Írta: Paár Ádám
A magyar néprajztudomány számos művelője töltött be hosszabb-rövidebb ideig közéleti szerepet. Közéjük tartozott a 106 éve, 1916. április 16-án született Timaffy László, akire leginkább tanárként és néprajzkutatóként, a Szigetköz kutatójaként hivatkoznak manapság, de életének egy szakaszában igyekezett közéleti aktivitással szolgálni szűkebb hazája, Moson régió lakosságát.
1991-ben tanulmánykötet jelent meg Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, ekkor művelődési és közoktatási miniszter tiszteletére. A Duna menti népek hagyományos műveltsége című kötetben Timaffy László, a Szigetköz kutatója írt a „paraszti üzemtanról”. A Szigetközre utalva az „ezer sziget doktora” névvel illetett Timaffy saját szűkebb pátriájából vett példákkal, afféle paraszti karriertörténetekkel illusztrálta a paraszti gazdálkodás racionalitását.
Megható szavakkal emlékezett meg a szürke hétköznapok e robotos hőseiről. Például az 1897-ben született Cser Pál csornai nagygazdáról, aki 18 holdat vett át apjától, és ügyes bérletekkel, földvásárlásokkal 60-80 holdas gazdaságot alapított. Ezt a típust nevezték hol kupecparasztnak, hol kuláknak, rendszertől függően; holott Dániában, Ausztriában, Németországban vagy Hollandiában az ilyen parasztgazdák a társadalom megbecsült tagjai, az újságot járató, könyvtárba-múzeumba-színházba járó, szövetkezetet alapító, könyvelést vezető vidéki középosztály oszlopai. Több évtizedes adósságot dolgozott le Timaffy,
amikor példaként mutatta be ezt a sokat szidott-becsmérelt parasztkaraktert.
De éppolyan tisztelettel szólt az 1905-ben született zsellér Horváth Józsefről, aki, ha más módon is, de éppúgy képviselte a vállalkozó szellemet, mint földije, a módos Cser Pál. Horváth kitanulta a csizmadia mesterséget, emellett ügyesen termelt két hold földjén. Zöldséget termesztett, kihasználva a termőtalaj és a kisméretű föld adottságait. Az őszi betakarítástól tavaszig kocsijával járta a falvakat, és eladta a csizmákat. Tavasztól őszig viszont a földműveléssel foglalkozott.
A gyors észjárású, szorgalmas kétlaki, paraszt-kézműves zsellér példája bizonyítja, hogy a józan kalkuláció, a szó legjobb értelmében vett üzleties szellem és az önmenedzselés nem volt a módos nagygazdák privilégiuma, a szegényebbek is vágytak a gyarapodásra, és ha volt tehetségük valamihez, azt igyekeztek kamatoztatni. Ahogyan Timaffy írta, Horváth
„most, öreg korára is szívesen gondol vissza kettős életére, mert változatos volt, és jól meg is élt belőle családjával együtt”.
Érdekes a sorrend: a változatosság az öreg zsellér számára is érték. A rendszerváltás előtt Horváth sorsa úgy is olvasható volt, mint a mezőgazdasági melléküzemág dicsérete, az 1990-es években pedig úgy, mint a leleményesség és egyéni vállalkozási kedv méltatása.