Mielőtt továbbvinnénk ezt a hasonlatot, érdemes bemutatni Weigel fő kutatási témáját: a szerző azon morfondírozik, Európa miért nem lép fel az iszlamizáció ellen, miért nem áll ki az öreg kontinens Izrael mellett, miért nem Európa vállal nagyobb részt a NATO-ban, miért tapsoltak egy ír rockkoncerten, amikor az énekes bemondta, hogy Ronald Reagan meghalt, miért nem támogatják az európaiak jobban az iraki háborút, vagy éppen miért lelkesednek Európában az abortusz iránt? (21-27.).
A szerző szerint Európa hitehagyása és bizonytalansága közvetlenül eredményezte a kontinens „kemény hatalmi” képességeinek drasztikus csökkenését. (17.).
A fentiek remekül mutatják, merre is mozdult el az amerikai jobboldal 2005 óta.
Ki mondaná ma az iraki háborúra azt, hogy jó ötlet volt? És nem Amerikából jönnek éppen a leghevesebb haditudósítások az abortusz elleni harc terén? Eközben persze a bevándorlásról, iszlamizációról, keresztényellenességről, liberalizmusról megfogalmazott kritikák teljesen valósak – éppen csak ott tévedett a szerző, hogy most már Amerika is öles léptekkel igyekszik felzárkózni ehhez a problémahalmazhoz.
Ezt Weigel kétségkívül nem látta, nem láthatta előre: „nem állítom, hogy az Egyesült Államok (...) tökélyre jutott”, de „faji kérdések esetében sokkal inkább egyenlőségre törekvő hozzáállást találunk Amerikában”, és „mindent állíthatunk az Egyesült Államokról, de azt biztosan nem, hogy krisztofób vagy posztkeresztény társadalom lenne”. (30-31.).