But „karrierjét” Hollywood is megénekelte
„A halál zsoldosa”, „a háború ura”, „a fegyverkereskedelem Bill Gates-sze” – Viktor But személye ilyen és ehhez hasonló becenevekkel fűződött össze a közvéleményben – írja a The Guardian. A fegyverkereskedő hazatérhetett – az, ahogy az orosz média keretezi, „anyaországba” –
most pedig az egész világ a fogolycsere költségeit és hasznait találgathatja.
Annyi bizonyosnak tűnik, hogy But hadászati értesülései felbecsülhetetlen értékkel bírnak a Kreml számára. A pletykák szerint hat nyelven beszélő, eredetileg szovjet tolmácsnak kitanított Viktor But hadnagyi rendfokozatot szerzett a szovjet hadseregben az 1980-as évek végén. A Szovjetunió összeomlását követően flottányi szovjet gyártmányú harci repülőgépre sikerült rátennie kezét, amellyel szinte azonnal a fegyverkereskedelem csúcsára tört.
Az elmondások szerint az elkövetkező évtizedek során But álhatott többek között az afganisztáni tálibok, a Sierra Leone-i Forradalmi Egységfront, a libériai Charles Taylor-rezsim, az angolai Unita felfegyverzése mögött. Részben ennek is köszönhető, hogy a legendák szerint