Mit mondott, miért szavazzanak önre a küldöttek?
Az ajánlat sokrétű volt. Azt láttam az elmúlt 12 évben, hogy az ellenzék folyamatosan reaktív politizálást folytat, teljesen eltűnt a proaktivitás az ellenzéki oldalról. Az én ajánlatom az volt, hogy erősítsük meg a saját közösségeinket, hallgassuk meg a saját tagságunkat, hogy ők mit gondolnak a világról, nekik mik az elképzeléseik, készítsünk egy problématérképet, és a végén szintetizáljunk. Öt éve, az olimpiai kampány óta ez a párt folyamatosan kampányban van. Nagyon kevés időnk volt, hogy befelé figyeljünk, önreflexívek legyünk.
Tehát semmit sem mondott a jövőbeni stratégiáról vagy a párt politikai identitásáról?
Én nem ideológusnak jelentkeztem, magamat egy fixernek, pragmatikus embernek tartom. Alapból úgy indultam, hogy két évben gondolkodom, azt szeretném, hogy két év alatt erősödjenek meg a párt közösségei, és eljussunk egy olyan szintre az EP-választás utánra, hogy indifferenssé váljon, ki a párt elnöke. Ha megfelelő struktúrák, folyamatok vannak, az intézményi keret gyakorlatilag fenn tudja tartani önmagát.”
Nyitókép: Gelencsér Ferenc Facebook-oldala