„Kár lenne Budapesten leírni a jobboldalt, küzdeni kell” – Tarlós István a Mandinernek

Mi történt a választáson? A Mandiner a magyar nyilvánosság neves szereplőit kérdezi meg új sorozatában a választás tanulságairól. Újabb interjúalanyunk:Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere.

***

Meglepte a választás eredménye?

Tulajdonképpen az arányok leptek meg inkább a választás sikerében. Az ellenzék azt hitte a hatpárti koalíciójáról, hogy ha összerakja mindenét, amije csak van, akkor a különböző saját értékek egyszerűen összeadódnak, a hibák pedig elmosódnak. Képiesen szólva

egy pár zöld bokazokni, meg egy fekete cilinder.

Ezt mind ráadták a boldogtalan Márki-Zayra, de ráadásul még a méretek se stimmeltek. Aztán mikor kiküldték a színpadra, csodálkoztak, hogy mindenki hahotázik, senki nem veszi komolyan. A végén tán ők maguk sem.

Mégis sokan úgy látták, ő lesz az, aki alapvetően jobboldali figuraként összetartja majd ezt a csapatot, és hoz még jobbos szavazókat is.

Márki-Zay jobboldaliságát se nagyon vették komolyan. Jobboldali keresztény emberként reklámozza magát egy olyan politikus, aki a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció, valamint az annál is távolabbi identitású Momentum szövetségeseként akar leváltani egy jobboldali kormányt? Ilyen trükkel eddig még senki nem próbálkozott.

még saját frakciója sem volt. Legalábbis nehéz azt gondolni, hogy Gyurcsány Ferenc azt mondta volna, „igen, kapitányom, a kedvedért csinálok egy hátraarcot, és mostantól én is keresztény, jobboldali politikát folytatok”. El tudja képzelni, hogy ez így lett volna, amíg mögötte áll a DK? Egyébként a jelekből ítélve mintha Gyurcsány sem Márki-Zayért, sem Karácsonyért nem rajongana.

Az eredmények megismerése után aztán korántsem állt mögötte, csak a momentumos Donáth Anna és Karácsony Gergely főpolgármester volt vele hajlandó egy színpadra állni. Sajnálta ön akkor Márki-Zayt?

Én nem kedvelem őt, megvan a véleményem a személyiségéről. Ha tényleg ő maga akart egyedül a kamerák elé állni, annak is meg lehetett az előzménye. Abban sem vagyok biztos, hogy Márkit idehaza találták ki.

és nem is hiszek annak önkéntességében. Ettől függetlenül szerintem minden jóérzésű emberben felébredt a sajnálat vagy empátia Márki-Zay iránt, aki látta, hogy mennyire magára hagyták a legnehezebb pillanatban, ráadásul a gyermekeivel, akikért nekem fájt a szívem. Úgy érezhették, mindenki az apjukat bántja. Nagyon nem volt elegáns, amit tettek vele a szövetségesei. Ugyanakkor sokat elárul ez a gesztus arról is, hogy mennyit ért ez az úgynevezett ellenzéki összefogás.

Az az összefogás, amely sokszínű egységet hirdetett, s ami ön szerint elbukott emiatt a heterogenitás miatt.

A politikai érzelmektől függetlenül sem nagyon lehet különböző ideológiák mentén, egy közös gyűlöletből táplálkozva, megfelelő vezető, kormányzóképesség és szavahihetőség hiányában hatalomvágyakat kielégíteni. Kiszámítható, stabilan működő hatalmi gépezetet, mint a kormány, amely ad is az embereknek – egyebek mellett biztonságérzetet – ilyen gyenge elképzeléssel az ellenzéki összefogás nem lehetett képes leállítani, vagy hitelteleníteni. Még kevésbé olyan, papagájszerűen ismételt vádakkal, amelyek nagyjából egészében épp önmagukkal szemben megállnak. Ennek az ellenzéknek fenyegetőzésen, vádaskodáson kívül nem volt olyan mondanivalója, ami a többséget megérintette volna.

Kivéve Budapestet. Hogyhogy itt nem sikerült az áttörés?

Az egyedüli Budapesten sem azért nyert az ellenzék – jellemzően szerény különbséggel –, mintha felmutatott volna valamit. Európa már rég olyan, hogy rendszerint a nagyvárosokban, különösen a fővárosokban koncentrálódik az offenzív és fölényeskedő baloldali-liberális véleményformáló humánértelmiségi elit. Módszereit tekintve szerintem bolsevista stílusú, kizárólagosságra törekvő. Akkor is, ha ezt a jelzőt, nyilván nem véletlenül, harminc éve gúnyosan tagadja és bagatellizálja.

Ha nem, akkor elintéz egy kis jogállamisági tortúrát. Az a meghatározó réteg, amelyik a jórészt kezében tartott kulturális szektor és vele baráti média segítségével, hatékony propagandával képes napról-napra a konvencionálistól meghatározóan eltérő ideológiákkal és felfogásokkal átmosni a hatótávolságon belül élő emberek sokaságának, főként fiatal korúaknak agyát. Nem véletlen, hogy tudomásom szerint Európában már csak a spanyol fővárosnak van jobboldali választott főpolgármestere. Azért hangsúlyozom, hogy választott, mert Hollandiában például a király nevezi ki a polgármestereket.

2010-ben és 2014-ben mégis sikerült az ön személyében jobboldali főpolgármestert választani, és a választókerületek többsége is narancsba borult – most nagyon nem ez a helyzet, az országos kétharmad dacára.

Az egy kegyelmi állapot volt, hogy 65 év után először jobboldali városvezető nyerhetett a tanácsi idők, és a húszéves Demszky-éra után, ráadásul kétszer. Egyébként hozzátenném, nem voltak olyan nagy különbségek most ezekben a budapesti választókerületekben a Fidesz rovására, mint vidéken a javára, ahol a Fidesz valósággal letarolta az ellenzéket. Vagyis az egyébként tényleg jellemzően inkább liberális baloldali beállítottságú fővárosban is van keresnivalója a jobboldali, akár keresztény felfogásnak, szóval

Itt is küzdeni kell, ahogy 2006 és 2010 között küzdöttünk.

Ugyanakkor olyan, sok ellenzéki számára is szimpatikus egyéni jelöltek, mint Bús Balázs, Böröcz László, vagy akár Fürjes Balázs sem tudott nyerni, ráadásul olyan kihívókkal szemben, mint Szabó Tímea, Csárdi Antal vagy éppen Hajnal Miklós.

Túlsúlyba kerültek a protest szavazatok. Nem elsősorban a személyekről szólnak az országgyűlési választások. Sajnálom az említett kormánypárti jelölteket, személyiségüket tekintve valamennyien magasabb színvonalat képviselnek, mint legyőzőik. Csárdi, Hajnal, és Szabó Győzelme Böröcz, Fürjes és Bús felett egyértelmű kontraszelekciós tünet.

Miben látja a Fidesz-KDNP átütő sikerének magyarázatát?

A szavazópolgároknak volt összehasonlítási alapjuk. Nem állítom, hogy a Fidesz hiba nélkül működik és kormányoz, de az összerakhatatlan ellenzéki alternatívával ellentétben egységes, együttműködő, professzionális politikai közösség. Az elmúlt 12 évben az ország gazdasági mutatói egyértelműen jobbak, mint 2010 előtt. A rezsicsökkentés, a 13. havi nyugdíj, a nyugdíjprémium, a CSOK, a családpolitika egésze, a foglalkoztatottság javulása tömegek érdekeit szolgálta, szolgálja.

Az ellenzék EU-val szemben megalázkodó politikájával szemben a kormány az unió eredeti szabályainak megfelelő nemzeti felfogással figyel az ország lehetőség szerinti szuverenitására. A kormány egyértelműen védi Magyarország polgárait az illegális határátlépési kísérletek várható következményeitől. Védelmezi és támogatja a hagyományos, a nemzet továbbélését is biztosító családmodellt. A lehetőségek keretei között felelősséggel kezelte-kezeli a súlyos járványhelyzetet, az ellenzék folyamatos felelőtlen támadásaitól, uszításaitól kísérve. A legfontosabb pedig, hogy minden erejével óvja az országot a szomszédunkban zajló szörnyű háborúba való belekeveredéstől, amit az ellenzék a legjobb indulattal sem mondhat el magáról. Ezzel párhuzamosan

A felsoroltak közül a kormány gyakorlatilag semmihez nem kapott ellenzéki támogatást. A hatalomvágy diktálta politikai támadások folytonos fenntartása alighanem ködbe borította az ellenzéki megmondó emberek elméjét. Bármit tett a kormány, ők támadtak. Nem tartotta vissza őket sem járvány, sem háború. Mindez megtette hatását, így kaphatott a jelenlegi kormánypárt szinte példa nélküli újbóli felhatalmazást a választóktól. Saját identitását lényegében feladva minden politikai erő ellene szegült, aztán mégis ez lett a vége.

A nép másként látta a dolgokat, mint az ellenzék. Úgy látszik, a választók nagyobbik fele azt sem nagyon akarja, hogy az országban ugyanaz történjék, ami a fővárosban folyik harmadik éve. Jelentőségteljes fejlemény, hogy komolyabb kivetni valót a választás menetében még az EBESZ sem talált.

Mérő László matematikus maga vallotta be, hogy szó sem volt csalásról, tévedtek, nem értették meg a vidéki embereket. Voltak azonban ennél sokkal durvább, már-már szafari jellegű beszámolók is ellenzéki szavazatszámlálóktól, vitriolos megjegyzésekkel, parasztozással, cigányozással, fogatlanozással.

Nekik a néppel magával van bajuk. Volt olyan liberális vezető, aki korábban sajnálkozva emlegette, hogy a népet nem lehet leváltani. Nézze, ezek a posztok és blogok, ez az egész internetes háború minősíthetetlen hangnemben zajlik. Hogyha a konzervatív politikusok közül valaki kicsit is csípőset mond, akkor hetekre, hónapokra ő a téma az úgynevezett független médiában, fordított esetben a legútszélibb fogalmazvány sem zavarja őket. A fő bajuk az, hogy szerintük csak az a demokrácia, ha az ő akaratuk és értékrendjük jut érvényre.

hangulatkeltéssel, fenyegetőzéssel, a külföldi beavatkozás utáni epekedéssel, amiből nem úgy tűnik nekem, hogy a hazájuk a legfontosabb, hanem a hataloméhségük kielégítése. Szomorú az, hogy magukhoz sem tértek a hatpárti koalíció tagjai a súlyos vereségből, megmondó embereik – miközben már egymást is gyepálják – máris folytatják a fenyegetőzést, vádaskodást, kacsintgatnak az obstrukció felé is, mintha mi sem történt volna. Győzködik magukat a hatpártiak, hogy jó az ellenzéki összefogás, csak egy kis reformra szorul. Úgy néz ki. nem esik le náluk a tantusz. A Gondviselés Magyarország mellé állt, de nem lesz könnyű dolga a kormánynak.

Megindítják Magyarország ellen a jogállamisági mechanizmust, közben zajlik a háború. Gondolom, ön sem véletlenül fogalmazott úgy, hogy a kormány védi a „lehetőség szerinti szuverenitást”.

Nos, ez egy tojástánc, azt kell mérlegelni a kormánynak és a miniszterelnöknek, hogy Magyarország érdekeit szem előtt tartva hogyan lehet olyan ügyesen politizálni, hogy ezzel párhuzamosan az országot a legkevesebb kár érje.

A lengyelekről, amióta beálltak az ukrán projektbe, láthatóan leszálltak, Magyarország viszont nehezen követheti ezt az utat úgy, hogy Kijevből napi szinten szólnak be Budapestnek.

A külügy nem az én kompetenciám, de annyi biztos, hogy kényes helyzetben vagyunk mindenképpen. Sokat jártam Kárpátalján, tudom, hogy a magyar nyelv használata sem volt korábban sem egyszerű kérdés. Viszont azt látom, hogy a magyar és ukrán menekültek befogadásával és a megfelelő diplomáciával eddig a kormány és a magyar miniszterelnök elég profi módon kezelte ezt a problémát is. A kétoldalú viták rendezésének nem most van itt az ideje. Közelítsük meg a dilemmát az összehasonlítási alap oldaláról: képzeljük el, hogy – a rendelkezésre álló ismereteink alapján –

Visszatérő érvük, hogy a győzelmük esetén nem indítja meg Brüsszel a mechanizmust...

Nézze, az ország lakosságának túlnyomó többsége nem veszítette el a józan ítélőképességét. Ez a jogállamisággal való játszadozás azt jelenti, hogy ürügyet keresnek és megtalálják. A magyar politika, ha meggondolja, az Európai Unió eredeti alapelveivel meglehetősen harmonizál, más kérdés, hogy mit tartanak ma uniós értékeknek éppen. Mindenesetre a végtelenségig nem mehetnek el Magyarországgal szemben, és én valamiért úgy érzem és úgy gondolom, hogy végső soron a lengyelek sem fognak elfordulni tőlünk. Varsó feltehetőleg nem fog asszisztálni ahhoz, hogy Magyarországot az EU leépítse. Ami pedig azt illeti, semleges értékelés sem nagyon juthat más következtetésre, mint, hogy jelenleg egyértelmű a különbség a kormánypárt rátermettsége, illetve az ellenzék elfogadhatatlansága között.

Nyitókép: MTI

Választásértékelő sorozatunk eddigi interjúi:

Beer Miklós: Nagyon sajnálom Márki-Zay Pétert

Kemény Dénes: Vannak viták, amik csak az öltözőkbe valók

Csókay András: A kiábrándult baloldaliak is a jobboldalhoz fordultak

Máthé Zsuzsa: Azok fogtak össze, akik egy kanál vízben is megfojtanák egymást