Ha cinikusan szeretnénk fogalmazni, tehát azt is mondhatnánk, hogy Ujhelyi István és Gyöngyösi Márton javaslata inkább a megerősíteni kívánt EP-mandátumukról szól – fogalmazott Kiszelly Zoltán.
„Tökéletes alkalmatlanság látszik a baloldalon”
Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója az Jobbik által benyújtott kezdeményezés kapcsán rámutatott: nem ördögtől való népszavazást kezdeményezni. Az elemző felidézte: láttuk, hogy a jobboldalnak, a Fidesznek ez többször sikerült is, akár kormányzati, akár ellenzéki időszakáról beszélünk. Fontos kérdésekről volt szó, amely kapcsán sokan nyilvánítottak véleményt, és ez politikai következményekkel is járt és politikai döntések is születtek belőle.
Ehhez képest azt látjuk, hogy
a mostani balliberális ellenzéknek fogalma sincs arról, hogy pontosan milyen témákban kérdezzék meg az ellenzéket és ezt mikor tegyék. A most kialakult politkai helyzet oka ennélfogva a politikai amatőrizmus.”
Az elemző felidézte: a választási vereség az eredetileg is széttagolt ellenzéket még tovább tagolta, valamint újabb kihívóként még a Mi Hazánk is megjelent az ellenzéki pártok számára. „Hiszen a Mi Hazánk a valódi kihívást nem a kormánnyal szemben, hanem összes többi ellenzéki párttal szemben testesíti meg, nekik van félnivalójuk” – mutatott rá Boros Bánk Levente.
Már az összefogás látszata is megszűnt, mindenki próbál saját maga, akár egyénileg (lásd: Ujhelyi István), akár pártok részéről pillanatnyilag jó ötletnek tűnő kezdeményezéseket bedobni
a politikai uborkaszezon kellős közepén. Lehet, hogy előbb cselekednek, mint ahogy gondolkodnak.”
„Ez is egy politikai hiba, amely azt mutatja, hogy az ellenzéki oldalról az innováció már kiveszett, a tehetséges első vonalas politikusok is kiveszni látszanak, de a háttértámogatás, és a szakértői bázisuk is megfogyatkozott” – tette hozzá az elemző. Mint fogalmazott:
tökéletes alkalmatlanság látszik. És egy ilyen kezdeményezés, valamint annak visszavonása is ezt bizonyítja”.
***
Ujhelyi mégsem indít népszavazást hazánk uniós tagságának megerősítéséről
„Fiókban hagyom a népszavazási kérdésemet az ellenzék megosztottsága miatt” – írta a szocialista politikus. Bővebben is érdekel!
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd