Pestszentlőrincen is kéz a kézben jár a DK és a Jobbik
2022. május 26. 17:00
Jakab lepacsizott a DK-s Szaniszlóval, miután a Jobbik is kapott egy alpolgármesteri helyet a 18. kerületben. Majd nem szavazták meg, hogy kivizsgálják az önkormányzati ingatlanok gyanús eladását.
Váratlan vendég bukkant fel a DK-s irányítású Pestszentlőrinc csütörtöki képviselő-testületi ülésén: Jakab Péter Jobbik-elnök azt követően látogatott el Szaniszló Sándor polgármester kerületébe, hogy kiderült, párttársát, Makai Tibort alpolgármesternek fogják megválasztani. Ez meg is történt. A politikus jelölésének időzítése több mint érdekes: terítékre került ugyanis egy olyan előterjesztés a helyi Fidesz és a KDNP kezdeményezésére, amely
vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok gyanús eladása miatt.
Szaniszló és Jakab kézfogója
A javaslat szerint „a 2019. október 13. és 2022. május 15. között megkezdett és már lefolytatott önkormányzati tulajdonú ingatlanértékesítésekkel kapcsolatos eljárások jogszerűségét, azokban az önkormányzati érdek maximális érvényesülését” kellene megvizsgálnia a grémiumnak.
Az indoklásban szerepel többek között, hogy az „önkormányzat vezetésének az ingatlanvagyonával való gazdálkodás során törekednie kell arra, hogy a kerület lakosságának egészét szolgáló célok mentén gazdálkodjon a rá bízott vagyonnal, és az csak olyan mértékben és esetben kerüljön értékesítésre, amely gazdaságosan már nem fenntartható, hasznosítható, és a lehetőség szerint az ebből származó bevétel az adott körülmények közötti bevétel maximálásra törekedve kerüljön értékesítésre. Ennek a célnak a leghatékonyabb megvalósulását szolgálja az általánosan alkalmazott nyílt licit eljárása, amely lehetőséget ad a legmagasabb összegű értékesítésre.”
kellene megvizsgálnia a grémiumnak.
Az indoklásban szerepel többek között, hogy az
Utóbbi mondat egyértelmű utalás arra a választások előtt megjelent Anonymus-videóra, amelyben szó esik egy kétesnek tűnő ügyletről.
Lévai István Zoltán egykori fideszes alpolgármester, jelenlegi választókerületi elnök a Facebook-oldalán jelezte, ezen a felvételen hallható, ahogy az óbudai korrupciós botránnyal hírbe hozott Patek Gábor baloldali tanácsadó egy ismeretlennek arról mesél, miként lehet piaci lakásokat átjátszani Szaniszló kerületében.
Később valóban kiderült, hogy a polgármester egyszemélyben döntött az Üllői út 323-325. számú ingatlan korábbiakban megszokottól eltérő, nem nyílt, hanem zárt, meghívásos pályázaton történő eladásról. Azonban közösségi oldalán tagadta a korrupciós vádakat és közölte: egyik állítás sem állja meg helyét a felvételről, így a Pestszentlőrincen, Pestszentimrén működő jutalékos rendszer működése sem.
Újabb pozícióosztogatás
Szaniszló Sándorék úgy futottak neki a csütörtöki testületi ülésnek, hogy megvolt annak az eshetősége: a Jobbik, az LMP és egy független képviselő átszavazásával napirendre veszik és elfogadják a kormánypártok vizsgálóbizottság felállítását kezdeményező javaslatát. De nem így történt. A jobbikos Makai Tibor alpolgármester lett, a Fidesz-KDNP előterjesztése nem kapott elegendő támogatást. Ezáltal fenn tudott maradni a baloldali többség, és egy ideig biztos, hogy
hogy lekerült a napirendről az önkormányzati ingatlanok gyanús értékesítésének ügye.
Makai színrelépésével ugyanakkor teljessé vált a szivárványkoalíció, immár jobbikos alpolgármestere is van a kerületnek. Négy helyettes mellett további két tanácsnok is dolgozik az önkormányzatban. Fehér Gábor MSZP-s politikus szociális programokért felelős, Ferencz István volt DK-s alpolgármesterből pedig épp most lett gazdaságfejlesztésért felelős tanácsnok.
Utóbbi jelölése azért is érdekes, mert így a Gyurcsány-párton belüli feszültség, ha ideiglenesen is, de eltűnhetett, hiszen a politikus azért mondott le még januárban korábbi tisztségéről, mert kifogásolta például a képviselői fizetésemelések ügyét.
Mindeközben továbbra is fennáll az a gyakorlat, hogy a Fidesz–KDNP-nek nincsen rálátása az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok működésére, ezáltal a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt.-re. Magyarán nincs ellenzéki kontroll a tizennyolcadik kerületben.
Cikkünk kapcsán levélben fordultunk a polgármesterhez és a frissen kinevezett jobbikos helyetteséhez, hogy megtudjuk, van-e összefüggés az alpolgármesteri kinevezés és a vizsgálóbizottság felállításáról szóló javaslat leszavazása között. Amint kapunk válaszokat, azonnal frissítjük írásunkat.
***
Majd egy nappal a cikkünk megjelenése után a következő tájékoztatást, pontosítást kaptuk. Jelezték, hogy a kormánypártok javaslata nem került napirendre, a képviselő-testület nem szavazott a tervezettről. (A napirend elfogadásáról, annak pontjairól ugyanúgy szavaznak a képviselők – a szerk.) A levél szerint azért történt mindez, mert Szaniszló bejelentette,
nem csupán a kérdésünkben említett időszakra,
de a 2010. utáni teljes időszakra vonatkozóan nyilvánosságra hoz minden, önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésével kapcsolatos eljárásokban született anyagot.
A jelenlegi magyar miniszterelnök nemcsak Magyarországon, hanem világviszonylatban is jelentős politikus. Kormányzása hossza, megnyert választásai hazai rekordok. Ungváry Zsolt írása.
„Ha ez a határkerítés nem lenne, akkor már Magyarország is bevándorló országgá vált volna” – jelentette ki Mohácsy István, a Fidesz ifjúsági szervezetének vezetője a helyszínen.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 22 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
theseur
2022. május 27. 08:24
Nahát, a fékek és ellensúlyok pártjában ez is megeshet:
Mindeközben továbbra is fennáll az a gyakorlat, hogy a Fidesz–KDNP-nek nincsen rálátása az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok működésére, ezáltal a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt.-re. Magyarán nincs ellenzéki kontroll a tizennyolcadik kerületben.
Nagy Józsi segícccs!
"Mindeközben továbbra is fennáll az a gyakorlat, hogy a Fidesz–KDNP-nek nincsen rálátása az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok működésére, ezáltal a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt.-re." - hűha! Mert a fidesz ügyleteire nagy rálátás van, amikor minden sunyiságot, lopást (Belgrád Vasút, Paks2, Horkolásgátlók, kínai biznisz az oltóanyagokkal (is) Közvagyonok kimentése alapítványokba....) letitkosítanak mindent ezer és egy évre. Még szerencse, hogy nincs kettős mérce GENNYES BANDA.