A Vasutasok Szakszervezetének a XX. tisztújító kongresszusának megnyitóján Lázár János személyesen is részt vett – írta meg az ATV. Az építési és közlekedési miniszter kijelentette: a körülbelül 8500 kilométer hosszú vasúthálózat felén csökkentett sebességgel közlekedhetnek a vonatok, a járműpark immár 50 éves, a dolgozók átlagéletkora pedig ehhez hasonló. Meglátása szerint vagy így marad minden, vagy nekilátnak az átalakításnak.
„Én arra teszek a magyar kormánynak javaslatot a következő hetekben, hogy
10 éves átalakítási tervet hagyjon jóvá a magyar vasút és a magyar Volán,
tehát a közösségi kötöttpályás közlekedés és a közösségi autópályás közlekedés tekintetében” – fogalmazott Lázár János.
Ehhez azonban több milliárd dollárnyi pénz szükséges, amihez Lázár János szerint megvannak a források a nemzetközi pénzpiacon vagy a szakmai befektetők körében.