Timaffy nem véletlenül volt képes érzékenyen nyúlni a paraszti polgárosodás témájához, akár a paraszti társadalom tetején, akár az alján találkozott a polgárosodás típusaival. Hiszen Északnyugat-Magyarországon élt, egy olyan régióban, amelyben a paraszti népesség jelentős részének kapitalizálódása korán megkezdődött, de
a Szigetköz sokáig, egészen a 20. század közepéig megőrizte a régiótól elütő archaikus arculatát.
Timaffy László többgenerációs tanító-, illetve tanárcsaládból származott. Nagyapja, az ország túlsó feléről, a partiumi Szatmárnémetiből elszármazott id. Timaffy Endre a Szigetköz tájegységhez tartozó Vajkán volt tanító, és ebben a minőségben – a kornak megfelelően – afféle univerzális hivatalnok: jegyző, postamester és anyakönyvvezető egy személyben. Jogosan nevezték el a „falu mindenesének”. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a helyén maradt, feltehetően ez vezetett meggyilkolásához a diktatúra bukását követően. Ifjabb Timaffy Endre folytatta apja mesterségét. Az ő fia, László Mosonszentandráson született 1916-ban. Mivel Mosonszentandrás a később Burgenlandnak nevezett terület részeként Ausztriához került, ezért ifjabb Timaffy Endre családjával átköltözött Moson mezővárosába.
A mosoni elemi iskola után Timaffy László a közeli Magyaróvár piarista gimnáziumában folytatta a tanulmányait. A két település csak később, 1939-ben egyesült, bár az egyesülés kérdése évtizedenként visszatért az 1910-es évek elejétől kezdve. Az ifjú földrajz-történelem szakon tanult a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol Teleki Pál, Cholnoky Jenő és Baktay Ervin előadásait hallgatta. Ezzel párhuzamosan elvégezte a gazdaságtudományi szakot a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Diplomája megszerzését követően a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanársegédi állásban tanított. 1939-ben védte meg doktori disszertációját, amelynek témája a Szigetköz vízrajza volt. Disszertációja még ebben az évben könyv formájában megjelent. Timaffy később is visszatért a Szigetköz tájegységhez. Talán senki nem ismerte úgy a Szigetköz föld- és vízrajzát, növény- és állatvilágát, népének tárgyi és szellemi kultúráját, hagyományait, népköltészetét és tradicionális mesterségeit (halász, pákász, molnár, aranymosó), mint Timaffy.
1943-ban fölvették a Magyaróvári Mezőgazdasági Főiskolára, ahol agrárföldrajzot és agrárpedagógiát oktatott. Az üzemtani tanszék keretében kutatta a szigetközi és rábaközi népi gazdálkodást. Timaffy megalapította a Széchenyi Népfőiskolát (1944-1949).