Mi történt a választáson? A Mandiner a magyar nyilvánosság neves szereplőit kérdezi meg új sorozatában a választás tanulságairól. Újabb interjúalanyunk: Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet vezetője.
***
Meglepte a választási eredmény? Mi volt az első reakciója?
2002-ben a XI. kerületben, szavazatszámlálóként éltem meg a voksolás napját. Éjjel, fáradtan, belázasodva tántorogtam haza a szüleimhez. Pocsék érzés, nagy pofon volt, szó szerint belebetegedtem. Idén – 20 évvel és négy gyermekkel bölcsebben – fordult elő másodszor, hogy nem a szeretteim körében vártam az eredményeket. Nem tartozom a hurráoptimisták táborába, szóval egy vékonyka győzelemnek is örültem volna, ahogy azonban narancsba borult az ország, az nem várt boldogság volt.
A gyermekvédelmi népszavazás viszont érvénytelen lett. Nagy kudarc?
Sokan igyekeztek bagatellizálni a kérdést, mondván, ezek a veszélyek úgyse érnek ide... mások a szexuális kisebbségek elleni gyűlöletkeltésnek igyekeztek beállítani a kezdeményezést. Miközben látjuk, hogy ez a nemeket és a szexualitást újraértelmezni kívánó ideológia milyen gyorsan lett a nemzetközi térben sok helyen jogszabályilag megtámogatva, és hogyan jutott be aztán az oktatási intézmények falai közé, a segítő szakmák protokolljait is átalakítva.
Ugyanakkor nem lehet elégszer ismételni, hogy nem valakik ellen, hanem a gyermekeinkért szavaztunk, vagyis azért, hogy a minket követő generációknak esélyük legyen lelki békében felnőni. Úgy vélem, akik érvénytelen szavazásra biztattak, azok a 2004. december 5-ei népszavazás ellen hergelők vétségét ismételték meg –
külhoni testvéreink helyett ezúttal a magyar gyerekeket árulva el.
Ettől függetlenül az érvényesen szavazók világosan kijelölték, megerősítették azt az utat, amin tovább kell mennünk. Az emberi identitás legmélyebb rétegét a gyerekeinkben senki ne próbálja piszkálni!
Márki-Zay Péter családcentrikus, mélyen vallásos emberként jelent meg a politikai színtéren. Vajon mi az oka, hogy az emberek nem voltak vevők erre a „politikai termékre”?
Éppen az, amit a kérdésében is felvet: hogy egy tervezőasztalon elképzelt, szavazatmaximalizálási céllal megkonstruált „termék” volt. Vannak országok, ahol működik ez a modell, ahol forgatókönyvírók vonalvezetését követve, színészként játszik el valaki egy politikai figurát – mi, magyarok erre nem vagyunk vevők. A választás legnagyobb, leginkább bizakodásra okot adó tanulsága ez számomra.