A DK pesterzsébeti alpolgármestere személyeskedve próbálta kimagyarázni, miért mondott le

2022. augusztus 21. 06:00

Az elszámolási botrányba keveredett gyurcsányista politikust telefonon értük utol, Nemes Lászlót lemondásának körülményeivel kapcsolatban kérdeztük volna.

2022. augusztus 21. 06:00
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Nemes László pénteken egy pesterzsébeti Facebook-csoportban jelentette be, hogy a körülötte kialakult botrány miatt lemond alpolgármesteri pozíciójáról. A DK-s politikus döntése mögött az áll, hogy a XX. kerületi önkormányzattól kapott taxikártyáját a családja is használta, valamint a benzinkártyával is trükközhetett. Mint arról a beszámoltunk, Nemes 2,6 millió forintért tankolt üzemanyagot 2019 ősze óta Skoda Octaviájába.

A jegyzőtől megtudtuk, az alpolgármester összesen négy üzemanyagkártyát használt ciklusának majdnem három éve alatt, az egyik kártya ráadásul kifejezetten biankó jellegű volt, vagyis nem volt rendszámhoz kötve. A Gyurcsány-párti politikusnak egy dízeles Skoda Octaviája van, de volt idő, amikor benzinre is költött, nem is keveset. A dízeles Skoda Octaviának egyébként a gyártó tájékoztatása szerint 50 literes a tankja, ám a politikusnak sikerült időnként többet, akár 57 litert is beletöltenie.

Kérdezzen mást! – javasolta a bukott politikus

Mindezek, illetve a lemondás után próbát tettünk az érintett magyarázatának megismerésével. Nemes László nem örült a Mandiner hívásának. Először azzal próbálkozott, hogy a kerület négy fideszes képviselőjét keressük, mondván, „ők úgyis jobban tudnak mindent”. 

Ez a téma úgyis őket érdekli, ők indították, őket keresse!”

– jelezte.

Kicsit bőbeszédűbb lett, miután jeleztük, hogy mégiscsak ő a történet alanya, az ő álláspontjára vagyunk kíváncsiak. Erre a DK-s képviselő jelezte, hétfő reggel tervezi tájékoztatni lemondásáról Szabados Ákos polgármestert.

Számszerű hibákról beszél a személyeskedő politikus

Arra a kérdésre, hogy ő és felesége, aki szintén érintett a taxikártya-botrányban, és ugyancsak pesterzsébeti önkormányzati képviselő, lemondanak-e erről a pozíciójukról, Nemes hallhatóan idegesebb. Azt mondta, erről nem akar nyilatkozni, pláne a Mandinernek nem, hiszen lapunk is foglalkozott az ügyével. „Amennyi valótlanságot leírtak! Most lesz időm foglalkozni vele, sajtó-helyreigazítást fogok kérni! Ami cikkeket olvastam, több számszerű hiba volt benne” – jelentette ki konkrétumokat nem említve, majd megkérdezte, ezek után miért akarunk tőle kérdezni bármit is.

De a személyeskedésbe csak ezután jött bele Nemes igazán, e sorok szerzőjét sértegette, aztán jelezte, nem akar beszélgetni. „Nézze, semmi értelme, hogy önnel beszélgessek ez ügyben” – fogalmazott. Azért azt még felhánytorgatta, hogy az ügy júliusi kirobbanása óta

a Mandiner volt az első, aki megkereste a véleményével kapcsolatban. Amit amúgy továbbra sem mond el.

Ezek után Nemes László értéktelennek és haszontalannak minősítette, hogy interjút akarok kérni, elköszönt, majd bontotta a vonalat. 

Saját önkormányzata is feljelentette

Ismeretes, még július végén tájékoztatta lapunkat Pesterzsébet jegyzője, hogy a Fidesz-frakció mellett még saját önkormányzata is feljelentést tett Nemes ellen. Demjanovich Orsolya jegyző szerint Nemes elutalt több mint egymillió forintot a Polgármesteri Hivatal számlájára „Nemes László felmerült taxi költségek térítése” közleménnyel, azonban még vizsgálják, mi a jogszerű teendő a befizetéssel. Még aznap feljelentést tettek az illetékes hatóság felé. 

Nyitókép: Facebook

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tetx
2022. augusztus 21. 11:45
retek dk-ás. mind ilyen szarházi.
Lajoss
2022. augusztus 21. 09:26
A NER le sem hajol egy ekkora tételért..
Málaga21
2022. augusztus 21. 09:24
Jóvanna, ezek is lopnak, de legalább a BudapestGO-t jól működtetik.
Katicza
2022. augusztus 21. 09:23
Miért gondolta bárki is, hogy egy dékás tud interjút adni. Azok csak a lumpenproli alja csőcseléknek tudnak szónokolni, igazi kocsmaproli dumával. Minden másra ott a mellébeszélés, hablatyolás, személyeskedés. Rá kell nézni a képére. Hogy néz ki? Egy politikus adjon magára, legyen tartása, ne úgy nézzen ki mint egy hajléktalan. Amúgy meg milyen társaságban is van ez a dékás féreg? Alusapkás varga, prolinő hisztérika vadai, farokverő gréczy, ketrecharcos varjú, bambaképű buta arató, apró unoka bolgár kredencképű, az alkesz bomlott elméjű fletó, impexes ivadék vágó aki súgógép nélkül a nevét nem tudja megválaszolni, az áramtolvaj bitcoin bányászt bujtogató, zsidó tévét, száz tagú cigányzenekart elüldöző, zeneiskolát megszivató, számláit kifizetetlenül berlinben hagyó, undorító rémisztő képződmény neandermüller, a gazdáját nyálcsorgatva felszopó bájgúnár molnár, a köztörvényes czeglédy, a propagandista végtelenül buta és aljas bartus ügynök és társai. A dékás söpredék ilyenekből áll, ezért nem lóg ki ez az alak sem a sorból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!