A konzervatívok és a posztmarxisták jelenleg egy pályán játszanak? – Békés Márton és Kiss Viktor vitáztak

Ki nyeri a csatát? – vita a kultúrharcról címmel rendezett beszélgetést a Scruton közösségi tér. A vitaest meghívott vendégei ezúttal Békés Márton publicista, történész, a XXI. Század Intézet kutatási igazgatója, a Kommentár folyóirat főszerkesztője, illetve Kiss Viktor politológus, a Politikatörténeti Intézet ideológiakutatója voltak. A beszélgetést Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa moderálta.

A felek a vita elején megpróbálták megfogalmazni, mit is értenek pontosan kultúrharc alatt, illetve, mit jelent ez a jelenség hazánkra nézve, hiszen míg tőlünk nyugatra leginkább civilizációs és etnikai kérdések formájában fogalmazódik meg, addig idehaza mintha inkább a kulturális élet térfoglalása és finanszírozása mentén értelmeznénk a fogalmat.

Rögtön az elején érzékelhető volt, hogy Békés Márton és Kiss Viktor nem először ült le vitázni egymással, a felek viszonylag sok ponton értettek egyet, és a beszélgetést végig a kölcsönös megbecsülés lengte körül. Békés Márton a beszélgetés elején tiszteletét fejezte ki Kiss Viktor felé, akit elmondása alapján a Kommentár folyóirat szerzőjének tart, hiszen a vállaltan baloldali politológus már kétszer is írt vitacikket a magát vállaltan jobboldalinak definiáló lapba: korábban Szilvay Gergellyel vitatkozott '68-ról, legutóbb pedig Czopf Áronnal vitázott a konzervativizmus és a posztmarxista baloldal újrafogalmazásáról.

– mondta Békés Márton, aki szerint Magyarországon a kultúráért folyó harcban jelenleg a jobboldal jobban áll, mint a bal-, de inkább progresszív oldal; ugyanakkor kiemelte: sosem lesz végső győzelem. „Hegemóniák harca van, amelyben jelen pillanatban Magyarországon a jobboldal jobban teljesít.” Békés szerint itthon teljesen más témák uralják a kulturális közbeszédet, mint a nyugati világ nagy részén (ahol leginkább a gender-kérdés, az LMBTQ-mozgalom, a transz-mozgalom vagy a woke-ideológiák térnyerése zajlik), bár úgy véli, sajnos a jelek szerint itthon is igény mutatkozik arra, hogy bizonyos érzékenyítő NGO-k nagyobb kulturális hatalmat szakítsanak ki maguknak.

„A rendszerváltás utáni húsz évben – nevezzük posztkommunista korszaknak – képződött liberális komplexum mára, azaz tizenkét év jobboldali uralom után kezdi elveszteni a kulturális hatalmát” – világít rá a történész. 

Az intézmények kezdenek kicsúszni a másik oldal kezei közül, itthon a hegemónia-harc kezd a jobboldal irányába eldőlni, és én ezt minden erőmmel támogatom.”

Kiss Viktor szerint mindig jó vitatéma az, ki kezdte a kultúrharcot. „Bevallom, én merem vállalni azt az állítást, hogy a kultúrharcot valamikor a XIX. század folyamán a baloldal kezdte el” – mondta a politológus, aki szerint tény, hogy van egyfajta kulturális hagyomány, ami végigkísér minket kétezer éve, azonban úgy véli, ez nem egy kőbe vésett dolog, hanem vannak visszatérő és megújuló elemei. Gyakorta ezek mentén az új és visszamaradó elemek mentén keletkeznek törésvonalak.

Kultúrharc a rendszerváltás után

Kiss Viktor szerint Magyarországon a rendszerváltás utáni kultúrharc első tétje az volt, mi legyen a posztkommunista kultúra sorsa a továbbiakban, hiszen annak a korszaknak megvolt a maga kulturális elitje, társadalmi hatása és elfogadottsága, illetve mélyen ez határozta meg a gondolkodásmódot. „A hegemónia-elmélet alapja, hogy a legmélyebb hétköznapi gondolkodásunkról van szó, és bizony ezt a Kádár-rendszer nagy mértékben tudta befolyásolni. 1989 után a magas kulturális elittől egészen a társadalom legmélyebb rétegéig egy posztkádári kultúra volt jelen” – magyarázta, majd rávilágított, hogy ezen a ponton van az első lényeges vitakérdése Békés Mártonnal, hiszen a történész szerint a Kádár-rendszernek nem volt efféle kulturális alapja, amit meg kellett volna változtatni vagy fel kellett volna törni.

„Beszélhetünk-e addig új kultúráról, amíg valaki a posztkádári kultúrára nem kérdez rá? És vajon ki kezdte el a posztkádári kultúra feltörését?” – tette fel a kérdéseket a politológus. „A rendszerváltó elitek, a Soros NGO-k és progresszív nemzetközi hálózatok, a hazai progresszív liberális elitek vagy a kapitalista fogyasztói kultúra?” A politológus szerint az utóbbi. „Én azt látom, a konzervatívok sem tudják, mit lépjenek ez ellen” – szögezte le Kiss, aki szerint

hiszen mindketten megpróbálnak kitalálni valamit a fogyasztói kapitalista kultúra és a progresszív NGO-k által szorgalmazott kultúra ellen. Kiss szerint azonban jelenleg mindkét fél a sötétben tapogatózik. „Nem gondolom, hogy a konzervatív oldalnak, akik megpróbálnak egy újfajta kultúrát létrehozni, sokkal több fogódzója lenne, mint nekünk.”

„Állj át hozzánk, Viktor! A bal szárnyunk még úgyis megerősítésre szorul” – vetette fel a politológusnak Békés Márton. „Nem tudom, rajtad kívül van- e Magyarországon a posztmarxizmusnak talaja. Az biztos, hogy a Mandiner vagy a Kommentár folyóirat háza táján többet foglalkoznak a könyveiddel és a szövegeiddel, mint a saját oldaladon. A Mandineren már fél évvel ezelőtt megjelent egy hosszú és értékes interjú a könyved kapcsán, a Mérce ezzel szemben konkrétan egy évvel a könyv kiadása után jutott el oda, hogy a témában tegnap interjút publikáljon.”

Békés szerint manapság már azok a távlatos balos célok – amik például Kassák fejében megvoltak –, inkább a jobboldal kulturális praxisához állnak közelebb, mint a létező vagy nem létező baloldaléhoz. „Én úgy látom, hogy te ettől a posztmodernnek nevezett világkapitalizmustól az egyenlőséget félted, joggal, én pedig a nemzeti partikularitások felbontását, a család, a haza, a munkavállalói jogok és a kulturális szuverenitás megcsorbítását” – tette hozzá a történész.

Békés szerint a Fidesz rendkívül sikeres plebejus fordulata húsz éve kezdődött. „Lehet úgy tekinteni erre, hogy ez a fordulat valóban posztkádári reflexeket szólaltat meg. Ebben az esetben viszont egy dolgot kell eldöntenie a jobboldalnak:

De mi is a posztkádári reflex?

Békés szerint elsősorban az, hogy a megélhetési költségek (amibe beletartozik a rezsitől a csirke far-hátig sok minden) megfizethetők-e, biztonságosan egyről a kettőre lehet-e jutni az országban, illetve van-e működő közegészségügy. „Az embereket ez foglalkoztatja, és aki ezt nem akarja tudomásul venni, és nem akarja a magyar nép kulturális, anyagi és állami érdekeit megvédeni, az el fogja veszteni a választásokat.”

aki szerint baloldali kulturális stratégia nem létezik, csupán egy borzasztóan káros progresszív kulturális napirend. Ezzel szemben van egy jobboldali kulturális forgatókönyv, ami nép- és szuverenitásvédelemre épül, és mint ilyen, a világkapitalizmus ellen is védelmet nyújt.

Két forradalmi stratégia

Békés Márton szerint létezik egy baloldali forradalmi stratégia, amit Kiss Viktor is képvisel, ami arról szól, hogy csináljuk azt, ami még nem volt. „Ez egy hatalmas utópikus erővel bíró forradalmi gondolat. Ugyanakkor nekem is forradalmi stratégiám van, ez viszont egy jobboldali forradalmi stratégia. Ha a forradalom balról azt jelenti, hogy csináljuk meg azt, ami még nem volt, akkor a jobboldali forradalom arról szól, hogy csináljuk meg azt, ami egykor volt.”

Kiss Viktor szerint hasonló helyzetben vagyunk, mint az 1800-as évek közepén. „Marx-szal kapcsolatban azt tudjuk, hogy alapvetően a proletariátusra akart építeni, de akikhez a valódi politikai reményeit fűzte, azok nem a proletárok, hanem az 1840-es évek kézműves, kisiparos rétegei voltak, akik akkoriban a különböző szocialista és kommunista szervezetekben egyesültek. Amiben hasonlít a mostani korszak ehhez a korszakhoz, az az, hogy akkor is egy hatalmas kulturális sokk zajlott.”

A politológus szerint jelenleg is kulturális sok zajlik a nyugati világban, amely abból ered, hogy felbomlasztanak minden kultúrát, ami korábban volt. Kiss szerint azonban ezt a kultúrát nem a progresszív liberálisok forgatják fel. „Azt kellene megérteni mindenkinek, hogy a progresszív kulturális erők csak ennek a kulturális sokknak a helyzetbe hozott szereplői.

Kiss Viktor szerint a kérdés valójában az, ami az 1840-es években is volt: hogyan reagáljunk erre a kulturális sokkra? A politológus kifejtette: az egyik reakció, hogy megpróbálunk kapaszkodni a régi világba, amihez kötődünk, és amit meg akarunk védeni. „A vita Mártonnal köztünk abban van – és talán ez a legmélyebb vitánk –, hogy én azt gondolom, mindez a posztkapitalista világszemlélet miatt alakult így. Nincs visszaút a régi kultúrához, mert az egész szét van bombázva. Teljesen újat kell kitalálnunk – jelentette ki, majd hozzátette: a posztkádári Magyarország egy olyan talajvesztett társadalom lett, amelyben a kádári kisember világát leöntötték egy posztkapitalista mázzal.

NER-kultúra

Békés leszögezte, hogy a jobboldal hosszútávra tervez, és az elmúlt tizenkét év már most nyomot hagyott. „A baloldal szempontjából ez nem túl jó hír, hiszen ami kialakult, az egy hegemón, hosszútávra tervező, stratégikus struktúra. Lehet posztkádári kultúráról beszélni, de én úgy látom, hogy ez ma már kezd átfordulni, lehet, hogy most már NER-kultúra vagy Orbán-korszak van.”

Kiss Viktor szkeptikus volt azzal szemben, hogy létezne NER-kultúra. „Most már valóban kell számolnunk azzal is, hogy a NER tizenkét éve folytat új hegemóniaépítést, de én nem érzem azt, hogy ténylegesen sikerülne ennek az új NER-kultúrának mélyreható társadalmi változásokat elérnie.”

De vajon tizenkét év elég-e erre?

„Sajnos én azt látom, hogy a NER egész működése, kulturális és egyéb tevékenységei, illetve maga az építkezés, olyan direkt és indirekt kulturális folyamatokat indít be a társadalomban, amelyeket nagyon veszélyesnek tartok” – magyarázza Kiss.

„Többször is voltam bent a Hit Rádióban interjún, több műsorukat visszahallgattam, és egyre többször tapasztaltam azt, hogy elképesztő, hogy ezekben a műsorokban az emberek ugyanazokról elmélkednek, mint én.

Omlanak le a falak. Egy antikapitalista és egy keresztény vallásos ember sokkal közelebb került egymáshoz napjainkban, mint bármikor a történelem során” – jelentette ki a politológus. „Én nem gondolom, hogy a Nyugat a legfantasztikusabb szent dolog, ebben egyetértek a NER-es kultúrpolitikával, de azt látom, hogy noha elindult a jobboldali kulturális építkezés, mégsem épültek be azok az önkritikai mechanizmusok, amik megakadályozzák, hogy ez az egész teljesen félre menjen. Én nem attól félek, hogy a végén jobboldali kulturális diktatúra lesz, inkább attól félek, hogy ebből egy cinikus és hazug rendszer lesz a végén.”

Van-e NER-kultúra? S ha igen, ennek mik a mindennapi megvalósulásai?

Békés elmagyarázta, hogy a magyar társadalom nagy része, akár posztkádári, akár szuverenista jobboldali, egyformán rosszul tűri a túl nagy egyenlőtlenséget. „Ez jó hír neked, Viktor, ugyanakkor a magyar társadalom zártan működik, közösség-, nemzet- és, család központú, ez pedig jó hír nekem.” A történész kitért arra is, hogy szerinte megalakult egy tartós társadalmi többség, amely elkezdett kulturális praxisként is működni. Úgy véli,

Kiss Viktor kijelentette: „nekem még a posztkádári embereknél is rosszabb véleményem van a nyugati emberekről”. A politológus szerint, a fogyasztói társadalom kritikátlanul mosta át az emberek agyát. „A nyugati társadalmak olyan betegségben szenvednek, amit én úgy nevezek, hogy fogyasztói rasszizmus.”

Kulturális törekvések vs. hatalomtechnika

„A hegemónia-elmélet egyik legfontosabb hozadéka, hogy a hegemónia célja valójában mindig az, hogy bizonyos elitek, társadalmi osztályok, csoportok hatalmon legyenek. Így a hegemón kultúra mindig szükségszerűen eklektikus, úgy van összeállítva, hogy hatalmon maradjon az adott elit. Én sokszor azt érzem, hogy itthon megjelent a kultúrának egy olyan instrumentális kezelése, ami a végén mégiscsak azt szolgálja, hogy Orbán Viktor és a Fidesz hatalmon maradjon” – fejtette ki Kiss.

Békés szerint ennél távlatosabb a cél. 

Ezt a történelmi horizontot én egy mítosznak tartom, a mítoszok pedig óriási mozgósító erővel bírnak. Szerintem ez a mítosz, ami az Orbán-rendszer tengelyében áll: a belülről vezérelt Magyarország. Ne külső hatalmak, kiszervezett NGO-k, az EU vagy az USA, és ezek hazai ügynökei határozzák meg merre megyünk, hanem a magyar emberek.”

A beszélgetés végén Kiss Viktor rávilágított, hogy a jobb és baloldal kultúrharca közti fő különbség az, hogy a baloldal mindig kulturális emancipációként képzelte el a kultúrharcot, azaz mindig az volt a fő szempontja, hogy az emberek tömegeire felülről próbálja meg ráerőltetni a kultúrát, emiatt azonban mindig elnyomó tartalmai voltak. „Számomra az a kérdés, hogy ha ez alól fel akarunk szabadulni, akkor belefér-e bármi, ami kicsit is hasonlít erre az elnyomó kultúrára vagy egy másfajta elnyomó kultúrát hoz a helyére. Én a NER-rel szemben ezért vagyok kritikus: tartok attól, hogy a kulturális felszabadulásunk megint valami felülről jövő, politikusok által csinált, kényszerítő dolgot jelent.”

Békés azzal zárta a vitát, hogy szerinte a magyar emberek magyarként való emancipálása az első lépés. „Az a fal, amelyik a világkapitalizmus kulturális árját feltartóztatja, jelenleg a jobboldalon épül, és örülnék, ha ehhez te is hoznál néhány téglát, Viktor!”

Fotó: Ficsor Márton