Minderre egyesek a „bárholok” és „valaholok” vitájára utalnak. A valaholok azok a britek – a társadalom 60%-a – akik nem költöztek sokkal messzebb, mint ahol gyerekként éltek. Cambridge-ben Orr két embert ismert, aki ilyen, és nem oktatók: az egyik taxisofőr, a másik portás. Mind a ketten a Brexitre szavaztak.
Cambridge, Oxford, London viszont tele van „bárholokkal”, akik a „globális faluban” élnek és „világpolgárok”. A gyökértelenség Orr szerint olyan, mint a covid, hiszen gyorsan terjed: a bárhol-emberek örömmel terjesztik hitüket, miszerint nem kell kötődni valláshoz, nemzethez, családhoz.
Ez ma az elit krédója, a davosi ember krédója, aki a világ tetején él egy semleges országban, mindentől távol.
De ennél bonyolultabb a kérdés Orr szerint. Az emberekben vágyódás van, hogy tagja legyen az emberiségnek, ám eközben tudja, hogy ilyen fogalom nincsen. Az ellenforradalmárok szerint egyenesen nincsen ember, csak angol, magyar vagy perzsa. Egyikünk sem „ember”, mindannyian rendelkezünk gyökerekkel, otthonnal. Ezt az ellentmondást nehéz feloldani.
A vallásfilozófus végül kifejtette: az ábrahámi monoteista vallások, főleg a kereszténység nagyon sikeresen egyesítette az emberi képzeletben az istenit és a konkrét, földi dolgokat. Egy katolikus elmehet egy budapesti templomba, és megteheti ugyanazt, amit egy Buenos Aires-i templomban csinálnak – akár helyet is cserélhetnek. Idő és tér nem korlátozza őket, csatlakoznak az örökhöz, a szentek birodalmához, és gyakorolják az eukarisztiát – és ez egy figyelemre méltó sikertörténet a történelemben.