„Országunkban ma üzemanyagválság és élelmiszerhiány van,
itt van a Világélelmezési Program vezetője, és több kérdést is meg kell vitatnunk a Nemzetközi Valutaalappal. Ugyanakkor ha ez a kormány lemond, másik kormánynak kell jönnie” – írta Vikremeszinghe.
A rendőrség péntek este kijárási tilalmat vezetett be Colombóban és több más nagyvárosban, de szombat reggel a jogászok és ellenzéki politikusok által jogellenesnek nevezett intézkedést visszavonta. A tiltakozó megmozdulások során legalább harminckilenc ember sebesült meg és került kórházba, közöttük két rendőr – közölték kórházi illetékesek.
A parlament hét nap alatt ideiglenes államfőt választana
Japa Abejvardena parlamenti elnök Radzsapakszához intézett levelében közölte, hogy a pártok vezetőinek tanácskozásán több döntés is született, így követelik az elnök és a miniszterelnök mielőbbi lemondását, a parlament hét nap alatt ideiglenes államfőt választana.