Jó, essünk túl a pozitívumokon, a dokumentumfilm erényein és lényegi tartalmain:
Egy:
Harry hercegnek van egy gyermekkorától hordozott élettragédiája,
édesanyja kiskamaszkori elvesztése és eközben a születésétől fogva őt sújtó, folyamatosan nyilvános élet, ami miatt megérdemli az együttérzést.
Kettő: Meghan Markle nem ostoba tyúk, hanem egy gyerekkorától kezdve szorgalmas, értelmes, törekvő, céltudatos nő.
Három: igen, a brit bulvársajtó súlyos és teljességgel amorális médiagecik – copyright Oliver Stone – gyülekezete, hozzájuk képest a magyar bulvárvilág egy ferences szerzetesközösség.
Négy: az ex?-hercegi pár kisgyerekei cukik, akik megérdemlik a békés, nyugalmas gyerekkort – kár, hogy pont a szüleik viszik vásárra őket a Netflix-néző tízmilliók elé.
Ennyit az érzékenyítésről, ami még e sorok írójánál is betalált.
A Harry & Meghan előzetese
De. Csakhogy. Ámbátor.
A Harry & Meghan dokumentumfilm-sorozat a mai popkultúra, nyilvánosság és
a minden történelmi intézményt és hagyományt kikezdő szivárványos, rózsaszín ködös, mimózaérzékeny korszellem tökéletes lenyomata.
A sorozat természetesen nem más célt szolgál, mint a nem-olyan-ifjú pár luxy életminőségének biztosítását a következő évekre, miközben a főszereplők és őket védő barátaik felmondják az összes kötelező kört és jól megfogalmazott nézőpontokat.
A széria maga a felfújt semmi, mint egy félig kihűlt big mac menü: kétszer háromrészessé dagasztott, dupla trilógia egy elkényeztetett gyerekfelnőtt-pár jobbára magánjellegű panaszáradatáról, az egész lényege elfért volna egy órában is.
És maga a megvalósult wokeizmus: a főhősökön kívüli beszélő fejek
gyakorlatilag kivétel nélkül a woke nagykönyvének narratíváit tolják
az intézményes rasszizmusról, nőgyűlöletről, a gyarmattartó fehér emberek eredendő bűneiről, és így tovább. Szerencsétlen Harry pedig egy agymosott szektás szerepében mondja fel ugyanezt, önkritikát gyakorolva, buzgó diákként fogadkozva a megjavulásra.
És maga a Meghan-jelenség önleleplezése is: hiába akar a sorozat Meghanék tökéletesre szerkesztett védőbeszéde lenni, a közölt videófelvételek, egymásnak mondott félszavak és metakommunikációs gesztusok pont a királyi családból csúnyán kicsekkolt pár kritikusait igazolják.
Vagyis azt, hogy ami történt – túl minden médiabotrányon, hollywoodias drámán és egyéb cicomán –, az az, hogy egy okosan törtető, jól számító hollywoodi színésznőcske saját ifjúságának utolsó pillanatában rástartolt egy gyenge jellemű, megzavart önképű, utat vesztett, érzékeny, ám jól dotált fiatalemberre, aki történetesen egy brit királyi herceg; majd a nagyon gyors házasságkötés és gyerekszülés után, mi több, az első pillanattól kezdve, megdolgozza férjét és kirántja őt a családjából, identitásából és életküldetéséből,
s végül hazaviszi őt Kaliforniába, hogy ott aztán úgy éljen a hírnév és dicsőség új szintjén, ahogy az neki és csakis neki megfelel.