Sejtettem én, hogy gyér elméleti felkészültsége nem éri el azt a szintet, ami a nyilvános vitához szükséges. De ha így van, mondja ki, hogy soha életében nem olvasott egyetlen könyvet sem Carl Schmittől, csak valami félművelt tanácsadótól vagy analfabéta újságírótól hallotta, hogy Schmitt úgymond „náci”, meg „veszélyes gondolkodó” és ezt a kiskanálnyi „jólértesültséget” önmagában is elegendő oknak tartotta, hogy felszólaljon az Országgyűlésben. Jó lenne tudni, hogyan születnek az ilyen felszólalások, mert ez is plasztikus képet ad a magyar parlamentarizmus helyzetéről. Ilyen az, amikor vak vezet világtalant. Amikor a sajtó a politikusok szavát lesi, a politikusok pedig a sajtóból próbálnak tájékozódni, akkor bezárul az ördögi kör, magasra csapnak a hermeneutikai pokol lángjai. Ez a helyzet.
Tordai Bence valójában nem tud az égvilágon semmit Carl Schmittről, mégis szükségét érezte, hogy beszéljen róla a parlamentben. Ez alapján megítélhetjük, hogy a többi felszólalásának mennyi lehet a tudásalapja.
Talán, ha nem közviszonyainkat megbecstelenítő oktalansága, akkor egy sajátos rangtudat nyilatkozik meg abban, hogy Tordai Bence nem vállalja a vitát. Hiszen az csak egy dolog, hogy a leghalványabb fogalma sincs a jog- és államelmélet alapvető kérdéseiről, ez az ordító hiányosság nála még a hatalmasok gőgjével is kiegészül. Az „úgynevezett országgyűlési képviselő” nem hajol le olyan mélyre, hogy civilekkel és alantas publicistákkal kelljen vitatkoznia az általa felvetett kérdésekről.