékos részesedéssel rendelkezik a Shah Deniz Konzorciumban. A konzorcium egy éven belül döntést hoz arról, hogy a kitermelendő gázt a Magyarországot is érintő Nabucco West, vagy a dél-európai TAP vezetéken fogja-e Európába szállítani. Amennyiben az előbbire esik a választás, úgy az azeri gáz jelentős szerepet tölthet be hazánk energiaellátásának diverzifikációjában, az egyoldalú orosz-függőség csökkentésében, azaz az energiabiztonság garantálásában.

A SOFAZ azeri állami olajalap feladata egyrészt az infrastrukturális fejlesztések támogatása, másrészt pedig a jövő generációi számára tartalék képzése a beáramló olajbevételekből. Mint Elkin Nurmammadov, a Diplomáciai Akadémia professzora kifejti, a SOFAZ külföldi befektetésekbe fordítja bevételei egy részét. Korábban kizárólag alacsony kockázatú külföldi állampapírokat vásárolt, az elmúlt időszakban azonban nyitott a nagyobb hozamú, ugyanakkor magasabb kockázatú befektetések – vállalati részvények, magasabb kockázati besorolású államkötvények – irányába is. Így elvben nyitva állhat az út a magyar államkötvények vásárlása előtt is.

Ilham Alijev elnök októberre tervezett budapesti látogatása közelebb vihetett volna a reláció jövőjével kapcsolatban felmerülő kérdések megválaszolásához, a vizitet azonban az államfő sűrű napirendjére hivatkozással végül elhalasztották. Az elnöki látogatás új időpontja egyelőre bizonytalan, azonban szakértői vélekedések szerint Ilham Alijev tavasszal egy aláírásra váró csomaggal érkezhet Magyarországra.