hogy az „ügylet” ne a szokványos módon történjen.
Míg az önkormányzatok abban érdekeltek, hogy a telkeket nyílt liciten értékesítsék – a nagyobb bevétel reményében –, addig az Üllői út 323-325. szám alatti birtokról egy meghívásos alapú, zártkörű eljárásban döntöttek. Egyelőre nem tudni, hogy kik voltak a meghívottak. A minimálajánlatot bruttó 337 millió forintban határozta meg a Szaniszló 2021. június 9-én kelt döntése. Azonban a manővert még nem tüntették fel az önkormányzati ingatlanok elidegenítésével foglalkozó adatszolgáltatási táblázatban.
Képbe kerül Kunhalmi is
Március 17-én ünnepélyes keretek között helyezték el az Üllői út 323-325. számon létesítendő társasház alapkövét. Az MSZP-t az önkormányzati választásokat követően Gyurcsány-pártra cserélő, fővárosi ingatlanokkal bőszen elárasztott Szaniszló mellett ott volt az eseményen korábbi párttársa,
Kunhalmi Ágnes szocialista társelnök, parlamenti képviselőjelölt is.
szocialista társelnök, parlamenti képviselőjelölt is.