Kifelejtett pár milliót a vagyonnyilatkozatából a DK pesterzsébeti erős embere
2022. szeptember 12. 12:34
A DK Fekete Katalint jelöli az alpolgármesteri posztra még úgy is, hogy az önkormányzati képviselő kihagyott ezt-azt a vagyonnyilatkozatából.
2022. szeptember 12. 12:34
p
17
1
32
Mentés
Mint arról a Mandineren is beszámoltunk, a taxikártya-botrányba és az üzemanyaggalkapcsolatos gyanús ügyekbe belebukó Nemes László helyére új alpolgármestert kell ültetni Pesterzsébeten. Lapunk úgy értesült, hogy a Demokratikus Koalíció azt szeretné, ha a megüresedett posztra Fekete Katalin helyi önkormányzati képviselő kerülne.
A megjelent információk szerint Fekete a vagyonnyilatkozatában megfeledkezett feltüntetni pár millió forintot és pár szerződést. A politikus nyilvánosan elérhető vagyonnyilatkozataiban nem szerepel, hogy valójában éveken át szerződésben állt a soroksári önkormányzattal, ahonnan rendszeres bevétele volt. Az Adatradar szerint több mint hatmillió forint bevallását nem írta le a DK-s képviselő az évek során.
A Pesterzsébeten 2014 óta képviselő Fekete többször is szerződést kötött Soroksár önkormányzatával. A Mandiner megkeresésére a XXIII. kerület jegyzője azt válaszolta, hogy Fekete Katalinnal a XXIII. kerület 2019 óta 3 alkalommal (2020., 2021. és 2022. évben) kötött tanácsadási feladatok ellátására megbízási szerződést, bruttó 200.000,- Ft/hó térítési díj ellenében.
Egyúttal tájékoztatom, hogy Fekete Katalin és Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata között a megbízási szerződés 2022. július 31. nappal közös megegyezéssel megszüntetésre került”
– közölte Soroksár jegyzője lapunkkal.
A baloldali politikus feladatai között szerepelt, többek között a Fővárosi Közgyűlés által a polgármesternek meghatározott feladatok koordinálása; a Fővárosi Közgyűlési anyagok rendszerezése, azok kivonatolása; kapcsolattartás a Főpolgármesteri Hivatal ügyosztályaival, illetve a Fővárosi Önkormányzat bizottságaival.
Fekete Katalin vagyonnyilatkozataiban szerepel, hogy korábban havi bruttó 450 ezerért tanácsadóként tevékenykedik a Főpolgármesteri Hivatalnál, valamint bruttó 241 500 forintért a FŐKÉTÜSZ felügyelőbizottságában is benne volt. Az idei bevallásában utóbbi már nem szerepel, azonban tanácsadói bére jócskán megugrott, most már bruttó 700 ezer forintot vihet haza havonta.
Telefonon kerestük a DK politikusát, aki tagadta, hogy kapcsolatban áll a soroksári önkormányzattal, úgy fogalmazott, nem is érti az egészet, azt azonban megerősítette, hogy a Gyurcsány-párt valóban őt szeretné alpolgármesternek.
Nyitókép: A pesterzsébeti DK Facebook-oldala. A képet időközben törölték, de az internet nem felejt.
Az önkormányzat közölte, hogy a kormányhivatal vezetőjének álláspontjával szemben Kiss László munkát végez: előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést, polgármesteri utasítást ad ki.
Lánczi Tamás úgy látja, egyértelmű, hogy a távozó amerikai nagykövet áll a háttérben.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 32 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nomatter
2022. szeptember 12. 15:08
A XV. kerület DK-s országgyűlési képviselője egy börtönviselt bűnöző.
XVIII. kerület DK-s polgármestere zűrös ügyekbe keveredett.
A XI. kerület polgármester hitlerista.
Szombathelyen Dr. Czeglédi Csaba elhíresült sikkasztásért elitélt DK-s képviselő, Gyurcsány hitelezte EU forrásokból.
És akkor még nem tudjuk, hogy a az országban működő DK-s alpolgármesterek, önkormányzati képviselők milyen zavaros ügyekben vesznek rész. Fel kellene ezeket deríteni.
abbol a vagyonnyilatkozatbol, ami mar jogilag semmit nem er, kulonosen a legutobbi torvenymodositas ota. Es amibol minden evben vagyonokat felejtenek ki a fideszes politikusok.
A valosaggal kellene foglalkozni, mert emberek fognak itt pillanatokon belul pusztulni, megfagyni, ehenhalni!