„Meg kell ölni egy szőke, fehér gyereket, és le kell vágni a fejét”– brutális afrikai boszorkányrítus miatt végezhettek a francia tinilánnyal

2025. október 22. 15:39

Lola Daviet algériai gyilkosa afrikai rítus szerint kincset kereshetett a kislány kiömlő vérével, elképesztő dolgok derültek ki a tárgyaláson.

2025. október 22. 15:39
null

A 12 éves Lola Daviet összekötözött holttestére egy műanyag ládában talált rá Párizs XIX. kerületében egy hajléktalan. Az elkövetőt, az algériai származású Dahbia Benkiredet térfigyelő kamerák sora is rögzítette, amint követi az iskolából hazafelé tartó kislányt, akit későbbi vallomása szerint rávett arra, hogy kövesse őt abba az épületbe, ahol végül megerőszakolta és végzett Lolával – majd azt is, amikor a társasházból kifelé húzza a jókora műanyag dobozt.

A hátborzongató eset csaknem pontosan három éve, 2022. október 14-én történt, az elkövetőre elmeorvosi vizsgálatot is kértek.

Most egy francia újságíró új megvilágításba helyezte a tragédiát. 

A holttest kezére és lábára ugyanis az 1-es és a 0 számokat írták, és egy szemtanú szerint az elkövető bizarr okkult hiedelmek szerint járhatott el. Mindez most az elkövető tárgyalásának első napján is előkerült, a Valeurs bűnügyi újságírója, Amaury Bucco osztotta meg a hírt  X-csatornáján, miszerint nyomozók számos, erre utaló jelre bukkantak.

Az újságíró szerint az egyik nyomozó elmesélte, hogy fültanúja is akadt annak az esetnek, amikor Dahbia barátai egy este a 0 szám és a halál kapcoslatáról filozofálgattak, az elkövető maga pedig megemlített egy algériai babonát arra, hogyan kell kincset keresni.

S amely rituálé alapján meg kell ölni egy szőke, fehér bőrű gyermeket.

vagyis ahogy az újságíró írta,

„meg kell ölni egy fehér és szőke gyermeket, le kell vágni a fejét, majd megfigyelni a véráramlás irányát, hogy megtaláljuk a kincset”.

Ráadásul Dahbia azt is állította, hogy 

Lola vérét egy üvegbe gyűjtötte és megitta. 

„A nyomozás szerint Dahbia a telefonján is kereséseket végzett, hogy megtudja, hogyan kell emberáldozatot bemutatni” – folytatja.

A Remix News hozzáteszi: Észak-Afrikában és a tágabb afrikai régiókban valóban létezik egy ilyen hagyomány, amely gyakran albínó vagy szőke gyermekek rituális feláldozását foglalja magában, ugyanis róluk azt tartják, hogy természetfeletti képességekkel bírnak.

Egy rendőr, akit a tárgyalás során a tanúk padjára hívtak, azt mondta, hogy három évnyi nyomozás után sem tudja a gyilkosság valódi indítékát, de Lolát elképesztő brutalitással erőszakolták meg, és annyiszor szúrták meg késsel és ollóval, hogy ennek számát is lehetetlen volt felmérni. Majd, miközben haldoklott, Dahbia egy csésze kávét kortyolgatott. Az eset mélyen megrázta az egész országot.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitóképen a tárgyalásról készült rajz Lola édesanyjával és bátyjával. Forrás: Benoit PEYRUCQ / AFP

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bogdan5-aki-vigan-jatszott-mig-elevenen-egtek-az-oroszok
2025. október 29. 20:03 Szerkesztve
minden nigger kannibál - az egyik ilyen állatnak nem jut eszembe a neve, akit a franciák patronáltak emberhús volt a hűtőjében - azért volt valami visszatartó ereje egy nyilvános kivégzésnek --- mondjuk ha niggert kerékbe törnék az eifel torony előtti téren vagy egy kis jó autodafé -- vagy karóba húzás vagy elevenen megnyúzás sokat javítana a helyzeten lenne egy kis hatása amúgy ezek az állatok azt is hitték, hogy ha megerőszakolnak egy leány csecsemőt kigyógyulnak az aidsből ezek alacsonyabb rendű neandervölgyi alatti szintű előmajmok
Válasz erre
0
0
tinodi-lightos-sebestyen
2025. október 23. 01:42 Szerkesztve
Ahogy a miniszterelnökünk mondta egy TV műsorban, a szemet szemét elv egy civilizációs vívmány. Azt mondja ki, hogy ugyanakkora kárt kell okozni az elkövetőnek/elkövetőben, mint amit ő elkövetett. Azért vívmány, mert a büntető fél hajlamos lenne nagyobb mértékű elégtételt venni (pl. egy német katonáért 10 orosz paraszt). Emiatt álságos a liberális nyivákolás az arányos büntetés ellen. A libsik szerint az elkövetőnek legalább annyi joga van (ha nem több), mint az áldozatnak. Belekeverik még az elkövető múltjának, körülményeinek vizsgálatát. Sőt enyhítő(!) körülmény lehet a drogos, italos állapot. Normális világban, ha téged megtámad valaki egy késsel, és az illető után eredsz, agyonütöd egy fél téglával, akkor azt modanák, hogy OK vagy, jól tetted. Ma viszont aránytalannak minősítenék az agyonütést, hiszen az önbíráskodás, meg addigra meg lehiggadhatott volna az ember. Téged elítélnek gyilkosságért, de ha az illető szíven szúrt volna, ott azért menne az enyhítő körülmények vizsgálata.
Válasz erre
4
0
astra04
2025. október 23. 01:27
Ezek nem állatok, mert az utolsó féreg is felsőbbrendűbb ezeknél a szarszínű hulladékoknál. Muszáj lenne visszaállítani a halálbüntetést Európában, mert ezek a mocskos feka/arab szervestrágya-alapanyagok csak az erőből értenek!
Válasz erre
1
0
Treeoflife
2025. október 22. 21:08
Ezek ennyire állatok - és Európa még mindig nem ért semmit. Ez az a fajta, akinek tőből életlen késsel vágnám le, és megetetném vele felszeletelve. Majd utána ugyanezzel az életlen vágóeszközzel fejezném le, hogy élvezze, amit ő is elkövetett. Szerencsétlen kislányt előbb megkínozta, majd pedig kivégezte. Semmi szánalmat nem érzet ezek iránt a vademberek iránt. Ezek még mindig fán élnek, évezredes mentális elmaradottságban.
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!