A befektetőket buzgón toborozza az önkormányzat, ennek részeként február 17-én rendezték meg azt az Innok-konferenciát, amelyre a hangfelvételen Patek Gábor is utalt. Itt megtartott beszédében Szaniszló Sándor DK-s polgármester arról számolt be, hogy a kijelölt hat és fél hektáron kétszázezer négyzetméter lakás, üzlethelyiség és más beruházás valósulhat meg. Az első fejlesztés alapkövét éppen a napokban tették le – Kunhalmi Ágnes MSZP-s társelnök jelenlétében – az Üllői út 323–325. szám alatti ingatlanon, írja a Magyar Nemzet.
A csütörtökön közreadott videóban Anonymus bejelentette, minden bizonyítékot átad a nyomozó hatóságoknak, így a korrupcióval érintettek nem kerülhetik el a felelősségre vonást a balos vezetésű kerületben.
Anonymus az elmúlt napokban több videót is bemutatott, köztük olyan, rejtett kamerával készített felvételt is nyilvánosságra hozott, amelyen Patek Gábor és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forint kenőpénzzel számolt el. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott összegekről volt szó a videóban.
Karácsony Gergely neve is felmerül
Az álarcos alak később olyan dokumentumokat mutatott be, amelyek azt bizonyítják, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nyári előválasztási kampányát is Patek Gábor szervezte. A Magyar Nemzet arra emlékeztet, egy 2021. augusztus 26-i e-mail szerint Patek a Key Price Kft. nevében eljárva kért ajánlatot és elérhető felületlistát száz óriásplakát elhelyezésére. Azt írta, hogy megrendelőként a Párbeszéd Magyarországért Pártot tüntessék fel, ám felhívta a figyelmet arra, hogy a végfelhasználó a 99 Mozgalom lesz, „amely jelenleg nem jogi személy”.