Valósak-e Putyin érvei? – az orosz-NATO konfliktus szerződési háttere

Vlagyimir Putyin szokatlanul nyíltan és konkrétumokra utalva beszélt kedden a magyar miniszterelnökkel tartott közös moszkvai nemzetközi sajtótájékoztatóján az orosz-ukrán konfliktus okairól, összefüggéseiről, az Oroszország és a NATO közötti nézeteltérésekről, illetve az Ukrajna pozíciójával kapcsolatos orosz értelmezésről.

Mivel a konfliktus több síkon zajlik, az ügynek katonapolitikai, diplomáciai, ideológiai és kommunikációs vetületei is vannak, és az éterben, a közbeszédben a pro-kontra állítások sokszor ellenőrizetlenül terjednek,

és az orosz elnök által hivatkozott szerződések, döntések kontextusbeli pontosságának ellenőrzésére. Csiki Varga Tamást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóintézete (SVKI) tudományos munkatársát, illetve és Jójárt Krisztián tudományos segédmunkatársat kérdeztük.

Alább felsorakoztattuk az orosz elnök állításait, azokkal kapcsolatban egy kérdést tettünk fel a kutatóknak, akik ezekre részletesen válaszoltak.

Orbán Viktor kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök tájékoztatja a nemzetközi sajtót a megbeszéléseik témáiról február elsején Moszkvában

Miről beszélt Putyin? Mik a Kreml érvei?

1. „A Nyugattól kaptunk olyan ígéreteket, hogy a NATO nem fog keletre terjeszkedni, mégis ezt tették. Lengyelország, Románia, balti köztársaságok... Egy dolgot mondtak, más dolgot cselekedtek, egész egyszerűen becsapták Oroszországot.” (Putyin)

Volt-e ilyen NATO-ígéret, és ha igen, milyen formában?

Csiki Varga Tamás: Ilyen ígéret sem formálisan, sem informálisan nem volt a hidegháborút lezáró 1989-1990-es időszakban sem, és a NATO-Oroszország Alapokmány tárgyalásakor 1997-ben sem. 1990-ben a német újraegyesítésre úgy bólintottak rá a szovjet tárgyalók, hogy az NDK az egyesülést követően a ma is létező NSZK részeként a NATO részévé válik. Értelemszerűen, ebben az időszakban nem volt napirenden a kelet-közép-európai NATO-bővítés, a Szovjetunió és a Varsói Szerződés pedig még nem hullott szét. Ezt Mihail Gorbacsov egykori szovjet pártfőtitkár és Robert Zöllick amerikai tárgyaló is megerősítette. 1997. március 21-i találkozójukon Bill Clinton egyértelműen visszautasította Borisz Jelcin javaslatát, hogy az egykori szovjet tagköztársaságok (például Észtország, Lettország, Litvánia – akik végül 2004-ben csatlakoztak a NATO-hoz) a két nagyhatalom közötti „gentlemen’s agreement” keretében kikerüljenek a lehetséges bővítésből – tehát ilyen ígéret akkor sem történt. Maga

valamint azon elidegeníthetetlen joga, hogy szabadon válassza meg a saját biztonsága szavatolásának eszközeit, a határok sérthetetlensége és a népek önrendelkezési jogának figyelembevételével”. Ebbe az is beletartozik, hogy egy térségbeli ország bármely szövetséghez csatlakozhat – ezt a jogot nem lehet elvitatni orosz részről egy térségbeli államtól sem (ahogy egyébként Belarusz Oroszországgal kialakított katonai szövetsége miatt sem reklamált senki).

2. „A NATO azt mondja, hogy a »nyitott ajtók« politikáját folytatja. De hol van ez lefektetve? Az 1949-es szerződés 10. cikkelyében arról van szó, hogy a NATO egyezteti álláspontját a tagállamokkal, és akkor felvehet új országokat is. Felvehet, de nem köteles. Amerika és a NATO mondhatná Ukrajnának, hogy nem tudunk titeket felvenni, mert vannak korábbi nemzetközi vállalásaink is.” (Putyin)

Hol van lefektetve ez az elv? Mit mond a 10. cikkely?

Cs.V.T.: A Washingtoni Szerződés (Észak-Atlanti Szerződés) 10. cikkelye így fogalmaz: „A Felek egyhangú megegyezéssel a Szerződéshez való csatlakozásra hívhatnak meg minden más európai államot, amely képes arra, hogy elősegítse a Szerződés elveinek továbbfejlesztését, és hozzájáruljon az észak-atlanti térség biztonságához. Minden ekként meghívott állam részesévé válhat a Szerződésnek, ha csatlakozási okiratát az Amerikai Egyesült Államok kormányánál leteszi.”

A 2008-as bukaresti csúcstalálkozó zárónyilatkozata azt mondta ki, hogy „Grúzia és Ukrajna egy nap a NATO tagja lesz” – de ennek sem határidejét, sem módját nem rögzítette. Ez tulajdonképpen egy szándéknyilatkozat, ami arra reagált, hogy a két említett ország akkori kormánya jelezte, hogy közeledne a NATO-hoz, de semmiképpen sem kötelezvény Ukrajna felé a NATO-tól. De nem is egy olyan állásfoglalás, amelynek visszavonását egy harmadik, nem NATO-tag állam katonai erővel kikényszeríthet.  

Jójárt Krisztián: Putyin elnök fenti nyilatkozata alapján úgy tűnik, hogy

Azaz feltehetően nem ragaszkodik a jogi garanciához, elég volna mindehhez egy politikai nyilatkozat is, mely valóban nem jelentené a 10. cikkely felülvizsgálatát.

Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóintézete (SVKI) tudományos munkatársa

3. „Az Egyesült Államok felmondta a rakétavédelmi egyezményt, kilépett abból annak ellenére, hogy ennek ellenkezőjére kértük őt, a rakétavédelmi rendszerek pedig hamarosan Romániában és Lengyelországban lesznek. Mk 41-es rakétaindító rendszer, amely Tomahawk robotrepülő indítására is képes – ez pedig nem rakétavédelmi, hanem csapásmérő eszköz.” (Putyin)

Igaz állítások? Mik voltak a szerződés felmondásának előzményei, amerikai megfontolásai?

Cs.V.T.: Az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-i terrortámadás hatására azzal az indokkal mondta fel az 1972-ben kötött amerikai-szovjet rakétavédelmi (ABM) szerződést, hogy „lator államok” – Észak-Korea vagy Irán – szert tehetnek olyan rakétafegyverekre, vagy fejleszthetnek ilyeneket, amelyek hatékony rakétavédelmi rendszerek hiányában fenyegethetik az USA honi területeit vagy szövetségeseit. A NATO rakétavédelmét amerikai érzékelő radar- és elhárító eszközök Romániába és Lengyelországba telepítésével, Délkelet- és Dél-Európa irányában pedig Aegis rendszereket hordozó rombolókkal oldották meg. A NATO 2013-ban javaslatot tett Oroszországnak a rendszerrel kapcsolatos szorosabb együttműködésre is a bizalomerősítés jegyében, de nem született megállapodás.

A NATO álláspontja az, hogy az Mk 41 kilövők jelen állapotukban sem kialakításukban, sem szoftveresen nem alkalmasak más eszköz, csak az SM-3 Block IB elhárító rakéták kilövésére. Az Mk 41 kilövő moduláris felépítésű: az eltérő hosszúságú vetőcsövek önvédelmi, harcászati és hadászati céllal is telepíthetők, és megfelelő kialakítással Tomahawk robotrepülőket is indíthatnak – de Európában nem ilyen rendszert telepítettek. Emellett az elhárító ütegek mennyisége

4. „Ukrajna belső, doktrinális dokumentumaiban az is írásba van foglalva, hogy a Krímet katonailag szeretnék visszaszerezni. Ha Ukrajna NATO-tag lesz, ott is lesznek csapásmérő eszközök. És ha elindul egy akció a Krím ellen, akkor mi lesz: Oroszország a NATO-van fog háborúzni?” (Putyin)

Valóban ez az ukrán szándék: bekerülni a NATO-ba, hogy bevonhassák a saját konfliktusukba? Majd visszafoglalják katonailag a Krímet?

J.K.: Ez ebben a formában nem igaz. Az ukrán Nemzeti Biztonsági Stratégia 6. pont 2. bekezdése azt mondja (és ebben a sorrendben), hogy „nemzetközi jogi, politikai-diplomáciai, biztonsági, humanitárius és gazdasági lépéseket kell tenni annak irányába, hogy megszűnjön a Krími Autonóm Köztársaságnak és Szevasztopolnak az Oroszországi Föderáció általi törvénytelen megszállása.” Azaz:

Ugyanakkor, ha valóban katonai úton szándékozná az illegitim állapotot megszüntetni, akkor a 2021-es Katonai Biztonsági Stratégiában miért nincs egyetlen erre vonatkozó utalás sem?

Cs.V.T.: Az ukrán NATO-tagság kérdése egyik fél részéről sem eldöntött, ráadásul senki nem beszélt arról, hogy „csapásmérő eszközök” kerülnének oda bármilyen esetben.

Jójárt Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóintézete (SVKI) tudományos segédmunkatársa

5. „A Krím egy szuverén, orosz terület – ez a kérdés számunkra lezárt.”  (Putyin)

Mit mond a nemzetközi jog? És lezárt kérdés-e ez?

Cs.V.T.: A Krím fedett katonai művelet keretében történő katonai megszállása 2014-ben, majd egy politikai színjáték keretében megrendezett népszavazást követő „annexiója” a nemzetközi jog szerint illegális. Ezt támasztja alá az is, hogy a Krím orosz annexióját csak Oroszország kilenc lekötelezett szövetségese ismerte el, de még Kína és Irán sem. Sőt, még Moszkva legközelebbi szövetségese, Belarusz sem ismerte azt el egészen a közelmúltig. Ráadásul

aminek éppen Oroszország volt az egyik biztosító nagyhatalma. Ezzel számos nemzetközi jogi alapelvet – lásd: másik állam szuverenitása, területi integritása megsértésének tilalma, ami ENSZ alapelv – megsértett. „Ez a kérdés lezárt”: Moszkva nem kíván tárgyalni róla, de az nem jelenti azt, hogy ez legitim. Az egy másik kérdés, hogy katonai erővel Kijev nem tudná a Krímet visszafoglalni, Moszkva pedig önként nem adná vissza.

6. „A minszki egyezmény teljesítéséről: az ukránok nyíltan hangoztatják, hogy ha ezeket az előírásokat betartanák, akkor szétszakadna az ország.” (Putyin)

Mire utal itt Putyin, miért szakadna szét?

J.K.: A Minszki Megállapodások orosz értelmezés szerinti végrehajtása azt jelentené, hogy a szakadár ellenőrzés alatt álló területek különleges státuszt kapnának, és így integrálódnának vissza egy föderális Ukrajnába. Az orosz cél ezzel az lenne, hogy garantálják az orosz befolyást az ukrán belpolitikában, és kvázi vétót gyakoroljanak a két régión keresztül az ukrán külpolitika felett. Vagyis az ukrán állam szuverenitása sérülne ezáltal. Putyin a sajtótájékoztatón ugyanakkor arra utalt, hogy miközben az ukránok szerint a minszki megállapodás az ország szétszakadását jelentené, addig Ukrajna NATO-tagsága „hasonló fenyegetéssel járna saját maga számára”. Ez a fenyegetés nem új keletű,

2014-ben ennek láttuk az első lépését: a Krím elszakítását és a Donbasz destabilizálását.

Vlagyimir Putyin videókonferencia keretében tárgyal az orosz biztonsági tanács tagjaival Moszkvában február másodikán

7. „A Nyugat számára ez a kérdés elsősorban nem Ukrajna biztonságáról szól, hanem Oroszország ellen irányul. És ebben Ukrajna csak eszköz a Nyugat számára.” (Putyin)

Végeredményben Amerika és Oroszország is egy pufferzónának, saját felvonulási területének szeretné tudni Ukrajnát, nem?

Cs.V.T.: Ukrajna – méretéből, elhelyezkedéséből adódóan – valóban „geostratégiai pillér”, ahogy Zbigniew Brzezinski nevezte még 1997-ben. „Eurázsiában” fontos terület, ami a Szovjetunió széthullásával – amit Putyin a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának tart – kikerült Moszkva közvetlen fennhatósága alól. Történelmi-kulturális háttér és kapcsolatok ide vagy oda, 1991 óta Ukrajna független, szuverén állam, sőt, a Budapesti Memorandumban függetlenségét, területi integritását az Egyesült Államok és Oroszország is garantálta. A nagyhatalmi játszmákban könnyen értelmezhetjük az országot vagy az egész térséget „pufferzónának”, de ne felejtsük el: 40 millió ember sorsával dobálózunk. A „kinek az eszköze Ukrajna” kérdés azt is felveti, hogy

politikai, gazdasági, katonai integrációs céljairól – akár keletre, akár nyugatra.

8. „Egy fegyveres konfliktusba belerántanak bennünket, és így európai szövetségeseik számára lehetővé teszik a radikális szankciók bevezetését ellenünk.”  (Putyin)

Érdeke lehet Amerikának egy ilyen konfliktus generálása?

Cs.V.T.: Az amerikai nagy stratégia egyre inkább Kínára és az ázsiai–csendes-óceáni térségre kénytelen koncentrálni – és ehhez

Az elég kifacsart álláspont, hogy Moszkva százezer főt meghaladó haderő-csoportosítással és széleskörű, valóban támadó fegyverzettel veszi körbe Ukrajnát, és őt „rántják bele” egy fegyveres konfliktusba.

9. „Miért írtunk alá egyezményeket Isztambulban és Asztanában, azt ígérve, hogy egyik ország sem biztosítja a saját biztonságát más ország kárára? Ukrajna a mi biztonságunkat aláássa.” (Putyin)

Miről szóltak ezek az egyezmények? A Budapesti Memorandum az oroszok szemében nem ilyen? Miért nem dönthet Ukrajna szuverén módon arról, hova akar csatlakozni?

J.K.: Az egyezmények nem csak erről szóltak. Hanem többek között arról is, hogy minden ország

Az orosz fél következetesen a biztonság oszthatatlanságának elvét állítja ezzel szembe, azaz, hogy egyik ország sem növelheti saját biztonságát más ország biztonságának kárára. Amennyiben Ukrajna NATO-tagsága Oroszország biztonságát csökkentené, úgy ennek szellemében hogyan érintette vajon Ukrajna biztonságát a Krím orosz annektálása, illetve a kelet-ukrajnai háború felszítása Moszkva által?

Cs.V.T.: Az is fontos, hogy már a hidegháború alatt eljutottak a szemben álló hatalmak arra felismerésre, hogy a biztonság nem lehet „zéró összegű játék” – nem úgy adódik össze, hogy ha az egyiknek több van belőle, a másiknak automatikusan kevesebb. A szándékok és cselekvések átláthatóvá tétele a bizalomnövelő intézkedések révén a kölcsönösen növelhető biztonság egyik eszköze volt már 1975 után is. A NATO–Oroszország Alapokmányban alapelvként szerepel az „egymással vagy bármely más állammal, annak szuverenitása, területi épsége, vagy politikai függetlensége tekintetében az erő alkalmazásától vagy azzal való fenyegetéstől való tartózkodás”. A december óta tapasztalt orosz katonai fenyegetés ezt is megszegi, nem beszélve a Krím 2014-es illegális elszakításáról.

Orosz páncélozott járművekből álló konvoj halad egy autópályán az Oroszország által 2014-ben annektált Krím-félszigeten január 18-án

10. „Kölcsönös érdekeket kell figyelembe venni. Minden országnak joga van a saját biztonságának a biztosítására. (...) A helyzet negatív kifejletének elkerülését úgy lehet megoldani, hogy minden résztvevő érdekeit figyelembe vesszük, többek között Oroszországét is.” (Putyin)

A semleges Ukrajna lehet a megoldás?

J.K.: A semleges Ukrajnának nyolc év háború után aligha van realitása. Figyelemre méltó, hogy 2014 előtt a NATO-tagság támogatottsága sohasem érte el a 30 százalékot Ukrajnában, de a 2014-es orosz agresszió óta többségi támogatást élvez Ukrajnában.

Cs.V.T.: Ezt épp Oroszország idézte elő, bár nem ez volt a szándéka. Mivel Kijev befagyasztotta a Minszki Megállapodások végrehajtását, mivel az gyengítené az ukrán nemzeti szuverenitást és a mindenkori kormány döntési függetlenségét, Moszkva most még magasabbra emelve a tétet, a nyugati szövetségeseket is piszkálva megpróbálja rávenni az összes szemben állónak vélt felet, hogy változtassanak és maguk vegyék rá Kijevet a változtatásra. De eddig ez a stratégia is kudarcos –

és még Ukrajna is támogatást kapott, nem hagyták cserben.

J.K.: Moszkva számára elfogadható kompromisszum lehet, ha Washington és a NATO vállalja, hogy nem telepít állandó jelleggel katonákat és csapásmérő fegyvereket ukrán területre. A kiszivárgott amerikai írásos válasz alapján erre van tárgyalási hajlandóság amerikai részről.

Milyen cél érdekében és miért éppen most tört ki a konfliktus?

Az 1997-es NATO-Oroszország egyezményt a NATO bármilyen módon megsértette az elmúlt évek során?

Cs.V.T.: Moszkva számos kérdésben vádolja a NATO-t különböző vélt vagy valós kötelezettségvállalás megszegésével, ezek között a NATO–Oroszország Alapokmány több alapelve és rendelkezése is szerepel. A NATO hivatalos állásfoglalásai ezeket folyamatosan cáfolják – nem tagadják, hanem cáfolják. Hogy ne ítéljük meg egyoldalúan a kérdést:

Oroszország érezheti magát fenyegetve akkor is, ha 6000-nél több nukleáris robbanófeje és hordozóeszközeik néznek szembe a NATO néhány tucat elhárító rakétájával Európában; vagy, ha a védelmi pozícióban 5000 NATO-katona települ a Baltikumba, miközben az orosz Nyugati Katonai Körzetben békeidőben 150 ezer fős állomány tartózkodik. A biztonság tehát nem csupán oszthatatlan, de szubjektív is.

Az ukrán fegyveres erők önkéntes területvédelmi egységének tagjai gyakorlatoznak egy kijevi parkban január 22-én 

Reálisak-e az orosz biztonsági garanciális követelések, amelyeket elküldtek az Egyesült Államok, illetve a NATO számára?

J.K.: Néhány ponttól eltekintve az orosz követelések irreálisak. Reális követelés a közbenső és kisebb hatótávolságú rakéták korlátozásának lehetősége, a nagyobb átláthatóság a hadgyakorlatok tekintetében, a nukleáris fegyverek európai telepítése. Mindezek megtárgyalására az amerikai fél is nyitott. Az olyan követelések azonban, mint a további NATO-bővítés kizárása, vagy a katonai infrastruktúra kivonása az 1997 után csatlakozott országok területéről, aligha képezheti a tárgyalás alapját. Ezek napirendre vételétől mind az Egyesült Államok, mind a NATO már a tárgyalások megkezdése előtt kategorikusan elzárkózott.

Cs.V.T.: Miért adnák fel a tagállamok – köztük Magyarország – a NATO biztonsági garanciáit, a szövetségesek politikai, civil és katonai támogatását annak érdekében,

Ha túlzóak az orosz követelések, akkor ez szándékos? Azért lehet, hogy az elutasítás ürügy lehessen?

J.K.: Ez is lehetséges magyarázat lehet. Ugyanakkor furcsa volna, ha Moszkva a követelések elutasítására hivatkozva támadná meg Ukrajnát. Vlagyimir Putyin „katonai-technikai” válaszlépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a NATO figyelmen kívül hagyja az orosz követeléseket. A kellően homályos megfogalmazás bőven szolgáltat mozgásteret például Iszkander-M rakéták Belaruszba telepítésétől a két kelet-ukrajnai szakadár népköztársaság felfegyverzésén át újabb orosz támadófegyverek vagy katonai bázisok NATO-határok közelében történő felállításáig.

Cs.V.T.: Oroszországnak 14 országgal van közös szárazföldi határa, ebből 5 NATO-tagállam,

A térségbe telepített NATO-infrastruktúra védelmi jellegű az erők mérete, az eszközök jellege és ezek elhelyezkedése tekintetében is, és nincs olyan NATO-tagállam – az Egyesült Államok sem –, amelyik támadó szándékot fogalmazna meg Oroszországgal szemben.

J.K.: Az is elképzelhető, hogy az irreális követelések nyilvánosságra hozatala azt célozta, hogy a Kreml a saját kezét megkötve ne léphessen vissza anélkül, hogy legalább bizonyos kérdésekben ne kapjon érdemi engedményeket. Másfelől, azzal, hogy a NATO visszautasíthatja a beterjesztett pontok nagy részét, a nyugati országok közvéleménye számára is eladhatóbbá teszi a szerződés azon pontjaiban köthető kompromisszumot, mely az orosz fél számára is valóban fontos.

Mi lehet Putyin valós szándéka a 100 ezres csapatösszevonással az ukrán határon? És miért most? (Ukrajna csatlakozását most még meg lehet akadályozni, és Amerika most le van kötve a Kínával való versengésben?)

J.K.: Putyin szándéka valószínűleg a tárgyalások kikényszerítése – mely láthatóan sikeres –, illetve Ukrajna nyomás alá helyezése annak érdekében, hogy tegyen előrelépéseket a Minszki Megállapodások végrehajtásában. Az időzítésben valószínűleg számos elem szerepet játszik. Egyrészt az, hogy Ukrajna folyamatosan mélyíti katonai együttműködését bizonyos NATO-országokkal, illetve olyan fegyverekre tesz szert (például török Bayraktar TB2 drónok), melyek adott esetben Ukrajna javára billenthetik a katonai erőegyensúlyt az ukrán–szeparatista erők relációban. Míg az ukrán vezetés aligha kockáztatna meg egy háborút Oroszországgal azért, hogy katonai erővel szerezze vissza a Donbasz feletti ellenőrzést (pláne a Krímet), nem lehet kizárni, hogy Moszkva úgy látja, hatalomra kerülhet egy olyan ukrán vezetés, mely meglépi ezt. Oroszország úgy kalkulálhat, hogy

Másrészt, Moszkva pontosan tisztában van azzal, hogy Washington minden erejét és figyelmét Kínára szeretné összpontosítani. A katonai erődemonstrációval jelzi, hogy mindezt nem teheti meg anélkül, hogy ne adjon Oroszország számára bizonyos engedményeket a stabil európai biztonságért cserébe. Fontos szempont lehet az is, hogy ősszel lesznek a félidős választások Amerikában, mely republikánus többséget hozhat a Kongresszusban, így a választásokig nagyobb lehet a Biden-adminisztráció mozgástere a Moszkvával való megegyezésre mint azok után.

Cs.V.T.: Végül, de nem utolsó sorban pedig Moszkva tesztelni tudta a 16 éves Merkel-korszak utáni új német kormány külpolitikai fellépését, keménységét – avagy puhaságát.

Nyitókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök videókonferencia keretében tárgyal az orosz biztonsági tanács tagjaival Moszkvában február 2-án.

fotó: Csiki Varga Tamás, Jójárt Krisztián, MTI