A Korona új évada utolérte a mi időnket, saját kis múltunkat is: a brit királyi család kilencvenes évekbeli, tragédiáktól sújtott időszakát mutatja be – sokszor illetlen módon, hazugságoktól sem visszariadva, alig pár héttel II. Erzsébet halála után. Mérlegen az utóbbi évek egyszerre legnagyszerűbb és legvitatottabb filmsorozata!
A Netflixen futó The Crown (A Korona) című angol sorozat egyrészt a filmtörténet egyik legsikeresebb és legnagyobb szabású sorozata, amely önmagában a témája és vállalásai – II. Erzsébet hosszú életének, uralkodásának, széles családjának és az évtizedek alatt változó Nagy-Britanniának bemutatása – miatt tényleg nagy filmes élménynek ígérkezett.
És annak is indult. A Korona első és második évada, ami a fiatal hercegnő trónra lépésének időszakát, sőt harmincas és negyvenes évekbeli ifjúkorát, aztán az ötvenes és hatvanas éveket mutatja be, tényleg érdekes és nagyszerű filmes produkció. Hiszen gyakorlatilag egy történelmi, kosztümös filmsorozatról van szó, ahol a 20. század mélyének legszebb, legcsillogóbb, valamint legtragikusabb, embereket és nemzeteket próbáló időszakai jelennek meg. Nemzedékeink öregedésével egyre inkább lezárt történelemmé változnak azok az évtizedek, de
Nem beszélve arról, hogy a sorozat főhőse mégis csak a királynő, és az ő – s minden ember – életében az ifjúkori évek a legmeghatározóbbak, legdrámaibbak, legizgalmasabbak. Így nem csoda, hogy A Korona nagy sikerrel robbant be a streaming korszakba.
Aztán, mint a való életben is, jöttek az évek meg a rutin. A The Crown-recept szerint az egymást követő évadokban a korosodó karakterek szerepeit egymásnak adták a brit színművészet nagy nevei, s mindenki egy kicsit máshogy, de törekedett az (akkor nagyrészt még) élő és közismert királyi és egyéb karakterek bemutatására. Ebből a szempontból a sorozat egy filmes kísérlet is, ami jól sült el: a brit közelmúlt történelmi panoptikumát a mai brit színészek krémje vitte vászonra.
S az egész mögött Peter Morgan filmes író és producer állt: ő álmodta és valósította meg a sorozatot. A nácik elől menekülő cseh zsidó apa és a kommunisták elől menekülő lengyel katolikus anya gyermekeként már Angliában született Morgan, úgy tűnik, britebb lett sok britnél, mert korábbi filmes alkotásai, mint például a Tony Blair játszmáit bemutató The Deal, valamint a 2006-os, már II. Erzsébettel és Diana halálával foglalkozó The Queen már megmutatták, hogy a bevándorló háttérbe született Morgant
De hol van a valóság és a fikció határa? Hol van a művészeti alkotásoknál, illetve szórakoztatóipari produkcióknál elfogadott, sőt elvárt, logikus dramatizálás, leegyszerűsítés, valóságtömörítés és -hajlítás, valamint a nettó hazugságok, hamisítások határa?
A kultúra történetét végigkísérte ez a kérdés, érvényes dilemma ez a filmes alkotások esetében is – és különösen éles kérdés A Korona kapcsán.
Az ötödik évad előzetese
A sorozat izgalmasságát és érdekességét – a nagyrészt kitűnő színészi játékon és a korszakok látványos vizuális megjelenítésén túl – pont az adja, hogy megpróbálja kitalálni, mi történhetett az évtizedek során a Buckingham-palota, Windsor, Balmoral, a Downing Street 10 falai mögött; min gondolkodhatott és miről beszélhetett magánszférájában a nyilvánosság előtt soha semmi éleset nem mondó királynő; milyen párbeszédek hangozhattak el Erzsébet, Fülöp és gyermekeik között, vagy épp Károly és Diana között.
De az ezekben való vájkálás, találgatás és végül a filmre vitel morális, etikai kérdéseket is felvet.
Mint tudjuk, a brit (bulvár)sajtó gyakorlatilag évtizedek óta fontmilliárdos forgalmat épített az ezekről szóló hírekre, híresztelésekre és pletykákra – A Korona ennél megy tovább, amikor is minőségi filmes sorozatot készít belőle, arcokat, helyszíneket, jeleneteket adva olyan beszélgetésekhez és konfliktusokhoz,
És van határ az ismerhető tényeken alapuló, logikus és tűrhető dramatizálás, valamint a nettó hamisítások és hazugságok között – s A Korona, ahogy egyre közelebb került a mi saját korunkhoz, egyre inkább áthágta ezeket a határokat – ahogy erről a Spectator is beszámolt.
Most pedig, az új évad kapcsán már a nyílt botránynál tart a történet.
A sorozat új évadát csak most mutatták be, de már hetekkel ezelőtt a legnagyobb nevek szálltak bele páros lábbal a Crownba.
SPOILER: az új évad első részében konkrétan fő történetszál az, hogy Károly herceg John Major akkori miniszterelnökkel konspirál óvatos szavakkal II. Erzsébet királynő, saját anyja esetleges elmozdításáról, hogy Károly maga lehessen a király.
Ennek kapcsán maga John Major szólalt meg:
hozzátéve: ez mélyen sértő is a még mindig gyászoló királyi családnak.
Major egykori politikai ellenfele, a Crown későbbi epizódjaiban nyilván előkerülő Tony Blair is megszólalt: szerinte a sorozat egyszerűen szemét baromság („complete and utter rubbish”).
A brit színészvilág doyenje, Judy Dench pedig nyílt levelet írt a Times-ba, mondván: A Korona „pontatlan és sértő módon” mutatja be a királyi család történetet, és azt követelte, hogy az alkotók írják ki a sorozat elejére, hogy fikcionalizált műről van szó.
Itt tartunk most. No meg A Korona új évadánál,
A királynő szerepét ezúttal az ünnepelt, idős színésznő, Imelda Staunton játssza – de nem biztos, hogy ő az eddigi legjobb II. Erzsébet-alakítás a sorozatban. Fülöp herceget Jonathan Pryce alakítja: az ismert brit színész kissé túl joviális és kedves karaktert csinált a híres-hírhedten kemény és karcos jelleméről ismert Fülöpből.
Jonny Lee Miller John Major szerepében
Diana szerepére viszont jó választás Elizabeth Debicki: a hórihorgas, de bájos arcú ausztrál színésznő tényleg belebújt Diana bőrébe, frizurájába, ruházatába és manírjaiba, viszi a hátán a sorozatot. Ezúttal nem sikerült viszont a megfelelő Károly herceget megtalálni: Dominic West túl sármos és határozott figura a pont az esetlenségéről és tétovaságáról ismert Károlyhoz, nem tudja hozni a karaktert.
Érdekes látni viszont Jonny Lee Millert John Major szerepében:
– azt a korszakot, amelyben egykor maga a Trainspotting is játszódott.
A kilencvenes évekhez érő Korona egyébként tényleg egy a nézőket valahogy megérintő, akár felkavaró furcsa idővihart okoz: bár nem vagyunk britek, de mi is elkezdjük érezni az időt és annak múlását. Azt, hogy már a mi időnkről szól a sorozat, aminek idővonala a harmincas évektől indult, s mostanra már a kilencvenes évek is a félmúlt része lett, elvégre az is több mint harminc éve kezdődött. S a királynő már akkor is idős volt, e sorok írója meg akkoriban kis cserediák a London melletti Rochester városában.
Az új évad természetesen most is szépen fényképezett, a legtöbb színész hozza a tőlük elvárt maximumot, a korrajz kiváló. Továbbra is nagyszerű, szórakoztató filmes program a Netflix-nemzedéknek, tömegek is fogják megnézni, Britanniától Budapesten át Bombayig.
Csak az illetlennek tűnő magánéleti vájkálást, s a történtek alkalmankénti meghamisítását, csak azt tudnánk feledni.
A Batman világában játszódó Pingvin igazi oázis a képregény-feldolgozások kietlen sivatagában: bámulatos, ahogyan az HBO sorozatában egy elsőre totálisan érdektelennek tűnő karakterre építve milyen mély és emberi drámát alkottak.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Orbán Viktor telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal, majd a német kancellár is kifejezte szándékát egy hasonló beszélgetésre. Közelebb kerültünk a békéhez, vagy még nagyobb eszkaláció várható?
