Berlusconi megbuktatásának története – az olasz szuverenitás végének kezdete

2023. június 22. 08:00

IMF, nemzetközi baloldal, senki által meg nem választott „demokratikus” vezetők – egy baloldali „sikerrecept” 2011-ből, máig ható tanulságokkal.

2023. június 22. 08:00
null

Szomráky Béla írása

A '70-es évek olasz gazdasági életének egyik legkiemelkedőbb alakja, az építőipari nagyvállalkozó, a nemrég elhunyt Silvio Berlusconi 41 évesen vette át az Olasz Köztársaság legfajsúlyosabb kitüntetését. A Munka Érdemrend „Lovagjával” – ahogy aztán ezt követően országszerte emlegetik – a konkurencián kívül senkinek sem volt különösebb baja, bár a média világában azért akadt, akinek nem tetszett az újdonsült Kapitány előretörése, különösen az országos televíziós műsorszórás érzékeny területén.

A bajok akkor kezdődtek, amikor hetekkel

az elsöprő baloldali győzelmet ígérő 1994-es országgyűlési választások előtt, az immár médiamogullá is előlépett Berlusconi egy váratlan húzással berobbant a politikába.

Megalapított egy jobbközép, konzervatív, hazafias pártot, s hogy annak leendő politikájával kapcsolatban senkinek ne legyenek kétségei, pártjának a FORZA ITALIA (Hajrá, Olaszország!) nevet adta. Átvette és új tartalommal töltötte meg a Köztársaság első fél évszázada alatt kompromittálódott, felőrlődött, összeomlott, eltűnt összes jobboldali párt szerepét. Bűne megbocsájthatatlan, hiszen az akkor kizárólag baloldali pártok által belakott politikai mezőbe belovagolt egy új, jobbközép csapattal, ráadásul rettenetesen elverte a nagyrészt a volt kommunista párt árváiból álló ellenfelet.

Nem maradhatott el a válaszcsapás

A LOVAG immár nem csupán az ország leggazdagabb és – televíziós csatornáinak meg csodacsapata, az A.C. Milan sikereinek is köszönhetően – egyik legnépszerűbb embere, hanem miniszterelnöke is.

Nem maradhatott el a válaszcsapás. A „baloldal” vezető pártja, a Demokrata Párt (ami fokozatos álmetamorfózisai folyamán még a nevéből is törölte a SINISTRA /baloldali/ szót)

azonnal kiadta a ma már Közép-Európában is ismerős jelszót: „Meg kell buktatni!”

És elkezdődött a több mint húsz évig tartó küzdelem, a „Buktassuk meg Berlusconit bármi áron!” Akkor még a nemzetközi körülmények számukra nem voltak annyira kedvezőek, ráadásul Berlusconi velük ellentétben – akik évtizedeken keresztül proletárdiktatúráról deliráltak – meggyőződéses demokrata volt, a nagy európai terv támogatója (pártja a létrejöttét követő első EP választást követően csatlakozott az Európai Néppárthoz), az északatlanti gondolat elkötelezett híve.

Külföldi segélycsapatokat akkor még nem tudtak hatékonyan mozgósítani, ezért – vajmi keveset törődve holmi jogállamisági aggályokkal – „hazafias kötelességük” teljesítésére hívták fel az igazságszolgáltatásban elhelyezkedett híveiket, azokat az ügyészeket és bírókat, akik a szavakban azóta is folyamatosan magukénak vallott, s mindenki mástól elvárt függetlenség helyett inkább a pártutasításokat részesítették előnyben. Már 1994 decemberében értesítették is a miniszterelnököt, hogy bűnvádi eljárást indítottak ellene. Berlusconi nyolc hónapnyi kormányzás után, 1995 januárjában benyújtotta lemondását.

Nem kívánt élni mentelmi jogával, mindenképpen bizonyítani akarta ártatlanságát.

A per folyamán a vádak összeomlottak, ő maga az ellenzék vezetőjeként folytatta parlamenti munkáját. A 2001-es politikai választásokat jobbközép koalíciója élén megnyerte, a második Berlusconi-kormány a Köztársaság történetének leghosszabb ideig regnáló kormánya volt, ezt a közel négy évet a következő választásokig a kormányátalakítással létrejött harmadik kormányával hosszabbította meg. A 2006-os választást mintegy 20.000 szavazattal elvesztette, de az őt legyőző 15 párt részvételével létrejött „horrorkoalíció” a pénzvilág minden támogatása ellenére sem volt képes volt az ország irányítására.

Újabb győzelem után globális válság és szervezkedés

Az előrehozott választást Berlusconi ismét megnyerte, és ezzel kezdetét vette az utolsó játszma. A nagy pénzügyi válság Olaszországot is elérte, az ellenzék a nemzetközi összeomlás minden olaszországi következményét a miniszterelnök nyakába varrta. Az eladósodás 2011-ben arra a GDP arányosan 120-as szintre tért vissza, amivel Berlusconi 2001-ben kormánya élén megkezdte a munkát.

Mozgásba lendült az ötödik hadoszlop is,

immár nem holmi segélycsapatként. Valójában átvette az irányítást: a mainstream sajtón keresztül erős üzeneteket küldött a kormányfőnek. A La Stampa augusztusban a „Berlusconi utáni időkre Mario Monti megkapta az invesztitúrát” című cikkben számolt be arról a rendkívül szűkkörű találkozóról, amin a már többször bukott miniszterelnök, az Európai Bizottság volt elnöke, Romano Prodi mellett részt vett a gazdasági és pénzügyi élet néhány meghatározó alakja. Monti akkor épp a Goldman Sachs, a legnagyobb amerikai befektetési bankban volt igazgató.

Egy interjúban szintén a nyár folyamán kifecsegte, hogy a köztársasági elnök (a nagy kommunista múlttal rendelkező Giorgio Napolitano) felkérte, hogy „álljon készen” arra, hogy valószínűleg Berlusconi helyére kell lépnie.

A nagy „átkaroló hadművelet” nem csupán Olaszországot érintette.

Papandreu miniszterelnök népszavazást helyezett kilátásba a görögökre kiszabott súlyos megszorító csomagról, és pár héttel később hiába vonta vissza azt, amit a „trojka” (IMF, EU, EKB) fenyegetésként értékelt, már fel is készítettek a görögországi hatalomátvételre a liberális pénzügyi világ nagy irányítójánál és keltetőgépénél, a Goldman Sachsnál – ugyan hol máshol? – egy másik igazgatót, a Görög Nemzeti Bank volt kormányzóját.

Az események felgyorsultak. A spread (leegyszerűsítve: az német központi bank és például az olasz állampapír-hozam közötti különbség indexe) a nyár végén hirtelen a többszörösére ugrott, ami tovább rontotta az olasz gazdaság kilátásait.

Buktassuk meg az utunkban álló Berlusconit, de közben azért az ő torkán is lenyomhatnánk egy brutális IMF-kölcsönt!”

– alighanem ennek a gondolatnak a jegyében próbálkozott Angela Merkel német kancellár kerülő úton, a spanyoloknak is felajánlva a (bármelyik segítségre szoruló államot végleg béklyóba verő) az IMF-segítséget, egész pontosan 50 milliárd eurót ígérve a spanyoloknak, 85 milliárdot az olaszoknak – olvashatjuk Zapatero volt szocialista miniszterelnök visszaemlékezéseiben.

Az IMF is akcióba lendült

A végítélet minden bizonnyal a 2011-es cannes-i G8-as csúcson születhetett meg november elején. A volt amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner még elutasította bizonyos európai politikai és pénzügyi vezetők Berlusconi megbuktatására irányuló kérését, mondván: nem szennyezhetjük be a kezünket az ő (Berlusconi) vérével. A cannes-i találkozón még egyszer, utoljára megkörnyékezték az IMF-megakölcsönnel az olasz vezetést, természetesen Olaszország megmentését ecsetelve. Berlusconi pénzügyminisztere, Giulio Tremonti válasza csak ennyi volt: az öngyilkosság kellemesebb módjait is el tudom képzelni.

Berlusconi, a nagy küzdő itt már feladta. Azt addig is látta, hogy

azok, akik Olaszország megmentéséről győzködték, valójában tönkre akarják tenni a hazáját, végzetes adósságcsapdába akarják belenyomni,

de be kellett látnia, hogy ez ellen ő már nem tehet semmit. November 12-én felment a Quirinale dombra, az elnöki palotába, és benyújtotta lemondását. Még novemberben megérkezett Mario Monti a Goldman Sachstól.

És ugyanakkor megérkezett Görögországba Lucas Papademos, hogy szintén nem megválasztott, hanem kinevezett miniszterelnökként átvegye a hatalmat. Aminek következtében a görögök államadóssága ma már meghaladja a 190 százalékot. Monti gyorsan megalakította az új kormányt, és mindenkinek mindenre igent mondott.

Ezzel megkezdődött a Köztársaság 11 évig tartó agóniája senki által meg nem választott vezetőkkel.

A politikába 2019-ben visszatért Berlusconi hathatós közreműködésével a normalitás 2022-ben állt ismét helyre, országgyűlési választásokkal, jobbközép kormánnyal. Amelynek most is egyszerre kell megharcolni a baloldalinak mondott ellenzékkel és a külföldi megmentőkkel, az örök megváltókkal. Nem lesz könnyű dolga.

Borítókép: TIZIANA FABI / AFP

Témához kapcsolódó, Berlusconi pályafutásáról szóló videós tartalmunk:

Az olasz aktuálpolitikáról: 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
AntiSorosWeapon
2023. június 22. 11:01
,,Vittorio Mangano maffiafőnök két évig vendégeskedett Berlusconinál, a bíróság később kimondta, hogy ez önmagában még nem bűncselekmény. " Micsoda ember volt, kár érte :)
hátakkor
2023. június 22. 10:22
Kerüld az eladósodást! ( amúgy is..)
síróbohóc
2023. június 22. 09:57
Nagyon szép sivalkodás, Béla. Fel a fejjel!
Ekeke
2023. június 22. 09:46
A volt amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner arról számol be a „Stress Test: Reflections on Financial Crises” című memoárjában, hogy mindenekelőtt Németország és Franciaország nyomására állították félre Berlusconit még 2011-ben. Geithner azt írja: Az EU „egyes képviselői” 2011 őszén azt akarták, Washington ne támogassa a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) abban, hogy támogassa Olaszországot, egészen addig, ameddig le nem váltják Berlusconit. Giorgio Napolitano olasz államfő 2011 nyarán kapcsolatba lépett Mario Montival Berlusconi leváltásának ügyében. A Financial Times rovatvezetője, Peter Spiegel arról számol be, hogy a 2011. november 3-án kezdődött G20-csúcstalálkozón Angela Merkel bejelentette, mindaddig nem járul hozzá semmilyen olaszországi támogatáshoz, ameddig Berlusconi a helyén van. A Wall Street Journal pedig arról ír, hogy Merkel gyakorolt nyomást Napolitano köztársasági elnökre Berlusconi megbuktatása érdekében. Maga Silvio Berlusconi úgy fogalmazott, hogy kormánya bukását „meghatározott gazdasági és politikai körök okozták”. A GB Times című angol internetes lap pedig arról ír, hogy a Geithner által közöltekhez kísértetiesen hasonló információkról számolt be Zapatero volt spanyol miniszterelnök, valamint Hans-Werner Sinn, a Német Statisztikai Intézet elnöke. A The Telegraph internetes kiadása egyenesen „alkotmányos botrányt” és „monetáris diktatúrát” emleget, és arra figyelmezteti olvasóit, hogy az Európai Központi Bank egykori olasz igazgatósági tagja, Lorenzo Bini-Smaghi szintén könyvet írt, amelyben arra utal, hogy Berlusconi megbuktatását azt követően határozták el, hogy a volt olasz miniszterelnök megfenyegette az uniós vezetőket: országa vissza fog térni a lírához. A The Daily Bell újságírója, Anthony Wile megfogalmazása szerint az európai hatalmi elit számára „nem komfortos” együttműködni Berlusconival, ők Montit választották. Szerinte ennek tudható be, hogy Berlusconi ellen hatalmas jogi és médiatámadás indult.Innen érthető meg mindaz, ami velünk (is) történt, történik . Berlusconinak nem sikerült megvédenie önmagát, s ami fontosabb, nem tudta megvédeni hazája demokratikus döntését. Jó, ha tudjuk, ugyanezt a forgatókönyvet írták meg Magyarország és Orbán Viktor számára is. Azok akik a „több Európát” jelszavával készségesen kiszolgálnának bármilyen nagyhatalmi igényt, s akik mind a mai napig az IMF üdvözítő voltát zengik. Berlusconi nagy játékos volt, háromszoros miniszterelnök. Viszont még őt is kinyírtak. A teljesen eladósított , kiszolgáltatott Olaszországban Melonit és kormánya is bármikor így járhat és ezt pontosan tudják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik