Antall József, a hős – moziban a Blokád!

Akik attól féltek, hogy Köbli Norbert új munkája valamiféle kurzusfilm lesz, azok már most megnyugodhatnak: a Blokád inkább működik politikusportréként, mint mindenféle, a mára nézve is érvényes tanulságokat a néző szájába rágni akaró politikai moziként.

Nem véletlenül, hiszen az ország egyik, ha nem a legjobb forgatókönyvírója ezúttal sem változtatott a már bevált recepten;

fogyasztható módon mesél a saját történelmünkről. 

Elsőre persze kissé meglepő, hogy a rengeteg kibeszéletlen és feldolgozatlan korszak közül valakit éppen a taxisblokád néhány zűrzavaros napja hozzon lázba. De mivel ezen keresztül remekül lehet beszélni a rendszerváltás idején uralkodó általános zűrzavarról, bizonytalanságról és csalódottságról is, innen nézve nem is tűnik olyan rossz ötletnek.

A Blokád előzetese

Köbli ráadásul a rá jellemző módon csavar még egyet a sztorin,

Akinek a neve a fiatalabb korosztályok számára valószínűleg nem sokat mond, az idősebbek viszont a mai napig kétféleképpen viszonyulnak hozzá: vannak, akik a valódi rendszerváltás kerékkötőjének, mások a magyar nép történelmi szerencséjének tartják. 

Köbliék egyértelműen ez utóbbi mellett teszik le a voksukat. A Blokád nem titkolt célja, hogy amennyire lehet,

és megmutassák, hogy „nem volt sem báb, sem balek, pláne nem hazaáruló”. Hanem egy olyan kiveszőfélben lévő embertípus, aki soha nem engedett az elveiből, soha nem hajolt meg a gerince semmiféle hatalom vagy kényszer előtt, politikusként pedig nem az egyéni karriercélok érdekelték, csakis a magyar népet akarta szolgálni.

Ennek érdekében felidézik a fiatalkori éveit is, amikor kezdő tanárként részt vesz az ‘56-os forradalomban. Ezzel a húzással – na és ifjabb Vidnyánszky Attila remek alakításával – meg is teremtődik a szimpatikus hős, akinek akkor is drukkolni tudunk, amikor harminc évvel később éppen ő válik egyik pillanatról a másikra a fél nemzet ellenségévé.

pontosan, visszafogottan, mégis árnyalatosan mutatja fel a kettős drámát: miközben az utcákon teljes a káosz, a felelőssége teljes tudatában lévő miniszterelnök egy kórházi szobában fekve, frissen műtve arra vár, kimondja-e, és ha igen, mikor az orvos a halálos ítéletet. 

Közben jönnek-mennek a mellékszereplők – a volt MDF-frakcióvezető Kónya Imrétől Hankiss Eleméren és Barna Sándor egykori budapesti rendőrfőkapitányon át a német szövetségi kancellár Helmut Kohlig  –, akikből leginkább villanásokat kapunk; ez a játékidőt tekintve indokolt, mégis némi hiányérzetet okoz. A Blokád fő személyes konfliktusa – Antall és Göncz Árpád (Gáspár Tibor) intellektuális macska-egér harca, aminek harminc évvel korábbra nyúlnak vissza a gyökerei –, szintén elég tét nélküli;

egy pillanatig sem lehet valódi ellenfele ennek a népszerűségért az ország hosszú távú érdekeit egy percre sem feláldozó, ízig-vérig egyenes és becsületes, már-már nem is emberszerű embernek.

Összességében a Blokád mégis egészen jó kis mozi lett, köszönhetően az első filmes Tősér Ádám tempóérzékének, az archív és a mai felvételek zökkenőmentes összesimulásának (az operatőr Nagy András) és annak a megkérdőjelezhetetlen jó szándéknak, ami a készítők szilárd hite: nemcsak a rég-, hanem a közelmúlt is lehet – ráadásul ilyen klasszikus tálalásban  – érdekes. Ja, és aki esetleg emiatt nem tudott volna aludni, az szintén hátradőlhet: Orbán Viktor neve egyszer sem hangzik el a másfél óra alatt.