Véres és pusztító – így ostromolnak városokat a 21. században

Írta: Somkuti Bálint

Folytatódik biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész szerzőnk Háború, közelről sorozata az ukrajnai háború legfontosabb, legérdekesebb aspektusairól és tanulságairól. Az első cikk itt olvasható:

Tényleg elakadt Ukrajnában az orosz hadsereg?

***

Amióta léteznek városok, nemcsak közigazgatási, gazdasági és lakossági központokként funkcionálnak, hanem szimbolikus jelentőséggel is bírnak. A sűrűn lakott területeket katonai erővel bevenni mindig is aránytalanul nagy áldozatokkal járt, védő és támadó számára egyaránt. Éppen ezért

a létező legrosszabb stratégiának nevezte a megerősített, falakkal körbevett városok megtámadását.

Véres, pusztító

A magyar katonai nyelvben helységharc, az angolszász terminológiában MOUT (Military Operations in Urban Terrain), vagy UO (Urban Operations) névvel illetett küzdelmet napjainkban is ugyanaz a két szó jellemzi, mint több ezer évvel ezelőtt: véres és pusztító.

Egy ilyen küzdelemben szinte minden előny a védőé, a fedezéktől kezdve a helyismereten át egészen a civil lakosság támogatásáig, így elkerülhetetlen a támadó jelentős vesztesége és a polgári lakosság elmondhatatlan szenvedése. A falak, épületek megvívása rendszeresen hosszabb ideig, sokszor hónapokig, sőt évekig tart, óriási áldozatokat követelve a védőktől és támadóktól egyaránt.

A hadtörténelem tanúsága szerint a nélkülözésekbe belefáradt támadók győzelmük esetén

Példa erre Magdeburg 1631-es kifosztása, amikor a város 25 ezer főnyi lakosságából mindössze 5 ezer élte túl az ostromot, azt követő fosztogatást és a kirobbant tűzvészt. De ilyen eset volt Badajoz 1812-es ostroma is, amikor a roham során elszenvedett jelentős veszteségeik miatt feldühödött brit-portugál sereg kifosztotta és megtizedelte a város spanyol civil lakosságát. Mindezt úgy, hogy a várost Napóleon megszálló franciái védték.

Budapesttől Groznijig

De nem kell térben és időben ennyire messze mennünk, hogy hasonló tapasztalatokat idézzünk fel. Budapest 1944-45-ös ostroma önmagában hosszabb ideig tartott, mint a Wehrmacht 1940-es Franciaország elleni hadjárata, jelentős késedelmet okozva ezzel a Németország ellen induló Vörös Hadseregnek. Az ötvennapos hadművelet során és után

A helyzet azonban a XXI. században sem változott jelentősen. Az óriási technológiai fejlődés ellenére a városi terep továbbra is egyoldalúan a védőknek kedvez, amely előnyt a hagyományos hadseregek általában egy módon: óriási tűzerő felvonultatásával próbálják meg kiegyenlíteni. Hogy aztán a lerombolt épületek romjai között ugyanúgy súlyos veszteségekkel járó közelharcot vívjanak a védőkkel, miközben a civilek embertelen körülmények között próbálnak túlélni és a lehetőségekhez képest a tulajdonukat menteni.

Szovjet katonák a budapesti Ferenciek terénél, 1945-ben

A drónok, a műholdas felderítés, a stabil, mikrohullámú kommunikáció ugyan csökkenti valamennyire a súlyos veszteségek esélyét, de egyáltalán nem szünteti meg azt. Az épületekben vívott harc során elkerülhetetlenül felbomlanak a magasabb egységek, megszűnik a távoli parancsnokság ráhatása az eseményekre.

A gyakran szobáról szobára vívott küzdelemben az önuralom, a fizikai állapot, a kezdeményezőképesség és az elszántság sokkal többet számít, mint akár a technika, akár a tűzerő. Jó példa erre az angol ejtőernyősök hősies ellenállása a német túlerővel szemben Arnhemben, amely összecsapást A híd túl messze van című könyv és film is plasztikusan bemutatott.

Évszázadunk első jelentős helységharccal járó összecsapására már 2000-ben sor került. Az 1994-1995-ös csecsen sikerrel járó első összecsapás után a frissen hatalomra került Putyin elnök a függetlenné válás útjára lépett Csecsenföld megregulázásával alapozta meg erős kezű vezetői imázsét. 1999 decemberében a főváros Groznij ellen megindított támadás jelentős nehézségekbe ütközött a szívósan védekező csecsenek miatt.

Az orosz szárazföldi erők által az ukrán háborúban is alkalmazott eljárás szerint a gyalogság nem a lövészpáncélosokat és egyéb harcjárműveket kísérte, hanem a veszteségek csökkentésére a szállítójárművekben utazott. Ez a megoldás ideális feltételeket kínált lesállások kiépítésére. A gépesített egységeket a páncélozott járművek fegyvereinek holtteréből, jellemzően fentről támadó ellenállók a rajtaütések klasszikus stílusában először a menetoszlop első és utolsó járműveit lőtték ki, elzárva a menekülés útját. Ezután közvetlen közelről RPG rakétavetőkkel és Molotov-koktélokkal megsemmisítették a harcjárműveket, a kiszálló gyalogságot géppuska és mesterlövész tűz szegezte a földhöz. Átmeneti megoldásként ZSU-4-23 Silka légvédelmi gépágyúk kísérték az orosz oszlopokat, amelyek képesek voltak a magasabb emeleteket is tűz alá venni, majd a háború után megindult a BMPT Terminátor, azaz a kifejezetten városi harcra kifejlesztett, harckocsi alvázra épített kísérő harcjárművek tervezése és gyártása.

Groznijt végül hat hétnyi harc és óriási pusztítás, köztük

Iraki pusztítás

Az évtized második jelentős városostromára sem kellett sajnos sokáig várni. A 2003-as Irak elleni, Szaddám Husszein uralmának megdöntésével végződő háborút követően az amerikai helyi vezetés egy rövidlátó döntéssel feloszlatta a Baath pártot, gyakorlatilag megszüntetve ezzel a közigazgatást, káoszba taszítva a teljes országot. Korábbi privilégiumaik elvesztése, az eddig elnyomott, a lakosság többségét alkotó síiták jelentette fenyegetés és személyes kilátástalan helyzetük miatt az úgynevezett szunnita háromszögben szinte azonnal fellobbant a felkelés.

A katonai vezetés átgondolatlan lépései, köztük az egyetlen közlekedési módot jelentő motorkerékpárok tömeges elkobzása miatt feldühödött tömeg Fallúdzsában meglincselte egy, az amerikai erőknek élelmet szállító konvoj védelmét ellátó Blackwater cég alkalmazottait, holttesteiket felhúzta a város hídjaira. A válaszul 2004 novemberében megindított hadművelet – éppúgy mint a grozniji – a város bekerítésével és a civil lakosság menekülésével kezdődött. Ezután, a légierő és a tüzérség jelentős mértékű támogatásának kíséretében az amerikai, valamint a jelentősen kisebb létszámú brit és iraki erők kétszer is átfésülték a várost, ellenállók és fegyverek után kutatva. Mivel a felkelők kizárólag kézifegyverekkel rendelkeztek, és a létszámuk a korábban több százezres városban sem haladta meg a néhány ezret, alig tíz nap alatt véget ért a szervezett ellenállás, a művelet végéig hátralévő egy hónap során a kisebb, hátramaradt csoportokat számolták fel a szövetségesek.

Jól jellemzi a pusztítás mértékét, hogy a városban szinte nem maradt sértetlen ingatlan, és az épületek fele lakhatatlanná vált.

Aleppó maradványai

Hasonló sorsa jutott Szíriában az évekig megosztott Aleppó is, ahol végül csak az orosz légierő támogatásával,

A nyilvánosan elérhető információk szerint az ukrán reguláris erők harcmodora sokkal inkább az irreguláris szír felkelőkét idézi, mintsem egy reguláris hadseregét, amely az orosz légi és tűzerőbeli fölény tudatában bölcs és sikeresnek bizonyult döntés volt.

'56-os párhuzamok

Egy frissen megjelent tanulmány azonban felhívja a figyelmet, hogy az 1917 és 2017 közötti 24 felkelésből, amelyben a Szovjetunió és Oroszország részt vett, 21 orosz győzelemmel zárult. Tegyük hozzá, hogy sajnos idetartozik 1956 is.

És itt érdemes egy fontos párhuzamra felhívni a figyelmet. A Corvin közi fő ellenállási gócpontot ugyanazzal a módszerrel semlegesítette a Vörös Hadsereg, mint amellyel végül a legtöbb esetben felülkerekedett a felkelőkön. A tűzerő korlátlan és maximális alkalmazásával. Kevéssé ismert, hogy 1956 novemberének elején nemcsak jelentős erejű és időtartamú tüzérségi zárótűz, hanem légitámadás is érte az Üllői utat. A jelentős pusztítás nyomai a mai napig láthatók, az Iparművészeti Múzeum, valamint a Corvin mozi előtt álló, illetve a környéken látható, a lerombolt épületek helyén, az ötvenes-hatvanas években épült házak formájában. Természetesen, ahogy Fallúdzsa – a fentiekben bemutatott – példája mutatja, nemcsak az orosz fegyveres erők alkalmaznak saját erőik védelmében korlátlan tűzerőt.

Összefoglalva a leírtakat, sajnos kijelenthető, hogy az eddigi szenvedések ellenére, a városok kiemelt szerepe miatt

Az évtizedek óta súlyos demográfiai problémákkal küzdő Oroszország a korábbiaknál még kevésbé engedheti meg magának a jelentős emberveszteségeket.

Így szinte bizonyos, hogy azok a városok, ahol jelentős ellenállás bontakozik ki, Groznij, Fallúdzsa, Aleppó és Marjupol sorsára jutnak.

Nyitókép: Marjupoli állapotok március 25-én (Maksim Blinov / Sputnik / Sputnik via AFP)

Folytatjuk!