George Weigel könyve rávilágít arra, hogyan látták az amerikai neokonok a kétezres évek elején Európát.
George Weigel a washingtoni Etikai és Közpolitikai Központ kutatóprofesszora, akinek eredetileg még 2005-ben írt könyvét idén adta ki magyarul az MCC Press.
A Kocka és katedrális kétségkívül formabontó és könnyen olvasható kiadvány, mely elsősorban azért érdekes, mert bemutatja a nagy önbizalommal rendelkező neokon gondolkodást, amellyel Európához viszonyult Amerika a kétezres évek elején, s eközben legitim kritikát fogalmaz meg Brüsszellel szemben, melynek máig hasznát vehetjük.
A mélyen katolikus Weigel alapvetése, hogy Európa ma két világnézet –
– között vergődik, melyeknek megtestesítője Mitterrand La Grande Arche de la Défense-e, illetve a Notre-Dame (utóbbi méretét tekintve kényelmesen elférne az előbbiben).
Mielőtt továbbvinnénk ezt a hasonlatot, érdemes bemutatni Weigel fő kutatási témáját: a szerző azon morfondírozik, Európa miért nem lép fel az iszlamizáció ellen, miért nem áll ki az öreg kontinens Izrael mellett, miért nem Európa vállal nagyobb részt a NATO-ban, miért tapsoltak egy ír rockkoncerten, amikor az énekes bemondta, hogy Ronald Reagan meghalt, miért nem támogatják az európaiak jobban az iraki háborút, vagy éppen miért lelkesednek Európában az abortusz iránt? (21-27.).
A szerző szerint Európa hitehagyása és bizonytalansága közvetlenül eredményezte a kontinens „kemény hatalmi” képességeinek drasztikus csökkenését. (17.).
Ki mondaná ma az iraki háborúra azt, hogy jó ötlet volt? És nem Amerikából jönnek éppen a leghevesebb haditudósítások az abortusz elleni harc terén? Eközben persze a bevándorlásról, iszlamizációról, keresztényellenességről, liberalizmusról megfogalmazott kritikák teljesen valósak – éppen csak ott tévedett a szerző, hogy most már Amerika is öles léptekkel igyekszik felzárkózni ehhez a problémahalmazhoz.
Ezt Weigel kétségkívül nem látta, nem láthatta előre: „nem állítom, hogy az Egyesült Államok (...) tökélyre jutott”, de „faji kérdések esetében sokkal inkább egyenlőségre törekvő hozzáállást találunk Amerikában”, és „mindent állíthatunk az Egyesült Államokról, de azt biztosan nem, hogy krisztofób vagy posztkeresztény társadalom lenne”. (30-31.).
Ahogyan a gunyoros mém mondja: „this post did not age well”.
Eközben a szerző, néhány világos hibája mellett, éleslátást és már-már jósképességeket mutat Kelet-Közép-Európa kapcsán. Weigel komplett fejezetet szentel a történelem mozgásának, melyet szerinte nem a gazdaság vagy a progresszió végez, hanem elsősorban a kultúra, a nemzeti identitás és a hit.
Mickiewicz, Sienkiewicz, Słowacki írásaihoz nyúl, továbbá a cseh Václav Havelhez és Václav Bendához, és természetesen – a most már Szent – II. János Pál pápához. „Közös szálként köti össze ezeket az egymástól eltérő gondolkodókat az a meggyőződés, hogy a történelem legmélyebb áramlatai valójában lelki és kulturális természetűek, nem pedig politikai vagy gazdasági jellegűek”. (33-34.).
Ezzel állítja szembe Joseph Weiler amerikai jogtudós ítéletét, miszerint Nyugat-Európa ma „krisztofób”, azaz irtózik Krisztustól. Mivel Európa nemet mondott Auschwitzra, azt pedig a jobboldallal, utóbbit pedig a kereszténységgel azonosítja, így elutasítja a gondolatot, hogy a kereszténységnek bármi köze lehessen Európához.
Weiler, aki hithű zsidó szerző, 1968 lelki és szellemi pusztítására, a „hiperszekularizációra”, és a demokrácia gyökereinek téves megjelölésére – baloldali eredetnarratíva a keresztény gyökerek hangsúlyozása helyett – mutat. (69-72). Európa ma nem csak azt hiszi, hogy van politika Isten – „Ábrahám, Izsák, Jákob és Jézus Istene” – nélkül, hanem hogy csak ilyen politika létezhet. (144.).
Weigel egyenesen látnokian mutatott rá a lengyel és cseh politikai hagyományra, s bár a magyar hagyományt nem ismerhette, kétségkívül az elsők között kereste az amerikai jobboldal megújulásának tradícióját Kelet-Közép-Európában.
Más kérdésekben – így például neokon kiállásában az iraki háború mellett, faji ügyekben való derűlátásában vagy a keresztény Amerika rendíthetetlenségében – eljárt felette az idő, azóta volt Iszlám Állam, BLM, Biden-győzelem, stb. S kevés dolog tehetne vaskosabb pontot a könyv végére, mint hogy a CPAC-et nemrég Magyarországon tartották meg, ahol a magyar konzervativizmus tanácsait hallgatták a világ konzervatív vezetői. Weigel következő könyve elmélázhat majd azon, hogy a Szent István Bazilika hányszor fér el Grande Arche de la Défense-ben – ha már a Notre-Dame azóta részben leégett.
George Weigel: Kocka és katedrális. Európa, Amerika és az Isten nélküli politika. Bp., MCC Press, 2022., 176 oldal
Fotó: Unsplash
„Washingtonból nézve a világ” – A Stratéga ezúttal az amerikai fővárosban járt, ahol szó esett a migrációs válság valódi tétjéről, Trump külpolitikájáról és Magyarország békepárti szerepéről.
Akármilyen mély politikai megosztottságot élünk is át, hazánk még mindig egy nyugalmas szeglete a nyugati világnak. Szilvay Gergely írása.
„A Tisza további, októberi mélyrepülése várható” – írták az elemzésben.
Most aztán valóban meg lettek szólítva.
Egyetlen amerikai cég többet ér, mint az Európai Unió húsz legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalata együttvéve.
A jobboldal újabb régiót hódított meg Olaszországban. Meloni sikerszériája folytatódik, az ellenzék pedig képtelen megtörni lendületét.
A dackorszak életkori sajátosság, van, hogy egyszerűen túl kell élni, ám van, hogy elkerülhetetlen a szakértő bevonása. Olyan erős Magyarországon a fejlesztés, hogy komoly neuroturizmus indult el.
Ennél jobb reklámot nem is kaphatott volna a kötet.
