De mielőtt ebbe belemennénk, forrásaink azt is jelezték, nincs kőbe vésve Stummer momentumos jelöltsége. Nem mindenki repdesett párton belül az exjobbikos politikus érkezésének. Leginkább a párt szélsőbaloldali szárnya.
A kerületi Momentumon belül egyrészt már lezajlott korábban egy belharc: Somody László (alpolgármester), illetve Nagy Károly önkormányzati képviselő között. Utóbbi kilépett a mozgalomból, Somody viszont még tartja a frontot, ám nem nézi jó szemmel Stummer landolását, értesültünk. Akinek helyzetét nehezítheti, hogy a momentumos alpolgármester folyosói értesülések szerint ugyanúgy önjáró a mozgalmon belül, mint Makai a Jobbikban. Másrészt szerveztek nemrég egy fórumbeszélgetést. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes kérdezte Stummert, és bár az eseményt sokan követték, külön tanácskozások is szerveződtek a tagságon belül, hogy megvitassák a volt honatya ügyét.
Az üzenet egyértelmű:
Stummernek is meg kell erősítenie a bizalmat a Momentum felé.
Ha a Gyurcsány-pártnak nincs kivetnivalója az exjobbikos érkezése ellen, és pont kerül az egyezségre, már csak az MSZP marad. A szocialisták újdonsült társelnöke, Kunhalmi pedig ugyanebben a választókerületben szerezte meg parlamenti mandátumát; jogos felvetésnek tűnhet így, hogy 2026-ban is itt mérettetné meg magát. Még akkor is, ha nem csak országos, de kerületi szinten is zuhan az MSZP támogatottsága.