Vádat emeltek a hazudozó FBI-igazgató ellen, aki életveszélyesen megfenyegette Trumpot

James Comey a közösségi médiában megjelent videóban ártatlanságát hangoztatta, valamint azt közölte, hogy ezúttal is áll a bírósági eljárás elébe.

A vasúttársaság megalapozatlannak tartja a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkfenyegetését.

A MÁV-START az Indexnek eljuttatott közleményében jelezte, javadalmazásukban is kiemelten ismerik el a mozdonyvezetők felelősségteljes munkáját Úgy fogalmaztak, a mozdonyvezetők keresetük 2016 óta több mint 60 százalékkal növekedett a tavalyi év végéig.
– jelezték, majd hozzátették, a mozdonyvezetők a MÁV-csoporton belül kiemelkedő mértékű havi átlagkeresete meghaladja a 800 ezer forintot.

A vasúttársaság kijelentette, az összes alkalmazott júliusban előrehozott, egyszer, egyösszegű kifizetésben részesült, köztük a mozdonyvezetők is.
– közölték, majd azzal folytatták, hogy a vasúttársaság a bírósághoz fordul, és kezdeményezi a sztrájk jogellenességének megállapítását.
Nyitókép: MTI/Varga György