A történet szemlélteti a legkisebb támogató szóra túllelkesedő magyar közéletet. A hivatalos irredenta kiadványok mellett megannyi sötét egzisztencia adta ki revíziós „termékeit”; ezeket az embereket Herczeg Ferenc, a nagy író, egyben a Revíziós Liga elnöke „a revízió parazitáinak nevezte”, „akik száz módszert eszelnek ki, hogy üzleti hasznot húzzanak a nemzeti ügyből”. Voltak, akik nem ajándékot küldtek Rothermere-nek, hanem pénzt kértek tőle nevetséges célokra (például hogy „magyar amazonoknak” vadászlovakat vegyenek), míg mások illegális kártyabarlangot üzemeltettek revíziós klub neve alatt. Honvédelmi források voltaképpen már 1920 októberében figyelmeztették Horthy Miklóst, hogy „többszöri indiszkréciók” voltak a határon túli szervezeteknek szánt támogatásokkal, ugyanis
„a gyűjtésekkel számtalan visszaélés történt”.
Hasonló jelenségekre figyelmeztetett jóval később Nagy Emil politikus, aki arról beszélt, hogy „midőn Angliában jártam és próbálgattam propagandát csinálni a revízió számára, mindig kijöttek hozzám azok, akik Londonban éltek. Bámultam azon a sok cifra úron, akiket kiküldtek államköltségen, hozzá olyanokat, akik nem is értettek angolul. Nem tudtam elképzelni, honnan fedezték ezeket a költségeket”.
Károlyi Mihály emlékirataiban ugyanerről a gyakorlatról írt, s bár szavait talán a száműzetés keserűsége mérgesebbé tette, azoknak így is lehetett valóságalapja: mint írta, a londoni magyar követ „fogadásainak pompája felülmúlta az összes útódállamokét, amelyek sokkal szerényebben reprezentáltak. Egy alkalommal a követség épületéhez vezető lépcső minden egyes fokára pompásan felöltöztetett, tollas csákót és prémgalléros dolmányt viselő őröket állítottak. Egy magyar vendég megörült, hogy honfitársait láthatja, és magyarul szólította meg az egyik »huszárt«, de az meglepetésére a legtisztább londoni cockney-tájszólásban válaszolt: »Elég nagy marhaság, hogy itt kell állnunk ebben a majomruhában, anélkül, hogy egy szót is értenénk a maguk rohadt nyelvéből«” – így a kommunizmussal kokettáló gróf.
S ha a revízió mellett ágáló Gondolat nevű újság komolyan is gondolata, mikor arról írt, hogy a revíziós szobrok azért jók, mert a külföldi szemlélőben felkeltik a szimpátiát a magyar ügy mellett, akkor tévedett. Hogy egy külföldi látogató véleményét idézzük a Szabadság téri irredenta szobornégyesről, az amerikai – és hazánkkal alapvetően szimpatizáló – Alexander Powell így írt: amíg állnak a szobrok, „nem lesz őszinte béke Kelet-Európában”, „Magyarország nyugtalansággal fog izzani, és a félelem árnyéka fog lebegni azon országok felett, melyek profitáltak a magyarok felszabdalásából”. Valami hasonlóra jutott a brit követség is, mely egy 1921-es jelentésében arról beszélt, hogy „Magyarország minden szomszédját gyűlöli, egytől egyig”. A követség egy másik, egy évvel későbbi írásában pedig csak annyit említett meg, hogy az agresszív irredenta propaganda „végül bizonyára nyomot fog hagyni a nemzet lelkületén”.