„Az európai szolidaritás a kulcs a kilábaláshoz a jelenlegi helyzetből” – mondta Habeck, hozzátéve: Németország politikai hibát követett el, amikor ilyen mértékben Oroszország felé orientálódott.
Berlin most igyekszik új szolgáltatókat találni, az egyik kiutat a cseppfolyósítottföldgáz-terminálok létrehozásában látja – tette hozzá.
Síkela elmondta, hogy a cseh és a német fél már megegyezett a konkrét lépésekben, intézkedésekben, amelyek válság esetén szükségessé válhatnak. Ezeket azonban, az újságírói érdeklődés ellenére sem kívánta részletezni egyik miniszter sem.
Síkela ugyanakkor elmondta, hogy
Csehország állami gáztárolói 75 százalékos töltöttségűek.