Működőképes-e egy olyan társadalom, ahol nincsenek értékek?
A Budapest Lectures előadássorozat legújabb vendége Dominic Burbidge brit filozófus volt, az oxfordi Canterbury Institute alapító igazgatója, akit a hatalom mibenlétéről faggatott Lánczi András, a neves magyar filozófus.
Lánczi felvetette, hogy akár egy órán át is beszélgethetnének a hatalomról, mégsem jutnának közelebb a definícióhoz. Burbidge alapvetően úgy közelíti meg a hatalmat, hogy az „emberek arra kényszerítése, amit egyébként nem tennének meg”. A kormány, a cégek képesek erre például, és következésképp a kényszerítésről való elmélkedés végigmegy a politikai filozófia történetén is. Bizonyos értelemben erről beszél Machiavelli, Nietsche és Foucault is.
Utóbbi gondolata ma főleg meghatározó Európában, így érdemes megnézni, mit mondott a hatalomról. A legtöbb ember a saját tudásán keresztül értelmezi a hatalmat, és Foucault-nál a hatalmat a tudáson keresztül is ki lehet fejezni.
Korábban az egyetem például az igazság határtalan megismerésének helye volt,
ma viszont oda jutottunk, hogy nagyon kevés bizalom van azon intézmények iránt, melyek a civilizáció bástyái voltak.
Foucault hatalomról alkotott fogalma nagyon homályos volt, mégis szinte mindenhol megtalálható ma. Nála mindig van valamilyen „külső hatalom”, mellyel szemben meg kell határoznunk magunkat. Úgy lesz egyéni hatalma az embernek, hogy ezen keresztüljut. Ez az embereket pedig egyfajta „folyamatos forradalmi üzemmódba” helyezi.
A jobboldal inkább irányítani szereti az intézményeket. A hatalmat bizonyos emberek kezében látja, és ezeket az embereket akarja lecserélni. A konzervatív oldal a tradícióhoz, a kontinuitáshoz és a természeti jogokhoz nyúl. Ezek olyan mechanizmusok, melyek meg tudják őrizni a jót a társadalomban. Ilyen értelemben viszont a konzervatívok keveset reflektáltak a hatalomra.
Burbidge provokatív nézete, hogy
a hatalom, mint „külső” tényező, ami ellen folyamatosan „küzdeni” kell, nem létezik.
Az effajta küzdelem nem definiálja a célokat, de nekünk alázatosnak kell lennünk, és mindig meg kell határoznunk a célt. A politika nem szólhat csak a hatalomról, és éppen ezért a „hatalom elleni küzdelem” sem igazolhat minden forradalmi tettet.
Lánczi felvetette, hogy az emberek gyakran összekeverik a hatalmat a hatalom eszközeivel. Természetünk része, hogy különböző célokat akarunk elérni mások segítségével. Ha elég ember ért egyet ebben, akkor a „köz hatalma” megjelenik.
Burbidge úgy látja, hogy ma a szuverenitást egyéni öndefiníciónkban látják. „A jelek szerint mindenki szabadon definiálhatja magát, és nincsenek korlátok”. Így a politika elmozdul az emberek határtalan definícióitól, és a demokratikus hatalmat rossznak, gonosznak látják. A második világháború után úgy gyakorolták a hatalmat, hogy a többség egyetértett a közös célokban és törvények kapcsán. Ma már a demokratikus hatalmat morálisan igazolhatatlannak látják. Ez alacsony bizalomhoz vezet azon intézményekben, melyek korábban fenntartották a rendet.
Régen a polgári értékeket hangsúlyozták: jól kellett viselkednünk ahhoz, hogy garantáljuk a „városállam” rendjét. Ma már azt hisszük, hogy az egyéni célok követése a kollektív jót szolgálhatja. Ez Reagan és Thatcher alatt jelent meg gazdasági értelemben: itt a fogyasztás a gazdasági növekedés kiváltója volt, és az emberek elhitték, hogy úgy is virágozhat a társadalom, hogy nem gyakorlunk önuralmat. Azt hitték, lehet értékek nélkül jó „városállamot” létrehozni.
Ez az érvelés sikeres volt, mert azt mondta, hogy még akkor is élhetünk jó társadalomban, ha egyénileg rosszak vagyunk: vagyis a rosszból is lehet jó. Ez eltérő filozófiai táborból fogott össze embereket. Ma például Amerika a fogyasztás növelésével akarja visszahozni a jólétet.
De lehet úgy gyakorolni a hatalmat, hogy az állampolgárok nem jók?
– tette fel a kérdést a brit kutató. Erről szól ma a liberális demokrácia, az EU: hogy lehetnek jók a törvényeink anélkül, hogy bármi fajta fogalmunk lenne arról, mi a jó. Tehát azt a neoliberális hozzáállást honosítottuk meg a politikában is, mely korábban a gazdaságban létezett. Nincs fogalmunk az értékekről, de elvárjuk, hogy az intézmények fenntartsák a harmóniát és a békét.
Fotó: Unsplash
Peking véleménye szerint Brüsszel piszkos játékba kezdett, amelyben az EU célja Kína kereskedelmi megütése – kerül, amibe kerül, még az sem számít, ha sunyin, és a másik játékost teljesen hülyének nézve teszi azt.
Maia Sandu jelenlegi nyugatos elnök és kihívója, az oroszpárti Aleksandr Stoianoglu között választanak vasárnap a moldovaiak.
Nem sajnálná a milliárdokat a finn exelnök.
A volt brit brexitügyi főtárgyalóval, Lord David Frosttal beszélgettünk.
Miközben az Unió az orosz energiától való leválásról beszél és Magyarországot kritizálják az energiafüggőség miatt, valójában Franciaország, Spanyolország és Belgium rekordmennyiségben importálják az orosz cseppfolyós gázt.
Ha így folytatódnak a dolgok, akkor az európai ember elveszíti önmaga irányításának szabadságát.
Harrison Ford támogatja a demokrata elnökjelöltet.
Sajtóértesülések szerint egy több mint hét éve húzódó jogi ügyre került pont nemrég, amely több száz millió forintot is elvihet a csatornától.
