Ó, az európai értékek! Az európai értékeket ma már műanyag pohárban tolják eléd, és olyan alakok vizsgálják, mint Daniel Freund. Hajdan volt Kohl kancellár. Ma Scholz van, Robert Habeck van (neki hányingere van, ha a hazaszeretet szót hallja, és nem tud mit kezdeni azzal, hogy Németország), meg Daniel Freund van. Kőszikla versus kicsi, büdös excrementumok. Így csúcsosodnak ki az európai értékek. S jön Daniel Freund, és szaglászik. Az európai értékek után.
Ahol nemzeti érdeket szagol, korrupciót kiált. Ahol nemzeti érzést szagol, ott a jogállamiság lebontását kiáltozza. Ahol normalitást szagol, ott az európai értékek veszélyeztetettségét ordítozza. S ahol ugatást hall, ott diktatúrát üvölt. És a legkisebb normalitást is kiszagolja, de ki ám, s az ugatást is meghallja, abban hiba nincs. Ezért kapja a pénzét a vén gazembertől, akit az ördög sem akar elvinni, mert attól tart, mindjárt lesz a pokolban egy rakás emberjogi szervezet meg NGO, s azok mind a mennyországgal azonos bánásmódot és körülményeket fognak követelni. Velünk pedig az a baj, hogy ugatunk, továbbá nem értjük kristálytisztán ezeket a csodálatos európai értékeket. De ha kicsit még várunk, majd jön az Eva Kaili, és ő is megpróbálja elmagyarázni. Apucija már hazahúzta a gurulós bőröndöt, benne a pénzt, s most Eván a sor. (...)
Mondom én, mindjárt jön, vádlón ránk emeli majd az ujját, és félteni fogja Európát és az európai értékeket mitőlünk, a mi korrupciónktól, a mi diktatúránktól, a mi ugatásunktól. Csak ki kell várnunk. Komolyan kérdezem: kivárjuk?”