„Jó magyar emberekké kívántuk nevelni őket, akik múltunkkal, hagyományainkkal, szellemi értékeinkkel tisztában vannak.” Volt néprajzkutató, népfőiskola-alapító, a Szigetköz örökségének kutatója és '56-os elítélt is: Timaffy Lászlóra emlékezünk.
Írta: Paár Ádám
A magyar néprajztudomány számos művelője töltött be hosszabb-rövidebb ideig közéleti szerepet. Közéjük tartozott a 106 éve, 1916. április 16-án született Timaffy László, akire leginkább tanárként és néprajzkutatóként, a Szigetköz kutatójaként hivatkoznak manapság, de életének egy szakaszában igyekezett közéleti aktivitással szolgálni szűkebb hazája, Moson régió lakosságát.
1991-ben tanulmánykötet jelent meg Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, ekkor művelődési és közoktatási miniszter tiszteletére. A Duna menti népek hagyományos műveltsége című kötetben Timaffy László, a Szigetköz kutatója írt a „paraszti üzemtanról”. A Szigetközre utalva az „ezer sziget doktora” névvel illetett Timaffy saját szűkebb pátriájából vett példákkal, afféle paraszti karriertörténetekkel illusztrálta a paraszti gazdálkodás racionalitását.
Megható szavakkal emlékezett meg a szürke hétköznapok e robotos hőseiről. Például az 1897-ben született Cser Pál csornai nagygazdáról, aki 18 holdat vett át apjától, és ügyes bérletekkel, földvásárlásokkal 60-80 holdas gazdaságot alapított. Ezt a típust nevezték hol kupecparasztnak, hol kuláknak, rendszertől függően; holott Dániában, Ausztriában, Németországban vagy Hollandiában az ilyen parasztgazdák a társadalom megbecsült tagjai, az újságot járató, könyvtárba-múzeumba-színházba járó, szövetkezetet alapító, könyvelést vezető vidéki középosztály oszlopai. Több évtizedes adósságot dolgozott le Timaffy,
De éppolyan tisztelettel szólt az 1905-ben született zsellér Horváth Józsefről, aki, ha más módon is, de éppúgy képviselte a vállalkozó szellemet, mint földije, a módos Cser Pál. Horváth kitanulta a csizmadia mesterséget, emellett ügyesen termelt két hold földjén. Zöldséget termesztett, kihasználva a termőtalaj és a kisméretű föld adottságait. Az őszi betakarítástól tavaszig kocsijával járta a falvakat, és eladta a csizmákat. Tavasztól őszig viszont a földműveléssel foglalkozott.
A gyors észjárású, szorgalmas kétlaki, paraszt-kézműves zsellér példája bizonyítja, hogy a józan kalkuláció, a szó legjobb értelmében vett üzleties szellem és az önmenedzselés nem volt a módos nagygazdák privilégiuma, a szegényebbek is vágytak a gyarapodásra, és ha volt tehetségük valamihez, azt igyekeztek kamatoztatni. Ahogyan Timaffy írta, Horváth
„most, öreg korára is szívesen gondol vissza kettős életére, mert változatos volt, és jól meg is élt belőle családjával együtt”.
Érdekes a sorrend: a változatosság az öreg zsellér számára is érték. A rendszerváltás előtt Horváth sorsa úgy is olvasható volt, mint a mezőgazdasági melléküzemág dicsérete, az 1990-es években pedig úgy, mint a leleményesség és egyéni vállalkozási kedv méltatása.
Timaffy nem véletlenül volt képes érzékenyen nyúlni a paraszti polgárosodás témájához, akár a paraszti társadalom tetején, akár az alján találkozott a polgárosodás típusaival. Hiszen Északnyugat-Magyarországon élt, egy olyan régióban, amelyben a paraszti népesség jelentős részének kapitalizálódása korán megkezdődött, de
Timaffy László többgenerációs tanító-, illetve tanárcsaládból származott. Nagyapja, az ország túlsó feléről, a partiumi Szatmárnémetiből elszármazott id. Timaffy Endre a Szigetköz tájegységhez tartozó Vajkán volt tanító, és ebben a minőségben – a kornak megfelelően – afféle univerzális hivatalnok: jegyző, postamester és anyakönyvvezető egy személyben. Jogosan nevezték el a „falu mindenesének”. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a helyén maradt, feltehetően ez vezetett meggyilkolásához a diktatúra bukását követően. Ifjabb Timaffy Endre folytatta apja mesterségét. Az ő fia, László Mosonszentandráson született 1916-ban. Mivel Mosonszentandrás a később Burgenlandnak nevezett terület részeként Ausztriához került, ezért ifjabb Timaffy Endre családjával átköltözött Moson mezővárosába.
A mosoni elemi iskola után Timaffy László a közeli Magyaróvár piarista gimnáziumában folytatta a tanulmányait. A két település csak később, 1939-ben egyesült, bár az egyesülés kérdése évtizedenként visszatért az 1910-es évek elejétől kezdve. Az ifjú földrajz-történelem szakon tanult a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol Teleki Pál, Cholnoky Jenő és Baktay Ervin előadásait hallgatta. Ezzel párhuzamosan elvégezte a gazdaságtudományi szakot a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Diplomája megszerzését követően a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanársegédi állásban tanított. 1939-ben védte meg doktori disszertációját, amelynek témája a Szigetköz vízrajza volt. Disszertációja még ebben az évben könyv formájában megjelent. Timaffy később is visszatért a Szigetköz tájegységhez. Talán senki nem ismerte úgy a Szigetköz föld- és vízrajzát, növény- és állatvilágát, népének tárgyi és szellemi kultúráját, hagyományait, népköltészetét és tradicionális mesterségeit (halász, pákász, molnár, aranymosó), mint Timaffy.
1943-ban fölvették a Magyaróvári Mezőgazdasági Főiskolára, ahol agrárföldrajzot és agrárpedagógiát oktatott. Az üzemtani tanszék keretében kutatta a szigetközi és rábaközi népi gazdálkodást. Timaffy megalapította a Széchenyi Népfőiskolát (1944-1949).
Mint írta, „a népfőiskola céljaként látó emberekké, olyan jó magyar emberekké kívántuk nevelni őket, akik múltunkkal, hagyományainkkal, szellemi értékeinkkel tisztában vannak”. A népfőiskola sorsa leképezte a 20. század második fele magyar történelmének kálváriáját: két alkalommal szakadt meg a tevékenysége, egyszer 1944-ben, a német megszállás és következményei, majd 1949-ben, a kommunista fordulat következtében.
Dokumentumfilm Timaffy Lászlóval
Timaffy néprajzkutatóként a Szigetköz teljesen magyar etnikumú és nyelvű közösségével azonosult. Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye északnyugati, mosoni részén azonban a németség egy tömbben élt. Timaffy támogatta a szigetközi magyarok betelepítését a német (heidebauer) falvakba; ebből éles sajtópolémiája támadt 1945-ben a német nemzetiségű Wachtler Istvánnal, a mosonszentjánosi választókerület volt képviselőjével. Timaffy „új honfoglalásként” láttatta cikkében a szigetközi magyarság költözését a kitelepítésre ítélt németek közé, pusztán azért, mert szerette a szigetközi embereket. Ahogyan Victor Hugo írja a Nyomorultakban: „A legkiválóbb elméknek is vannak bálványaik”. Mint sokan, ő is osztozott abban a vélekedésben, hogy a magyarság jelenlétét meg kell erősítni a „német viharsarokban”, Mosonban. Ellenben Wachtler István fölvetette, hogy a földosztással a magyar politikai osztály mindig egy vesztes háború után hozakodik elő, és emlékeztetett a heidebauerek hűségére a magyar államhoz. Az egész nemzetet és a demokráciát bemocskoló tragédiának látta, hogy elkobozzák a hűséges németek földjét. Wachtlernak morálisan igaza volt, de a kor hatalmi logikája nem kedvezett érveinek.
Hamarosan azonban a hatalom egyenlőségjelet tett a vitázók, Wachtler és Timaffy közé, és mindkettőjük sorsa a mellőzés és nélkülözés lett.
A pártállam véget vetett a népfőiskolának. A rendszer urai nem tartottak igényt Timaffy szakértelmére, a néprajzot amúgy is valamiféle gyanús „narodnyik”, „parasztromantikus” jelenségként ítélték meg és el, a paraszti üzemtanra pedig nem tartottak igényt a fölülről létrehozott, „élenjáró szovjet mintát követő” termelőszövetkezetek világában.
A peremre szorított Timaffy kántorként, napszámosként, favágóként, majd Győrben bolti eladóként kereste a kenyerét, végül a Győr-szigeti templom kántora lett.
1956-ban ismét közéleti szerepet vállalt. Szigethy Attila, a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke elküldött egy delegációt Bécsbe, hogy tárgyalásokat folytassanak az Osztrák Parasztszövetség (Bauernbund) vezetőségével. A Bauernbund ígéretet tett a magyar Parasztszövetség életre keltésére, a népfőiskolák támogatására. És hogy miért volt ilyen fontos a Bauernbund? Mert ez a szervezet a kereszténydemokrata Osztrák Néppárt mozgalmi hálózatának legerősebb láncszeme volt, amelyen keresztül informálisan nyomást lehetett helyezni a Néppártra. Timaffy László vezette a küldöttséget.
Szabadulása után furulyatanárként dolgozott. A kádári hatalom enyhülésével párhuzamosan helyzete lassan javulni kezdett. 1958 áttörést jelentett számára: a Szigetköz könyvvel első díjat szerzett az országos néprajzi pályázaton. 1963-tól a győri Szakmunkásképző Iskola tanáraként dolgozott.
Élete megoszlott a tanítás és a néprajztudomány között: huszonegy könyvet és 300 tanulmányt írt. A Szigetköz mellett kutatta a Rábaköz és a Hanság néprajzát is. Figyelme kiterjedt a népi gazdálkodásra, a népi vallásosságra, az állattartásra és a közlekedésre. Tagja volt a Honismeret című folyóirat szerkesztőbizottságának (1978-1987), elnöke a győri Apor Vilmos Népfőiskolának.
Timaffy László 2002-ben hunyt el Győrben. A hédervári iskola mellett vándorserleg és néprajzverseny viseli a nevét. Néprajzi munkái sokáig megkerülhetetlenek lesznek mindazok számára, akik a paraszti gazdálkodással vagy a Szigetköz, Rábaköz és Hanság néprajzával és történelmével foglalkoznak.
Az új magatartásformák ugyanúgy terjednek, mint a járványok, és a 21. századra a túlzások vették át a főszerepet az emberi viselkedés alakításában; az ok az „egyharmados kisebbségek” és a „szuperterjesztők” felemelkedése – állítja önkritikus könyvében Malcolm Gladwell.
Az elnyert összeget felújításra, például tetőfelújításra, külső festésre, illetve a kiírás szerinti munkálatok elvégzésére költhetik el a családok.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Az ESG, azaz a fenntartható szempontok szerinti teljesítmény javítása érdemben segíthet a tőkeköltségek csökkentésében, különösen részvénykibocsátásoknál, de az eredmények ágazatonként, vállalatmérettől és földrajzi helyzettől függően jelentősen eltérhetnek. A kérdés az, hogy elég-e egy jó ESG-értékelés ahhoz, hogy tartós pénzügyi előnyt teremtsen.
Nézze meg az ELTE rektorát, a legnagyobb és a legrégebbi egyetemünk most bizonyította, képes igazságot szolgáltatni.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Szófia jelenleg javaslatokat vár a Gazpromtól.
Fejlett demokráciákban példa nélkül álló módon érvénytelenítette egy szabad elnökválasztás eredményét a román Alkotmánybíróság.
