Gőzmozdonnyal a kínai expressz ellen?

Révész Béla és Santo Martin írása a Mandiner hetilapban.

Hszi Csin-ping kínai elnök 2013-ban beszélt először az Egy övezet, egy út, más néven Új selyemút kezdeményezésről, amelynek egyértelmű célja elmozdítani a világkereskedelmi súlypontot Ázsia felé. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adott feltörekvő ázsiai, afrikai vagy éppen európai ország kínai hitelekből, kínai kivitelezéssel hoz létre olyan infrastrukturális projekteket, amelyekre nagy szüksége van – de máshonnan kölcsönt vagy nem, vagy csak társadalmi és politikai változtatásokra vonatkozó feltételekkel kaphatna rá. Ezek az infrastruktúrák óriási lánccá állnak össze, amelyek hatalmasra hizlalják Kína gazdasági kapcsolatait és befolyási képességeit. A program hátulütője sokak szerint a hitelezésben rejlik, amellyel Peking mindenképpen jól jár. Egyrészt kamatostul kapja vissza a pénzét, másrészt ha a hitelt felvevő ország képtelen törleszteni, gyakorlatilag einstandolhatja az adott infrastrukturális projektet – mint tette például Srí Lanka kiemelt fontosságú kikötőjével.

Az Európai Unió vezetői a kezdetektől gyanakodva figyelték a kínai gigaprojektet, ám aggodalmaik hangoztatásán túl nem tudtak érdemi cselekvéssel válaszolni a több éve működő programra. Brüsszel alapvetően a kínai befektetések mögötti átláthatatlanságot, a bürokratikus útvesztőbe épített kiskapukat, a kínaiak környezetvédelmi és tágan értelmezett engedélyeztetési eljárásainak befolyásolását kifogásolta. Mindeközben gyakorlatilag tétlenül nézte, ahogy Peking új lehetőséget kínált olyan országokban, ahol más már labdába sem rúghat, és olyan infrastruktúrát épít ki egyes államokban, amelyek alapjaiban változtathatják meg a kereskedelmi irányokat és útvonalakat – természetesen Kína javára.

Az EU a szokásos, éveken át tartó ötletgyártás után kitalálta, hogy Globális kapu (Global Gateway – GG) néven ellenprojektet indít, amellyel reményei szerint az Új selyemút alternatíváját kínálhatja a fejlődő és feltörekvő országoknak. A program 2027-ig 300 milliárd eurót szándékozik mozgósítani a közös költségvetésből, a tagállamoktól és a magánszektorból, amivel főként a zöld­átállás és a digitalizáció területén kíván segítséget nyújtani úgy, hogy közben az uniós gazdaságok is profitálhassanak belőle, és az EU befolyása is erősödhessen. A finanszírozási csomag létrejöttét 2021 decemberében jelentették be, de több mint egy esztendeig, ez év januárig nem történt érdemi előrelépés azon túl, hogy a GG részeként – a 300 milliárdos keretösszeg felét beígérve –bejelentették az EU–Afrika-projektet, amely elsősorban az afrikai országok energiastruktúrájára vonatkozó fejlesztési terveket tartalmaz az elektromos távvezetékek kiépítésétől a zöldenergiára való átállásig.

A legfontosabb projekt: Afrika

Az EU–Afrika-projekt célja, hogy a szomszédos földrész ásványkincseit összekapcsolja a világpiaccal, legfőképpen Európával, és hogy beruházzon a kontinens villamosításába, lehetőleg tiszta energia felhasználásával. Az afrikai befolyás növelése előtt azonban számos kihívás tornyosul, például hogy Európa vonzó alternatíva legyen Kínával szemben.

Az unió hosszú éveken át nem tudott stratégiai­lag Afrikára összpontosítani. Most, hogy a kontinens egyre jobban felértékelődik, pél­dául a ritkaföldfémkészletei miatt, Európa a saját zöldirányelvei, valamint szigorú társadalmi és környezetvédelmi normák mellett kíván itt kereskedelmi partnerségeket kiépíteni. Ezen irányelveket azonban az afrikai országok még idegenkedve fogadják, ráadásul mind a nyugati, mind a kínai kiépített infrastruktúra nagyrészt a bányákat köti össze a kikötőkkel, ezáltal a helyiek boldogulása helyett az ásványkincsek exportjának felgyorsítását szolgálja. Ezt a fajta kizsigerelést minden bizonnyal a GG sem oldja meg, mivel a lakosságot továbbra is kizárják a döntéshozatalból. Az afrikai infrastrukturális fejlesztéseknek tehát meg kellene felelniük a magas szintű társadalmi és környezetvédelmi normáknak. A zöldpolitikához való ragaszkodással az a probléma, hogy a fogadó országok úgy érezhetik: olyan szabályok szerint kell játszaniuk, amelyeket nem ők alkottak. Az Európai Unió igazi próbája az lesz, hogy képes-e bevonni az afrikai érdekelt feleket egy olyan csomag kialakításába, amely a fekete kontinens saját prioritásaival foglalkozik. Az EU-nak tehát biztosítania kell, hogy a szorgalmazott szigorú szabványok és a beruházások valóban előnyösek legyenek a kedvezményezett országok és lakosságuk fejlődéséhez, ahelyett hogy gazdaságilag és geopolitikailag is kiskorúként kezelnék őket a tiszta energiáért folytatott globális versenyben. Ha sikeresen tud megállapodásra jutni Afrikával ezekben a kérdésekben, akkor a kontinens országai nagyobb hajlandóságot mutathatnak az unióval folytatott partnerségekben. További kihívást jelent a projekt 150 milliárd eurós keretösszege, amelyre Afrikának éves szinten lenne szüksége ahhoz, hogy az infrastruktúráját rendbe lehessen tenni.

Eltérő léptékek

Az Egy övezet, egy úttal ellentétben a Globális kapu legnagyobb kihívását a 2021 és 2027 közötti időszakra ígért 300 milliárd euró előteremtése jelenti, mivel a beígért összeg még nem áll rendelkezésre. Ami megvan, az is az egyes tagállamok különböző mértékű folyósításaiból és a 2021–27-es EU-s költségvetésből adódott össze. Az alap célkitűzéseinek megvalósításához az uniós tagországok mellett a pénzintézeteket és a versenyszféra szereplőit is be kellene vonni, utóbbiakat azonban csak igen csábító ösztönzőkkel lehet meggyőzni arról, hogy befektetéseik relatíve gyorsan és eredményesen térülnek meg. Az Európai Bizottság a projekt megvalósításához szükséges forrásoknak a felét várja magánvállalatoktól, egyelőre azonban a befektetők finoman szólva sem tapossák egymás sarkát, hogy részt vegyenek a terv kivitelezésében, azaz szakadéknyi a különbség az európai magánbefektetők és a GG-t kidolgozó testület pénzügyi kockázati meglátásai között. A legkritikusabb vélemények szerint ráadásul a Globális kapu projekt nem más, mint porhintés: egy már régóta meglévő márka újracsomagolása. A kommunikáció megváltoztatása mindössze azt jelenti, hogy amit eddig fejlesztési segélyként ajánlott fel az EU, azt most kétoldalú gazdasági kapcsolatként tünteti fel, olyan beruházásként, amely az érintett afrikai országok mellett neki is jövedelmező lesz hosszú távon.

Hogy mennyire nagy és elégséges a GG finanszírozására tervezett 300 milliárd eurós összeg, az a kínaival összehasonlítva nyerhet értelmet, ez alapján kiábrándító kép tárul elénk. Az Új selyemút projekt Pekingnek eddig mintegy 370 mil­liárd dollárba került, ám ez a költség csupán a nevezett programban szerepel. A folyamat jóval korábban, már 2005 környékén elkezdődött, s az azóta megvalósult mintegy négyezer beruházásra Kína közel 2300 milliárd dollárt költött. Ebből az aspektusból világosan látszik: az EU-nak majdnem húszéves és 2000 milliárd dolláros lemaradása van. Az unió­val ellentétben Kína fel tudja használni az állami bankok és magánvállalatok feletti befolyását geopolitikai ambícióihoz, a Huawei például Afrika teljes 4G-hálózatának nagyjából 70 százalékát építette ki. Az optimizmus az Európai Bizottság részéről mindenesetre töretlen: a GG első lépéseként a testület nemrég jelentette be az EU hetven beruházásból álló projekthalmazát, immár konkrét ötletekkel és részben aláírt szerződésekkel.

Globális terjeszkedés, vegyes fogadtatás

Az új beruházások bejelentése eltérő kritikákat vált ki az elemzőkből. Egyfelől pozitívumként kezelik, hogy valami legalább elindult a beharangozott válaszlépéssel és a tervezett befektetésekkel. Másfelől több kritika is érte a Globális kaput azért, mert volumenében és ötleteit tekintve is elhalványul a kínai projektek mellett. A mostani bejelentés összesen harminchat afrikai, tizennégy latin-amerikai, tizenhárom ázsiai és csendes-óceáni, valamint hét európai projektet tartalmaz. Ezek közül a legtöbb szándéknyilatkozat-aláírási fázisban és tervezési szakaszban pihen. A sok apróbb beruházás közül kiemelkedik a Zöld-foki Köztársaságban tervezett kikötő­bővítés, egy hasonló projekt Gambia fővárosában, Banjulban, egy vízerőmű építése Kamerunban, valamint digitális és optikai kábelek tenger alatti fektetése, ami Dél-Európát és Észak-Afrikát kötné össze 7100 kilométer hosszan.  Ez utóbbi projektet 342 millió eurósra tervezték, s nemcsak a büdzsé izmossága miatt fontos, hanem azért is, mert ezen a területen az EU egyértelműen a kínai beruházásoknak üzen hadat. Jelenleg az Egyesült Államok uralja a tenger alatti adatátviteli kábelek több mint felét, Kína 2025-re szeretné elérni a 60 százalékos piaci részesedést. Latin-Amerika a kínai terjeszkedés egyik fő színtere, ezért joggal lett volna várható, hogy a GG kiemelten kezelje a régiót, ám a Portugália és Brazília közötti tenger alatti kábelrendszer bővítésének terve mellett többnyire olyan tucatfejlesztésnek nevezhető beruházások szerepelnek, mint Costa Rica elektromosbusz-projektje vagy az erdőirtás elleni hatékonyabb fellépés támogatása Brazíliá­ban. Az egyetlen hely, ahol az EU valóban szembekerülhet Pekinggel, az Chile: a világ legnagyobb lítiumlelőhelyéért Brüsszel minden bizonnyal keményen versenybe száll majd.

A GG valóban igyekszik arra terjeszteni a csápjait, ahol a konkurencia már otthon érzi magát – az oroszoknak valószínűleg nem fog tetszeni a tádzsikisztáni vízerőmű építése –, de ahhoz, hogy érdemben veszélyeztesse akár Kína Egy övezet, egy út, akár az USA Építsük vissza a jobb világot (Build Back Better World) programját, sokkal nagyobb keretösszegre, a célországok számára vonzóbb projektekre és gyorsabb cselekvésre lesz szüksége. Brüsszelnek nehéz lesz meggyőznie a blokkon belüli és kívüli szkeptikusokat arról, hogy valóban komolyan gondolja a dolgot, és hogy az EU hiteles szereplője lehet egy olyan játéknak, amelyet Kína már egy évtizede ural. A bizonytalankodást már észrevették a célországok is, ezért többen közülük rendkívül óvatosan szemlélik a sarkig tárt Globális kaput, és biztos, ami biztos alapon kitámasztják maguknak a kínai ajtót is, mielőtt befújná az európai szél.

A szerzők a Makronóm Intézet munkatársai.

Nyitóképen: Hszi Csin-ping kínai elnök a gazdasági vezetők tanácskozására érkezik az Ázsiai és Csendes-­óceáni Gazdasági Együttműködés bangkoki csúcsértekezletén 2022. november 18-án. Fotó: MTI / EPA pool / Rungrodzs Jongrit