Új könyv tárja fel a zsidó kápók szerepét a holokausztban

Nagy érdeklődés előtt mutatták be Veszprémy László Bernát új könyvét, a Kápók a múlt fogságában c. munkát, mely a náci koncentrációs táborok népbíróság elé állított magyar-zsidó funkcionáriusainak történetéről szól. A kötetet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) adta ki, a beszélgetésen az MCC Scrutonban a szerző mellett Máthé Áron történész, a NEB elnökhelyettese vett részt, a moderátor Szöőr Ádám, az MCC kommunikációs igazgatóhelyettese volt. Veszprémy történész, holokauszt-kutató, az MCC Corvinák folyóiratának főszerkesztője, emellett lapunk munkatársa. Korábbi könyvei a deportálásokról (Gyilkos irodák c. könyv), az 1921-es év történetéről (1921) és a zsidó tanácsról (Tanácstalanság) szóltak, ezek a Jaffa kiadónál jelentek meg.

Szöőr kérdésére, miszerint mik is voltak a kápók, a szerző kifejtette, hogy a kápók olyan rabok voltak a náci táborokban, akik ilyen-olyan funkciókat láttak el bizonyos privilégiumokért cserébe. Sokfajta kápó volt, a szakirodalom elég liberálisan használja a szót: voltak felelősei a tábor összes rabjának, voltak blokk- és barakkfelelősök, takarítók, zsidó rendőrök (jupók), de voltak sírások és a hullákat eltakarítók is. A kápóknak irodalmi ábrázolásai is vannak, szerepelnek Kertész Sorstalanságában, Elie Wiesel könyveiben, de például róluk szól bizonyos értelemben a Saul fia is, ez egyébként fontos és jó film, mert nem fekete-fehér, ítélkező. Persze tény, hogy

Veszprémy viszont azzal szembesült, hogy a megvizsgált források nem az 1944-es náci táborokba repítették vissza, hanem Péter Gábor és társainak valltószobájába, 1945-'49 között, és végül többet tudott meg a kommunista rendőrség sötét módszereiről, mint magukról a kápókról.

Máthé kiemelte, hogy a tisztességes büntetőeljárások elmaradtak a második világháború után, pedig

De itt volt egy megszálló hatalom, a szovjet hadsereg, mely folyton beleszólt a folyamatba. A történész utalt Veszprémy megjegyzésére, miszerint senkinek sem volt kifizetődő emlékezni a kápókra, vagyis a kápók emlékezeti fekete lyukba kerültek. Szerinte a rendszerváltás óta főleg a baloldal kacsint össze az antiszemitizmussal, főleg ők vádolják kollaborációval a zsidókat. A vádak persze igaztalanok, erről szól Veszprémy másik könyve, a Tanácstalanság is, melyet fontos és jó munkának nevezett. Ha megnézzük, Magyarországon is a jobboldal vezette be a holokauszt-emlékévet, Lengyelországban is a jobboldal csinált zsidó múzeumot, és most ez a két ország Izrael-barát, míg a baloldal palesztinpárti.

Szöőr rákérdezett, hogy mennyire voltak tisztességesek a kápóperek? Veszprémy szerint ugyan volt néhány per, mely nem tartalmazott koncepciós mozzanatokat, még itt is felmerülnek a sértett, bosszúálló tanúk, vagy a pontatlan emlékezés problémája. Viszont

A Szabad Nép szalagcímen számolt be ezekről az ügyekről, néha a nap vezető híre volt egy-egy kápóper. A lapok rátették a kezüket a nyomozati szakaszban tett, sokszor erőszakkal kikényszerített beismerő vallomásokra, majd tényként írták meg: ez és ez a kápó embereket vert meg, ölt meg, kijelentő módban. Hogy aztán a per során kiderült, hogy ez nem igaz, nem érdekelt senkit, helyreigazítást nem közöltek, és sokszor a felmentő ítéleteket sem írták meg. Sok kápót másodfokon felmentettek, a kommunisták számára láthatóan csak az kellett, hogy megírhassák a tényt: (elsőfokon) elítéltek egy újabb „zsidó fasisztát”. 

Több perben is durva koncepciós mozzanatok voltak, például Iczkovics Klára perében végül

Weisz Vilmos kápó perében lebuktak a beépített tanúk: a vád két tanúja megtette terhelő vallomását, majd felállt a népügyész – aki maga is holokauszt-túlélő volt –, és közölte, hogy a tanúk előző nap még nála jártak, mint soros népügyésznél, és akkor még azt mondták, semmit sem tudnak az ügyről. Ezeket a vallomásokat ki is zárták a perből, nem használták fel. De lehet említeni Fremd Adolf kápó perét is, akinél kiderült: az eljáró politikai nyomozó nem csak, hogy holokauszt-túlélő, de annak a tábornak a túlélője, ahol Fremd kápó volt, ráadásul személyes konfliktusa volt vele. A kutatást egyébként folyamatosan lehetne bővíteni, a könyv lezárása óta is talált újabb kápópereket a szerző, de úgy érzi, az újabb részletek már nem gazdagítják a történetet, az összkép megismerhető.

Milyen volt a kápóperek hangulata? Veszprémy utalt rá, hogy a jegyzőkönyvekből ritkán lehet következtetni a hangulatra, de védők, népbírók emlékezéséből világos, hogy

a hallgatóság felfokozott állapotban „hallgatta” a pereket, megzavarták, ordítoztak, akár olyan szinten, hogy a védő úgy érezte, nem tudta elmondani a védőbeszédét. Ismert eset, amikor egy (holokauszt-túlélő) védőt megtámadták, leköpték a hallgatók, mondván: hogy képzeli, hogy túlélőként egy elkövetőt véd? Veszprémy utalt arra is, hogy azok a népbírók is elfogultak lehettek, akiket a Horthy-rendszerből „örökölt meg” a népbíróság: mivel féltek, hogy őket is előveszik, ezért túlteljesítettek, sok embert küldtek a bitófára vagy börtönbe.

Máthé szerint jött egy halálosztó szándékkal érkező megszálló, akár Magyarországon, akár máshol, és mindenféle hamis dologgal kecsegtette az elpusztításra kijelölt lakosságot. A zsidók esetében lesznek tanácsok, kápók, és ezekről fontos írni, mert részben az izraeli perekben, részben a magyar perekben durva vádak jelentek meg. Soros Tivadar, Soros György apja írja egy helyütt, hogy a zsidók üldözésében a fő szerepet a zsidók vitték. Ez egy túzó ítélet, de sajnos közszájon forog. Ez a történelmi hagyomány a nemzetközi baloldal által táplált, ezért

Annak idején Schmidt Mária Kollaboráció vagy kooperáció című könyvében vetette fel először ezt a kérdést, ideje folytatni a dilemmák kibeszélését, hogy megértsük: ki, mit, miért csinált. Veszprémy hozzátette: a kötet nem akar ítélkezni, hanem az elérhető levéltári források alapján próbálja meg feltárni, mi történt. Ezek a történetek 80 éve szunnyadnak, itt volt az ideje leporolni az aktákat – hangzott el.

Fotó: MCC, Gyurkovits Tamás. Nyitókép: Kápók a neuengamme-i táborban. USHMM, public domain