Magyarországot azért támadják, mert ragaszkodik hagyományaihoz

Az MCC Feszt első szakmai panelbeszélgetésén a világot érintő legújabb geopolitikai kihívásokról volt szó. A meghívott vendégek Jaime Nogueira Pinto portugál történész és politikai író, Arta Moeini nemzetközi politikai teoretikus, az Institute for Peace & Diplomacy (IPD) kutatási igazgatója, Gadi Taub izraeli történész és Patrick Deneen amerikai konzervatív politikai filozófus voltak. A beszélgetést Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője moderálta. 

Demkó kérdésére, miszerint hogyan jutottunk a mai nehéz helyzetbe, Taub arról a keretről beszélt, amelynek keretében a Nyugat szemléli a világ eseményeit. Gad John Fonte gondolatára utalt, aki szerint a konfliktust a globalista és a nacionalista eszmék hívei között feszül. Utóbbiak a nemzetállamban hisznek, s bár sokan nem vették komolyan először Trumpot, de ő már így kezelte a nemzetközi politikát, ellenfelei a globalisták voltak. A globalisták sok vereséget szenvedtek, mert úgy hitték, hogy ha eléggé kiterjesztik a nemzetköziséget, akkor majd béke lesz. De éppen az hozta el a háborút, hogy Ukrajnát is a nyájba akarták terelni. Ekkor jött Putyin, akinek nem szóltak, hogy a nemzetköziségé a jövő. 

Gad Herzl Tivadart idézte, aki az emberiségre nemzetek közösségeként utalt, tehát elfogadta és értékelte a különböző nemzetek létét. A globalisták sosem adnak választ arra, hogyan kérhetik számon a választók a kormányokat.

Patrick Deneen Fukuyama híres esszéjére utalt, mely szerint a Szovjetunió bukásával véget ért a történelem és nyert a liberális demokrácia. Pedig valójában még zajlik a vita arról, hogy mi a legjobb módszer, ahogyan az emberek megszervezhetik magukat, és ennek szomorú példája Ukrajna. A liberális demokrácia támogatói szerint az emberekre úgy kell tekinteni, mint múlt nélküli, hely nélküli, egyediségek nélküli emberekre, és ilyennek kell lennie az oktatásnak, a gazdaságnak és a kultúrának. De a hétköznapi emberek ezt elutasítják. Nem akarnak kontextus nélküli, történelem nélküli emberek lenni. Ezért olyan kritikusak a globalisták Magyarországgal szemben, mivel ez az ország ragaszkodik egyediségéhez, azokhoz a dolgokhoz, melyek olyanná teszik, amilyen. 

Deneen szerint a fő vitatémák a bevándorlás, a határok, hogy minden ember ugyanolyan-e, hogy a piac a legjobb-e az emberek számára a gazdaságban, hogy mi a család, és kell-e azt támogatni, továbbá a vallásos hagyományok meghatározzák-e az embert.

Arta Moeini szerint a Nyugat a Szovjetunió legyőzését követően hasonlatos lett korábbi ellenségéhez. A liberalizmus ideológiai termék lett, és már úgy várták el, hogy mindenki feliratkozzon erre az életstílusra, világnézetre, vagy mentalitásra, mint anno a szovjetek hitték, hogy mindenki szocialista lesz. A szovjet veszély elmúlásával az emberek rádöbbentek, hogy most a kommunizmus szerkezet tükörképében élünk. Azt hisszük, csodásak, nagyok vagyunk, békét hozunk a világ többi részének – de a szovjetek is ezt hitték.

Az emberek eltérő módon élnek, ha oroszok, vagy kínaiak, vagy irániak, vagy indiaiak, és nem lehet őket összemosni. Nem sok mindenben értenek egyet azon túl, hogy a liberalizmus támadó jellegét, valamint a londoni és brüsszeli és washingtoni menedzser-réteget nem szeretik, de úgy tűnik, ez is elég, hogy elvessék az ideológiát, és visszatérjenek a konkrét dolgokhoz. 

Jaime Nogueira Pinto szerint Fukuyama volt a fő képviselője annak az elképzelésnek, hogy most már mindenki kapitalista, demokrata, liberális lesz. De sok mindent elfelejtett: többek között, hogy a hidegháborút azért nyerte meg a nyugat, mert nem-liberális országokkal szövetkezett, mint Szaúd-Arábia vagy Kína. Ezek az országok megkerülhetetlen szerepet játszottak a Szovjetunió megdöntésében. Veszélyes úgy értelmezni a történelmet, mint a liberális országok keresztes hadjáratát az autokrata országokkal szemben. Kína és India nem követi a nyugatot az Oroszországgal szembeni konfliktusban, a Nyugat egyedül maradt. Az európai emberek egyre inkább kritikusak vezetésükkel szemben, azt számolgatják, hogyan fogják fűteni lakásaikat.

A múltban harcoltak velük a mongolok, a lengyelek, a svédek, a franciák, a németek, ezekből a példákból tanulni kell. Nem szabad elhinni a sajtó híreit, miszerint az oroszok elakadtak, az első világháborúban is alig mozogtak a frontok, mégis milliók haltak meg. 

Fotó: MCC